- Hidd el te is így összezavartál, de egyébként rádöbbentem, hogy szerintem érzek irántad dolgokat. Mármint te mindig mellettem voltál és segítettél, fontos vagy nekem.
Ez az érzés egyre erősebb és erősebb. - fogtam meg kezét
- Tehát? - nézett rám barna szemeivel
- Szeretlek. - néztem a földre
- Ez komoly?
- Nem tudtam mi ez az érzés, azt hittem csak egy nagyon erős barátság, de rájöttem, hogy nem, ez több mint barátság.
- Az elején még nem is ismertelek.
Aztán egy barátság alakult ki,
vigyázni szerettem volna rád, még közelebb kerülni hozzád, talán jobban mint barát, de tudtam semmi esélye sincs annak, hogy köztünk bármi is legyen, most pedig nem tudom mit mondjak, olyan ez mint egy őrült álom.
- Mint egy őrült álom. - mosolyogtam
- Valamiért nagyon szeretlek. - emelte fel fejem, de én még ekkor is a földet bámultam
- Dani, én is szeretlek - néztem mélyen szemébe
Derekamat átölelve húzott magához.
Egy darabig így álltunk.
Majd keze elengedte derekam és kezemért nyúlt.
- Szükségem van rád - mondta
- Nekem is rád. - néztem fel rá
Erre csak elmosolyodott, nem szólt semmit. Megfogta kezem és elindultunk a kocsi felé.
Beszálltunk az autóba.
- Haza viszlek - indította el a motort
- Várj - nyúltam kezéhez
- Mi a baj? - kérdezte
- Csak... Most mivan? - néztem rá
- Majd megbeszéljük - mosolygott
- Rendben.
Mikor házunk elé értünk kiszállt, majd utána én is.
Szembe álltam vele és vártam, hogy beszéljen.
- Nos, hogy mi van, hát igazából ez rajtad áll, ugyan is én nagyon szeretnélek.
- Mármint úgy nagyon szeretnél? - néztem rá mosolyogva
- Úgy - fogta meg arcom
- Én meg szeretném veled próbálni - vettem nagy levegőt
- Biztos vagy benne? - kérdezte mosolyogva
- Igen, ugyanis azt szeretném, hogy mindig mellettem légy. - néztem szájára
- Mindig melletted leszek - mondta halkan majd egy lágy puszit nyomott ajkamra
- Szeretlek - súgta
- Az van, hogy én is - öleltem meg
- Mennem kell, szeretlek. - nézett szemembe
- Rendben, jó éjt. - pusziltam meg, talán ez már nem is puszi volt, egy kicsit tovább tartott.
***
Már több mint öt hónapja együtt vagyunk Danielel, minden rendben van, és mindennél jobban szeretem.
Brandonról és a többiekről semmit sem tudok, talán jobb is.
Dominikát mióta kilépett az életemből, nem láttam.
Néha napján eszembe jutnak azok a bizonyos emlékek, de azt hiszem ezek örökre emlékek maradnak.
Most, hogy itt tartunk a végén talán minden tökéletes, talán minden úgy van ahogy lennie kell.
Talán, minden így marad.
Vége
Sziasztok :) én sem hittem volna, de most ennek vége.
Nagyrészt azért hagyom abba, mert már nincs ihletem.
Másrészt pedig azért, mert elvesztettem azt a bizonyos személyt aki miatt elkezdtem az egészet.
Talán most megértitek miért nem volt az utóbbi részekben Brandonról szó.
Túl sok emlék fűződik hozzá, ugyanúgy imádom Brandont, de ez nekem így már nem megy.
Imádtam ezt a történetet írni, de most vége.
Szeretlek titeket! ❤
