Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Kaméleon

- Divóra... Lassan ébredezned kéne, hm... - keltett egy hang, és a tulajdonosa megsimogatta az arcom. Jól eső érzés volt, úgyhogy viszonylag hamar ki tudtam nyitni a szemeim. Deidara állt felettem, várva, hogy lelket verjek magamba, majd egy finom, hosszú csókkal indította a reggelemet. Hát nem jobb erre kelni, mint az ébresztő vinnyogására?
                      ❄❄❄
  A szobámból kilépve megcsapta az orrom valami finom illat, és hogy teljes legyen a hatás, enyhén égett szag terjengett a házban.

- Jó reggelt, gyerekek! - nyújtózkodtam az ajtóban. Hidan ült fel a kanapén. Lassan annyi időt tölt ott, hogy a kanapé lesz a hatalmi jelképe...

- Azt ugye tudod, hogy mindenki idősebb,  mint te, és úgy gyerekezel le minket? Még Deidara is idősebb nálad! - mondta enyhe sértődöttséggel a hangjában.

- Hidan, ezt pont te mondod, aki ilyen nagy szamár létére képtelen normálisan enni. - oltottam le egy pillanat alatt. Míg a jashinista felháborodva kiabált velem korán reggel, én Konannal társalogtam, aki felkaparta a srácokat és beálltak reggelit készíteni. Amint beléptem a konyhába, azonnal megértettem mindent. Az egész helyiségben egyetlen olyan hely volt, ami nem fuldoklott a konyhai szeméttől. Mint később kiderült, ott dolgozott Konan. Tükörtojást csináltak, így a pult egy része tele volt tojáshéjjal. Csak néztem a kupacot, ugyanis egyik sem volt feltörve, hanem a tetején volt egy nagy lyuk. Kiderült, hogy Hidan "Jashin-sama"-t játszott... No comment...
Kisame mosogatott, és megjegyzem, ha Véres Köd mosogatófiúja lett volna, lehet nem lett volna "véres". Magyarul, én sem tudok ennyire alaposan elmosogatni.
Nagato... Nos, ő a "futószalag" szerepét játszotta, amire a többieknek szüksége volt a spájzból, Nagato odaadta. Az meg részletkérdés, hogy néha kissé hiányosan (egy egész cseresznyebefőttem odalett!!).
Konan a serpenyőknél ténykedett, Deidara pedig megterített, meg persze felkeltett, nem is akárhogyan!
A reggeli kifejezetten békésen zajlott, a tojás isteni finom volt, úgyhogy mindenkinek megköszöntem egy öleléssel a meglepit (igazságtalan lett volna Deidarát megcsókolni, úgyhogy maradt az ölelés), majd mentem készülődni, hiszen Akatsuki ide, Akatsuki oda, a tanítás nem áll meg, és nincs kedvem pótolni...
Hidan és Deidara is összeszedték magukat, Konanra rábíztam a házat (amivel vérig sértettem Nagatot, hogy máris leváltom...) majd elindultunk. Mivel általában Ramival és Zsoval megyek, kissé megbámultak a kedves szomszédok, hogy két sráccal lépek ki a házból, az egyikkel kézen fogva. Ugyanis kicsit később indultam, mint szoktam, úgyhogy még valamikor kajálás után írtam egy sms-t Zsonak. Képzeljétek, olyan jó volt igazi, szerelmes tininek lenni! Mész a suliba, a szerelmed fogja a kezed (bár a kezén lévő nyelv "nem fogta be a száját", nem mondható normálisnak... Vagy igen?) néha szerelmesen rád pillant, a legjobb haverod mellettetek sétál, és mind a hárman együtt nevettek, szórakozrok. Felbecsülhetetlen.
                      ❄❄❄
A suliba beérve mindenki aki az utunkba került, jól megbámult minket, pontosabban engem és Deidarát, Zso Hidannal társalgott, Rami pedig engem tartott szóval, de nem lehetett nem belefutni néhány fürkésző tekintetbe. Deidara bátorítóan megszorította a kezem, én pedig viszonoztam. Olyan közepes karakter vagyok a suliban, magamtól nem szólogatok be, de nem hagyom magam, és szinte mindenkivel jóban vagyok az osztályból és a tanárokból is. Kivéve az ofőt...Sosem voltam túl sokáig a középpontban, amikor egy egész suli engem figyel. Voltak irigy és lenéző tekintetek. A terembe beérve hatalmas sóhaj hagyta el a számat. Csendben leültem a helyemre, Zso, Rami és Hidan ugyanígy tett. Deidara pedig helyet foglalt melletem. Kedvesen mosolygott rám. Viszonoztam a gesztust, majd míg Hidam és kedvesem társalogtak, elővettem egy könyvet és olvastam. De sajnos túl szép lenne, ha az ember lányát hagynák nyugodtan olvasni.

- Divóra, te tényleg szereted ezt a buzit?! - csapott az asztalomra idegesen Mitsuri. Deidara visszafordult, én pedig már-már horrorfilmbe illő lassúsággal emeltem fel a fejem a fiúra:

- Ezt megismételnéd? - kérdeztem olyan hangon, hogy nagyon jól tudta, ha megteszi, neki annyi.

- Tényleg szereted... Őt?! - hm. Bátor fiú. De legalább változtatott az eredeti mondaton.

- Igen, Mitsuri, tényleg szeretem. Esetleg nem tetszik? - kérdeztem jeges szemekkel. Erre ő dühösen Deidara felé vitte a tekintetét, így farkasszemet néztek. Mi lenne, ha csinálnék egy kage bunsint?

- Ugyan. Semmi baj! - kiáltotta dühtől elborultan, de a hangja tele volt sértődöttséggel, dühvel és cinizmussal. Deidarával egymásra néztünk. Nem szeretem, mikor ilyennek állítják be őt. Se nem meleg, se nem lány!!! Miután pusztán néhány pillantásokkal is megbeszéltem a lányokkal a történteket, belépett a tanár, vagyis kezdődhetett az irodalom.

- A felelő... Hidan? Valami vezetéknév?! - emelte fel a fejét a naplóból a tanár úr.
- Találjon ki egyet, ha annyira zavarja. De gondoljon bele. Így legalább nincs baj abból, hogy melyik nevemen szólítson. - közölte lazán. A tanár pislogott párat, majd kiparancsolta Hidant a táblához. Majd feladta a verset, hogy elemezze. Deidara alig tudta visszatartani a nevetését, és meg kell valljam, nekem is nehezemre esett, látva barátom szenvedését... De, első padból a legkönnyebb súgni, úgyhogy tíz perc után elkezdtem mondani a válaszokat. Okosan megoltotta. Bár én az ablaknál ülök, még így is messze vagyok tőle. A tanár folyton őt figyelte, ezzel nem volt baj. Úgyhogy eljátszotta (mintha kéne) a bamba gyereket, és "zavarban vagyok ezért birizgálom a nyakláncom" darabot, és ahogy vissza tükröződött benne egy halvány csíkban az első padban ülők arca, szimplán leolvasta a cetlikre felírt válaszokat. Ügyes, nem? Még a végén kiderül, hogy nem is olyan hülye, mint amilyennek kinéz...
                     ❄❄❄
- Kösz, Divóra! - pacsizott le velem óra végén Hidan, és még sokan mások, mivel ilyen pöpecül kivitelezett súgást rég láttak. Deidara nagy büszkén átkarolta a vállam, úgy mentünk le az udvarra.
   Nagyban nevettünk valamin, amikor is rezgett a telefonom. Elővettem, és megnéztem. Üzenet.

- Ez mi ez, hm? - tette az állát a vállamra Deidara.

- Kisame úszást oktat... Asszem, Konan megtalálta a régi telefonom. - mormogtam - Mit szólsz? - szóltam a mellettem álló fiúnak. A szöszi elnevette magát:

- Majd biztos azt hiszik, túl sok kék ételszínezékes nyalókát evett, hm! - mondta, de végig rázta a nevetés. A gondolatra én is elmosolyodtam. De mit keres ott egyáltalán?! Esetleg ő is figyelt, mikor mondtam, hogy munkát kell vállaljak? Fene tudja, de most nem tudom, hogy akarjam-e tudni, mi folyik otthon...

- Zanar Divóra és a párja jöjjenek táncpróbára! - kiáltotta ki az ügyeletes tanár. Egymásra néztünk Deidarával, majd kezét rákulcsolta az enyémre, és elindultunk a suli épülete felé.