17. fejezet - Az utolsó fázis

269 33 18
                                    

A liftből kilépve Anita (továbbra is láthatatlanul) a padlásszobába szaladt, zsebében a kincset érő emlékekkel. Ott aztán fellökve a csapóajtót ledobta az ágyára az emlékcsövet, és csak várt. Idegességében egymás után rótta a köröket. Egy idő után lassacskán felfigyelt rá, hogy múlik a nektár hatása: a lába fokozatosan kezdett felsejleni. Pár perc múlva a teste már pont olyan kézzelfoghatóan valóságos és szilárd volt, mint a feszültség érzete a padlásszobában.

Nem telt bele sok időbe, és meghallotta a várva várt, ismerős hangot:

- Lám, lám, lám... itt van az én kis partnerem! Mondtam én, hogy hamar látni fogjuk egymást.

Anita megpördülve belenézett Bill hosszúkás pupillájába.

- És most? Mi a terv, Bill?

A démon nevetve Anita arca elé suhant.

- Imádom, hogy ennyire tettre kész vagy, tudod? - duruzsolta.

Anita nem válaszolt. Valahogyan nem volt kedve mosolyogni. Mélyen, habár ezt magának sem akarta bevallani, érezte, hogy nem teljesen jó, amit csinál. De túl akart már esni rajta, remélte, hogy a változás majd segít...

Igen, változást akart. Egy jobb világot, egy szabadabb helyet. Pont olyat, amilyenről Bill mesélt neki.

- Ne aggódj, kölyök - szólt Bill, Anita gondolataiban olvasva. - Megígértem, hogy kapsz egy meghívót a buliba...és az ígéret szép szó, nem igaz?

Anita bólintott. Csak múlna el az oktalan szorongása! Miért is érzi magát rosszul? Igen, ellopta az emlékeket, de Ford és Dipper megérdemelték, azok után, amit Stannel és Billel műveltek...ugye?

Anita a pólója sarkát morzsolgatta. Bill kérdőn rápillantott, és a háta mögött összefűzte a kezeit.

- Úgy ám, az ígéret szép szó... - toldotta meg tűnődve Bill, és kajánul Anitára sandított. - Nagy kár, hogy ezt egyesek nem képesek felfogni...

Anita nyelt egyet. Összeszorult tüdővel idézte fel magában a pillanatot, mikor Dipperrel ereszkedtek le Ford bácsihoz. Úgy tűnt, mintha évek teltek volna el a beszélgetésük óta...

Ford majd minden kérdésedre választ ad - mondta akkor Dipper. Megígérem.

Anitának összeszorult a szíve az emlék hatására. Meg kell mutatnia Dippernek, hogy egyedül is boldogul. A keze ökölbe szorult.

- Mit kell tennem? - ismételte Anita, kiűzve az aggodalmat a fejéből. Nincs oka idegeskedni. Helyesen cselekszik. A jó oldalon áll.

Anita ránézett a démonra. Bill elégedetten ráhunyorított, és így szólt:

- Menj az erdőbe, keresd a földi testemet - Anita értetlenkedő tekintetére hozzáfűzte: -, a szobrot, ahogyan a kis Fordsie nevezte... vidd magaddal az emlékeket és a szobor kezét fogva törd össze! Ha ez sikerül, akkor kezdetét veheti a dimenziótok felszabadítása...végre.

Anita csendesen bólogatott.

- De Dipper már keresi a szobrot - mutatott rá Anita. - Lehet, hogy hamarabb fogja megtalálni, mint én.

Bill csak legyintett.

- De neked van valamid, ami Fenyőfának nincs...

- Kitartásom és elszántságom? - érdeklődött Anita.

- Egy frászt, kölyök, ÉN - vágta rá fölényesen Bill.

- Szerintem az előbbivel többre megyek - vágott vissza Anita.

Egy hét Gravity FallsbanWhere stories live. Discover now