Akatsukirándulás ❄II. Deivóra kötet❄✔️

Szia após, szia anyós!

- Divóra, kedvesem! Leszállunk, hm! - simogatta a karom Deidara.

- Mmm, igen? Pedig nagyon jó itt veled... - bújtam hozzá még jobban.

- Divóra! - szólt mosolyogva, majd az oldalamba bökött. Akkorát ugrottam, azonnal felkeltem, és csak később vettem észre, hogy apa ölében landoltam.

- Ehehh... Szia apa! - vigyorogtam kínosan, majd felálltam és szóltam a többieknek, hogy készülődjenek.
                          ❄❄❄
- Nos, itt vagyunk! - tettem csípőre a kezem, a falu templomtornyát nézve.

- Ez? - kérdezte Hidan.

- Ez.

- Ez?!

- Igen, ez! - morogtam ingerülten.

- De ez csendes!!! - akadt ki.

- Valaki üsse le... - motyogtam. Erre több kéz is a magasba lendült - Köszönöm! - vigyorogtam elégedetten, majd elindultunk anyámék háza felé. Bő tíz perces séta után megérkeztünk a nagy kertesházhoz, a maga kovácsoltvas kerítésével, a rózsákkal teli kerttel, a kavicsos járdával, és a picike szökőkúttal, ami a kertben csordogált. Nem, nem vagyunk full gazdagok, milliálrosok, pont jól áll a helyzetünk, bár lehet meglátszik, hogy apámé a falu egyetlen csárdája és elég jó hírnek örvend...

- Hát... Itt volnánk. - fordultam meg, hogy mindenkit lássak.

- Divóra, nyugi. Nem lesz baj, hm! - mosolygott rám Deidara, és közben megfogta a kezem, mivel már most tördeltem azt az idegtől.

- Huh. Jó. Menjünk! - vettem egy nagy levegőt, megfordultam és benyitottam a kis kapun. Semmit nem változott, pedig pár hónapja jártam itt utoljára. Felmentem a lépcsőn a teraszra, és bekopogtam a vaskos faajtón. A többiek még lent vártak. Hamarosan jött a válasz, kinyílt az ajtó, és anyám kukucskált ki. Meglátott, és olyan örömmel lépett hozzám, mintha tíz éve nem látott volna.

- Divóra, kiscsillagom! - ölelt meg, amit én viszonoztam is.

- Anya! De jó látni! - bújtam a hajába. Kívülről teljesen anyámra ütöttem. Hosszú, fekete haj, éjkék szemek. Annyi a különbség, hogy az ő hajába már vegyült néhány ősz hajszál is...

- Gyertek be! - intett a többieknek anya boldogan, én pedig hatalmas vigyorral a fejemen léptem be. Hátra néztem, tekintetemmel Deidarát kerestem, aki intett, hogy menjek csak.

- Apus, hazajöttem! - kiabáltam. Direkt nem azt mondtam, hogy "apa". Az Sasori.

- Apus. De cuki! - mosolygott Konan.

- Szervusztok! - jött ki apu a hálószobából és egy puszival köszöntött. Legalábbis azt hittem, mert a következő pillanatban kiszorította belőlem a szuszt.

- Amm, apus.... Megfullhadok... - préseltem ki magamból, mire elengedett.

- Már értem, Divóra mitől olyan erős fizikailag. - jegyezte meg Itachi, apumat fürkészve. Nagy, testes ember, sörhassal, és ha szakálla lenne, ő lehetne a Mikulás alteregója. Erre az ember közli, hogy "hájpacni", de nem az.

- Gyertek! Sütöttem sütit, van Meggyes piskóta, mazsolás kuglóf, de van főttétel is! - intett anya, mire az előszobából a konyhába csődült a társaság.

- Anya, köszönöm... Mindent köszönök. Hmégis mikor volt időd ezeket megcsinálni? - fordultam az asztal felé, ahol konkrétan svédasztal volt - És köszönöm, hogy ide jöhettünk. - fogtam meg anya kezét. Ujja végein meg volt keményedve a bőr, de töretlenül mosolygott mindenkire.

- Ugyan, Kincsem, ez a legkevesebb! De mi történt a bérházzal? - kérdezte. Igen, elég volt annyit mondanom anyámnak, hogy gázban vagyok és közölte, hogy vár haza.

- Hömm, nagyon megemelkedett a lakbér. - vakartam meg a tarkóm. És még csak nem is hazudtam! - Jaj, anya! - csaptam a homlokomra - Hadd mutassam be neked a többieket és a barátomat! - mosolyogtam.

- Barátod? Miért, ők nem mind azok? - kérdezte.

- Hehh, de igen, mind a barátaim, de az egyikük... A fiúm. - motyogtam kínosan. Anya szeme felcsillant.

- Igen? Melyik?! A kis vörös? - vigyorgott.

- Mi?! Nem! Ő az... - aztán megakadtam. Azt nem mondhatom, hogy az apám... - azzegyik legjobb barátom! - javítottam magam.

- Akkoor... A fekete hajú? - találgatott tovább anyu.

- Itachi?! Neeem, nem, anya! - nevettem el magam - Deidara. Ő a szöszi. - mutattam az irányába, amit ő észre is vett, és elindult felém.

- És csak kívülről szöszke vagy belülről is? - kérdezte apu - Különben is, mint egy l... - kezte, de az említett ideért hozzánk.

- Apu, anyu, bemutatom Iwa no Deidarát! - mosolyogtam és belekaroltam a fiúba. Remegtem az izgalomtól, ezt ő is érezte, mivel kezét az enyémre tette, ami a karján pihent.

- Iwa no? Érdekes vezetéknév... - méregette gyanúsan apum. Ki kellett találjak valamit.

- Öhm, tudod, ez olyasmi, mint Pedronál. Yura L. Pedro. - magyaráztam, mire apu bólintott.

- Igaz. - huh, megúsztuk.

- Ki az A Pedro? - kérdezte Deidara.

- Nos, Pedr... - kezdtem, csak "valaki" közbeszólt:

- Este várnak titeket a csárdában, hatalmas bulit csapnak a tiszteletedre! - újságolta apu.

- Igen? Ez szuper! Ott majd megismerheted Pedrot, kicsi korunk óta barátok vagyunk, és nagyon jófej! - vázoltam fel gyorsan a helyzetet. Deidara pedig elhúzta a száját. Féltékeny.

- Deidara? Eljössz, ugye? - kérdeztem félve, mire észbe kapott és mosolyogva bólintott:

- Persze, hm! - továbbra is aggódva fürkésztem az arcát. Baj van.

- Elnézést, hol találom a poharakat? - jött oda Konan. Hál istennek, a legjobbkor! Megfogtam Deidara kezét és kirángattam, ki a kertbe, majd leültettem a hitnaágyra. Aggódva figyeltem őt, majd két kezembe fogtam az arcát és jó hosszan megcsókoltam.

- Deidara, ugye nem kell bizonygatnom, hogy mindennél jobban szeretlek? - suttogtam, amire egy újabb csók volt a válasz, és az ölébe húzott. Erősen szorított magához, mintha... Féltene...

- Szeretlek, Divóra! És csak sejtem, hogy bizalmas a kapcsolatod Pedroval, hm. Én nem attól félek, hogy elhagysz. Hanem attól, hogy ő vesz el tőlem, hm... - pillantott oldalra. Szorosan megöleltem.

- Kedvesem! Ha... Bármi olyan történik, ami neked nem tetszik, szólj! Valószínűleg mikor Pedro meglát, megölel majd. De ő csak a haverom. És igenis neki is bemutatlak majd, mint a párom! Nyugodtan állíts le, ha véletlenül hanyagolnálak, jó? Remélem, hogy nem lesz ilyen! - elengedtem a nyakát és a tenyerembe fogtam az arcát.

- Köszönöm, Divóra, hm!