13. fejezet - Sakkban tartva

289 32 9
                                    

Anita csöndesen ült a sarokban, lábait átkarolva, és hagyta, hogy a könnyei nedvesen maró csíkokat hagyjanak az orcáján. Habár szemét könnyfátyol fedte, tekintete mégsem volt eléggé elmosódott ahhoz, hogy ne vegye észre az enyhe citromszín villanást a padlásszoba túloldalán.

Anita lemondóan felsóhajtott, és melléhez húzott térdébe fúrta a fejét. 

 - Hagyj békén, Bill - suttogta. - Most nincs kedvem beszélgetni.

A sárga, háromszög alakú, homályos folt közelebb lebegett Anitához. A lány óvatosan kilesett a hajtincsei között. Duzzadt, vörös szemeivel hunyorogva kissé élesebben látta az álomdémont. Bill szokatlanul egykedvűnek tűnt.

 - Pedig csak gratulálni szerettem volna neked, kölyök.

Anita lemondóan kifújta a levegőt. Olyan üresnek érezte magát belül, mint egy hámozott léggömb.

 - De tényleg, Bill. Nem vagyok most kíváncsi a kölyközésedre. Csak hagyj egy kicsit gondolkodni... egyedül.

Bill tűnődve Anita elé suhant. Olyan közel volt már hozzá, hogyha a lány fölemeli a fejét a térdei közül, akkor a könnyek ellenére is tisztán ki tudta volna venni a démon csokornyakkendőjének legapróbb gyűrődéseit is.

 - Csakugyan képtelenség kiismerni téged, kislány - szólt halkan a démon. - Arra gondoltam, hogy a tehetetlenségtől és a csalódottságtól őrjöngeni fogsz...

 - Tűnj el, Cipher!

 - ... de úgy tűnik, mindjárt kiderül, hogy mégiscsak helyesen következtettem.

Anita idegesen felsóhajtott. A harag lassan felgyülemlett benne, de erőt vett magán, és nagyot nyelve elfojtotta. Esze ágában sem volt Bill kénye-kedve szerint viselkedni és megfelelni az ostoba "következtetéseinek".

 - Hagyj békén, Bill! Nem akarlak látni.

 - Nem is kell látnod, kölyök. Éppen elég, ha engeded, hogy maradjak... és meghallgatsz.

 - Azt sem akarom. Menj el!

 - Ejnye, kislány. Nem foglak csak így itt hagyni, mikor olyan ügyes munkát végeztél...

Anita felhorkant, és akaratlanul is felszökött benne a düh. Ügyes munkát?! Bill a hazugságot nevezi ügyes munkának?!

 - Még szép, kölyök - helyeselt Bill, olvasva Anita fejében. - Nemcsak hogy Fenyőfa bizalmába férkőztél, de tökéletesen elcsavartad a fejét. Kitűnően félrevezetted, sőt! Túlságosan is jól végezted a feladatodat... Igen - Bill halkan tűnődve hümmögött. - Igen... elcsavartad a fejét.

Anitából egy csapásra elpárolgott a harag, de makacsul a térde közt tartotta a fejét. Előtte Bill némaságba süppedve a földre ereszkedett, és az újonnan elővarázsolt sétapálcájára támaszkodva így szólt:

 - Tudod, kölyök, meglepő, hogy ennyire bámulatosan megjátszottad magad. Komolyan mondom, még engem is... - Bill zavartan köhécselt - nos, még én is bedőltem neked egy kicsit. Pláne azok a könnyek..! Meg a pulóveres trükk is...

Anita szaggatottan felemelte a fejét. Könny áztatta szemeit Billre szegezte. A démon a padlót tanulmányozva támaszkodott a sétabotra.

 - Ami azt illeti - Bill elvette a sétapálcájáról a kezét, ami varázslatos módon készségesen a levegőben maradt -, annyira átkozottul jól hazudtál, hogy felvetődik a kérdés, hogy valóban színészkedtél-e, kislány?

Anita nem tudta beazonosítani az érzést, ami egyik pillanatról a másikra betöltötte őt. Csak annyit tudott róla elmondani, hogy roppantul kényelmetlenül érezte magát, és az egész kellemetlen, tüdejét nyúlós masszaként betöltő érzelembe egy csepp sistergő kíváncsiság is belevegyült.

Egy hét Gravity FallsbanWhere stories live. Discover now