Igazi szépség (Hoseok FF) (BEFEJEZETT)

5. Rész

Lana POV:

Még mindig levegőért kapkodva néztük egymást, mikor megszólalt a telefonom, majd pár másodperc múlva az övé is.

HoSeok hirtelen elengedett, én pedig kicsusszantam öleléséből. Mindketten gyorsan felkaptuk a telefonunkat. Ő felállt és tarkóját masszírozva sétált lassan a sarokba, míg én a földön kuporogva vettem fel a telefont.

-Szia – köszöntem bátyámnak.

-Szia Hugi. Már úton vagy?

-Az a helyzet – rágtam a számat valami jó kifogás után kutatva agyamban – Hogy nem tudok menni.

-Micsoda? De csak ma vagyok itt. Holnap repülök vissza.

-Tudom és sajnálom – sóhajtottam – De már lehetetlen, hogy időben ott legyek, ráadásul lehet nem is engedne most Unnie.

-De miért? Mi történt?

-Majd később elmesélem.

-Ugye jól vagy?

-Perzse nincs bajom - mosolyodtam el.

-Rendben. Vigyázz magadra Hugi!

-Te is!

Mikor letettem nem mertem HoSeokra nézni, pedig már ő is befejezte a telefonálást.

Rövid ideig hallgattunk. Azt hiszem átléptünk egy határt. Ennek lehet nem kellett volna megtörténnie. OMG mit csináltam??

Kezdett leesni pontosan mennyire voltam szánalmas és mennyire tűnhetek most egy ribancnak. Soha többet nem merek ránézni...

-Menedszer Hyung azt mondta téged nem ismertek fel – törte meg a csendet – Csak annyit tudnak a rajongók, hogy én és egy szőke lány itt vagyunk. Nem tudják ki vagy. Vedd fel a sapkád, maszkod és a napszemüveged is, aztán majd kinyitják valahogy.

A helyzet ellenére hangja nyugodt volt és magabiztosságtól csengett, de mivel még mindig nem emeltem fel a fejem, nem tudtam milyen arcot vág ehhez az egészhez.

Csupán bólintással jeleztem, hogy értettem, majd készenlétbe helyeztem az említett tárgyakat. HoSeok ekkor lassan mellém sétált, majd tőlem pár centire leült.

Csendben ültünk egészen addig, amíg nem hívta ismét a menedzser. Azt mondta már az ajtó előtt vannak. Hallottam is, ahogy valaki a törött zárral matat.

-Vedd fel őket – mutatott a három cuccra, én pedig engedelmesen felpakoltam őket a fejemre, majd felállva vártam hogyan tovább.

Hirtelen ujjakat éreztem a kezem köré fonódni, mire szívem egy ütemet kihagyott. HoSeok szorosan fogta kezem, én azonban lehajtott fejjel álltam mellette. Soha életemben nem jöttem még így zavarba. Hihetetlen, hogy ezt eddig csak neki sikerült elérnie.

-Ne engedd el a kezem oké? – hallottam mély hangját, amitől kissé megnyugodtam, majd mély levegőt véve bólintottam, anélkül, hogy ránéztem volna.

Az ajtó ekkor kitárult és lányok sikítozó hangját hallottuk minden oldalról.

Több testőr állt sorfalat az ajtó előtt.

Ijedten bújtam közelebb HoSeokhoz, aki csak megszorítva kezemet, biztos léptekkel indult meg kifele.

A menedzser mutatta az utat, a testőrök pedig gyűrűt alkotva körülöttünk végig kísértek minket. Amint kiértünk az épületből vakuk villantak mindenütt. Szememmel Unniet kerestem, de sehol sem találtam.