- Igen, és te? - mosolygott rám
- Megvagyok. - néztem háta
Anya a bőröndömmel jött.
- Kisasszony, legközelebb nem hozom utánad. - nevetett
- Csókolom - köszönt Daniel
- Hogy vagy fiam? - kérdezte anya
- Jól, de most hogy itt van ez az idióta, a mégjobban.
- Igen én is szeretlek Daniel. -néztem rá
- Jó na - borzolta össze hajam - szálljatok be.
- Én ülök melléd. - mondtam neki
- Ez természetes. - mosolygott rám ismét
Mikor a házunk elé értünk, anyáék bementek.
Én meg kint maradtam Daniellel.
- Köszi, hogy haza hoztál minket.
- Ugyan semmiség, neked bármikor segítek.
- Hé nem jösz be? Gyorsan le pakolok és utána elmegyünk Brandonék.
- Brandon? - nézett rám
- Jaj, tényleg neked nem is mondtam, asszem minden rendben van.
- Mi? Nem azért hagytad el a város, mert, hogy el akartad felejteni? - kérdezte egyre idegesebben
- Neked mi bajod? - kérdeztem
- De most kajak azért hagytál itt engem, hogy utána ismét össze gyere ezzel a fiúval? - túrt bele hajába idegesen
- Daniel, te féltékeny vagy?
- Mivan veled? Most tényleg szenvedni akarasz? Mert ha igen akkor én arrébb állok, és nyugodtan szenvedj.
- Miért vagy velem ilyen?
- Nem értelek Dóra, egyáltalán nem.
- Miért vagy velem ilyen? - kérdeztem ismét felemelt hangnemben
- Azért mert szeretlek, nem akarom, hogy újra az legyen, hogy szenvedsz és estéket nem alszol.
- De nem lesz így.
- És azt te honnan tudod? Nem fogod sokáig bírni, és mivel ismerlek és tudom, ezért nem is fogom hagyni.
- De én...
- Szereted te őt? Vagy csak azt akarod, hogy ne fájjon neked vagy, hogy neki ne fájjon?
- Daniel... Én...
- Tudom, hogy te már nem azt érzed iránta amit régen. Ismerlek Dóra.
- Én nem tudom már mit érzek.
- Gyere ide - ölelt meg
- Lehet igazad van. - súgtam, s közben egy könnycsepp utat tört magának
- Ne haragudj, hogy úgy beszéltem veled. Nem ezt érdemled.
- Igazad van Daniel, teljesen igazad van. - néztem rá
- Ne sírj kérlek, segítek neked bármiben, abban is, hogy elmondom neki, helyetted. - törölte le arcom
- Tőlem kell tudnia.
- Ilyen állapotban nem mész oda hozzá. Én pedig csak simán közlöm vele, hogy vége.
- Szeretlek - öleltem meg
- Én is téged, és nem hagyom, hogy újra szomorú légy.
Bementünk a házba és a szobámba kipakoltam a cuccom, amiben ő is segített.
