Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Pein pack avagy indul a bérház

- Nem, nem, nem, nem, nem!! - ráztam a fejem - Én nem megyek be oda! - mutattam a rendelő ajtajára. Szegény Sasori, szerintem öregedett pár évet, Deidara pedig újraélhette a Tobival telt napjait.

- Divóra, nézd... - lépett oda hozzám kedvesem, majd meglátott egy srácot, aki az ajtó felé somfordált - Ülsz vissza a helyedre rögtön?! Időpontunk van, nem te mégy be előbb hm! - szólt rá haragosan, mire a fiú feltartott kézzel, mint akinek pisztolyt tartanak a halántékához, visszaült a helyére. Helyes - Szóval Di... - kezdte, aztán csak pislogott, mert mire visszafordult, én már csuktam be az ajtót magam mögött - Ezt az oldalát soha nem fogom megérteni... Hm...
                       ❄❄❄
- Nos? - fogadtak apáék, mikor kiléptem a rendelő ajtaján.

- Két nap pihenés meg egy rakat bogyó. - vontam meg a vállam.

- Bogyó? - néztek rám értetlenül.

- Aha - bólintottam - Azok a készítmények, melyek eredetileg gyógyításra vannak kitalálva, gyakorlatilag borzalmas íze van és nem is mindig éri el a kívánt hatást. - magyaráztam, mire Sasori úgy nézett rám, mint egy hülyére - Mi van?!

- Tehát kaptál gyógyszert. Nem lett volna egyszerűbb ezt mondani? - kérdezte unottan.

- Nem! - vigyorogtam. Közben elindultunk kifelé az épületből.

- Ezekkel a papírokkal mit kell csinálni, hm? - bökött Deidara a bal kezem felé, amiben három lap pihent.

- Ezek receptek. Erre van felírva a javasolt gyógyszer, és ez szükséges azok kiváltásához a gyógyszertárból. - magyaráztam kedvesen.

- Bezzeg ha nekem kell valamit kifejteni, hat irányból körbemagyarázod... - morogta Sasori.

- Neked tudni kellett volna, te vagy a méregszakértő! - mosolygtam rá.

- Ch...
                       ❄❄❄
- Nem fázol? - karolt át Deidara.

- Hát... Kicsit. De tűrhető és különben is, mindjárt otthon vagyunk. - mutattam előre, ahol már látszott a bérház ajtaja.

- Tűrhető, mi? Sápadt vagy, hm... - simított végig az arcomon, majd átölelt. Sasori a másik oldalamon lépkedett, és nem szólt egy szót sem. Néha annyira örülnék, ha ő is találna magának valakit, nem mindig kívülről nézné a szerelmes párokat. Biztos segítenék neki, hogy összejöjjenek! És biztos Deidara is örömmel fogadná, de ezt majd megbeszélem vele.

- Deidara... Imádok a karjaid között lenni, de így soha nem jutunk be. - mondtam a mellkasába. Kuncogva elengedett, én pedig az ajtóhoz léptem. Volna, ha nem csapja meg valami nagy zaj a fülem. Egy "Shinra Tensei!!" ordítás, egy hatalmas dübörgés és csak azt látom, hogy Hidan repül. Mindannyian némán álltunk, és a csöndet az zavarta meg, hogy az egész nyolc emeletes épület elindult oldalra egy födrengésszerűség kíséretében. Odarohantam a lyukhoz, ami a ház falán tátongott.

- Mi a...?! - hüldezett Sasori.

- PEIN, TE BAROM ÁLLAT, MEKKORA LYUKAT ÜTÖTTÉL A FALBA, HEEE?!?! - ordítottam, de azonnal meg is bántam, mert a torkom jelzett, hogy még mindig beteg vagyok... Ehh, csoda lesz, ha holnap meg tudok szólalni. Na de, ideje az egyik legnagyobb jutsum használatára. Kézjelek sorozata, majd összecsapom a két tenyerem, mire az apró jégszilánkokból egy óriás női alak épül föl. Négy karja, hosszú, hatalmas, dúsnak tetsző haja tisztára olyanná tette, mintha egy képregényből lépett volna ki. És akkor most vagy elbukok vagy nem, mert - Sintensin no jutsu! - igen, ezt a jégóriást akkor lehet a legjobban irányítani, ha én vagyok benne. A jégszobor szeme fehéren világítani kezdett. Megcsináltam! Persze, ez nem volt olyan jó, mint a Yamanaka kláné, de hát nem is fogom tudni olyan magas szinten művelni ezt a jutsut. Négy karommal megragadtam az épületet, és igyekeztem megállítani. De közben ez rohadt nehéz, és kis híján kicsúszott alólam a láb! A fejem is neki támasztottam az épületnek, így sikerült ideiglenesen stabilizálni. Oldalra pillantottam, ahol a testem Deidara ölelte és tehetetlenül nézett fel rám, amolyan "mire készülsz?!" pillantással. Ebben az állapotban beszélni nem tudok, de szerencsére voltak, akik kapcsoltak. Konan bevetette a Papírangyalt, így kihozta a még bent tartózkodó embereket. Én már becsuktam a szemem, alig tudtam megtartani az épület tetejét. Mivel én az ötödiken lakom és nyolc emeletes a ház... És az a rengeteg vasbeton meg a többi cucc eszméletlen nehéz!!! Közben Pein és Kisame az idő közben ideért újságírókat zavarták elfele. Tudták jól, hogy ennek nem szabad nyilvánosságra kerülnie. Bár szerintem nem tudnunk mindent kivédeni... Konan mindenkit kihozott, apa terelgette a népet, én meg néztem  hogy megtartani nem lehet stabilan, tehát... Le kell szedjem és elvigyem valahova?! Úristen... Egyik pár kezem elől, másik pár oldalt fogta meg az épületet, majd elkezdtem kicsavarni az ötödik elemettől a házat. És csak remélem, hogy stabil alapokon áll... Hirtelen kicsúszott az egyik kezemből a fal, mire elkezdett dőlni felém.

- DIVÓRA!! - kiáltotta rémülten Deidara, mire mindenki felém fordult. Én egy pillanatra elengedtem az egész hóbelevancot, megfordultam, és a hátammal támasztottam meg az egészet, ahogy az nekem csapódott. Emellett jégszilánkok repültek, ugyanis olyan erővel jött nekem az épület, hogy nem bírtam fenntartani a teljes alakot. Magyarul: megsebesültem. Ezt Deidara is észrevette, ugyanis az igazi testem is elkezdett vérezni a hátán. Már a szemem is becsuktam, és felkészültem, hogy itt fog maga alá temetni a saját házam, amikor is az könnyebb lett. Jelentősen. Kinyitottam a szemem, és... És a... Ez.. Ez a C4-es Garuda! Azonnal Deidara felé kaptam a fejem, aki egy diadalittas mosollyal üzente, hogy ezúttal sem hagy cserben. Hát ha lehet, én jobban szeretem, mint eddig! Ő másik oldalt fogta meg az épületet, ketten már elbírtuk, így mondhatni (szerintem az alsóbb emeleteken megrepedt a plafon...) könnyűszerrel leemeltük a sérült részt, majd óvatosan kivittük városból. Pár lépéssel kiértünk, nem is tudom, miért... Na de letettük egy nagyobb tisztásra, mivel volt egy közeli erdő, én jéggel megtámasztottam, és így már könnyebben függőlegesben maradt. Vége... Deidara (Garuda) megtámasztotta a vállam, mire felkaptam a fejem. Észre sem vettem, hogy dőlök előre... Felnéztem rá, majd elkezdett repedzni a jégtest. Végül apró szilánkokra tört, és mivel ősz van, nem tél, nem is volt hosszú életük...

- Hjaj... - sóhajtottam, mikor visszatértem az eredeti testembe. Deidara azonnal rám kapta a fejét, merthogy a fejem a karjai közt, a mellkasának döntve, és az ölében feküdtem.

- Divóra... - simogatta meg az arcom - Hogy érzed magad?! - tért azonnal a lényegre, és az aggódó tekintete mosolygásra késztetett. Kezem az arcához emeltem, mire szemei elkerekedtek - Ne... Ne csináld ezt...!!! - suttogta rémülten.

- Nyugi - simogattam meg hüvelykujjammal az arcát - Megmaradok. Csak... Ez volt a legerősebb jutsum, és ilyen nagyban még nem használtam. És... Elfáradtam. - suttogtam mosolyogva - De megcsináltuk! - vigyorogtam rá, mire ő is megeresztett egy halvány mosolyt. Közelebb hajolt, majd finoman megcsókolt, én pedig kicsit belemosolyogtam a csókunkba.

- Divóra?

- Deidara?

- A C4-es Garudát felrobbanthatom?