Egy hét Gravity Fallsban

11. fejezet - Félelem és hazugságok

Anita már szinte unottan nézett körbe a beszürkült padlásszobában. Karba tett kézzel bámult ki az ablakon, és a tarkóján egy különös, bizsergető érzés jelezte neki, hogy figyelik őt.

- Miért pont szürke bútorok? - kérdezte, de nem fordult meg. Mivel nem érkezett rá válasz, ezért az ablakon kinézve tovább folytatta: - Úgy értem, nem unalmas ez egy kicsit? Végtére is, egy álomban vagy. Bármit megtehetnél, nem?

Mögötte felcsendült Bill halk, dallamos kacaja.

- Zavar?

- Igen. Az álomnak pont az a lényege, hogy szép és színes legyen. A helyszín sokkal inkább lehetne egy erdőben, vagy a felhők között... Csak nem értem, hogy miért pont a szürkeség?

- Komolyan gondolod, hogy ez a legfontosabb, amit most kérdezni akarsz?

Anita lassan megrázta a fejét. Vörös tincsei a szemébe hullottak. Majd lemondóan vállat vont.

- Nem mindegy, Cipher? Úgysem válaszolsz őszintén. Bemelegítésnek pont megfelel.

Bill Anita mellé suhant.

- Jaj, kislány, csak nem megbántottalak?

Anita nem válaszolt, de a számtalan szúrós gondolat, amik a fejében keringtek, az pont elég volt a démonnak.

- Ugyan, kölyök, csak szórakozom veled!

Anita durcásan meredt maga elé. Elege volt ebből az egészből, és, habár ez hihetetlennek hangzott számára, de akár a kérdéseiről is lemondott volna, hogy megszabaduljon Billtől. Csak véget akart vetni ennek a fölösleges színjátéknak.

Bill Anita mellé araszolt a levegőben, és a lány vállára tette a kezét. Anita beleborzongott a démon érintésébe, és lerázta a kezét a válláról. Bill keze pont ugyanolyan pózban merevedett meg a levegőben, mintha odafagyott volna.

A démon mélyet sóhajtott.

- Nézd, kölyök - kezdett bele halkan. Anita felpillantott rá. Bill kifejezéstelenül nézte a szürkén álló, szikár fenyőket az ablaküveg túloldalán. - Vannak dolgok, amikről nem mondhatom el az igazat.

Anita kérdő tekintete és a gondolatai is éppen elegek voltak ahhoz, hogy Bill folytassa.

- Azért, mert tettem pár olyan dolgot, amik szörnyűségnek tűnhetnek. Amikre, hogyha rákérdezel - mert rá fogsz - akkor elrettennél. Megijednél. Félnél. És akkor a te félelmed mind a kettőnket meggátolna abban, hogy minél hamarabb kiszabaduljak a fejedből.

- Miért?

Bill bosszúsan fújta ki a levegőt.

- Miért, miért, kölyök! Azért, mert ti, kis gyenge, szén alapú életformák nem teljesítetek jól, ha féltek. Próbálkoztam már régebben a félelemmel, és tudom, hogy a te esetedben nem lenne kifizetődő. Ha rettegsz a saját gondolataidtól, előbb vagy utóbb bele fogsz őrülni. Az pedig egészen biztosan nem volna szerencsés a visszatérésem szempontjából...

- És ha én nem félek? - Anita máskor dacosan felszegte volna az állát, de most csak közönbösen súgta maga elé a színtelen, üres szavakat, kibámulva az ablakon.

Ez Billnek is feltűnt. A démon lehunyta a szemét.

- Hidd el, félnél. Pont erre nincs most szükségem. Muszáj, hogy száz százalékosan magadnál legyél, hogy kiszabadulhassak. Nem tudom pátyolgatni az embereket. Az nem az én...stílusom.

- Képzelem - mondta Anita. Zöld tekintete elidőzött a fenyőfákon. Ott álltak egymás mellett, egy álomdémon és egy lány, és csak bámulták a szürke fenyőket hangtalanul.