The Mask - (H.S) ▾Befejezett▾

24.-Full Moon

-Van pár ötletem, de Scott előlem is elrejtette, mikor Angliába utazott.-állt meg egy piros lámpánál, ami a város bejárata előtt volt.

-Most egy halott embertől ne várjunk semmit...-fontam keresztbe kezeim, és döntöttem az ablaknak a fejem. Lassan elindultunk, én pedig alig bírtam elhinni. Scott rengeteg emberen tudott volna segíteni, ha magát menti meg először. Még abban a pillanatban is egy példakép volt a szememben, egy olyan ember aki tökéletes volt, hiába tudtam, hogy az, amit feltételezek, cseppet sem volt igaz. Neki is voltak hibái, ahogy mindenkinek.

Rengeteg kérdésem volt még Newt felé, de gyorsan kellett cselekednünk, mikor leparkoltunk az állatkórház előtt. Sebesen futottunk be, Newt pedig amilyen gyorsan csak tudta, elfordította a zárakat, ahogy egyre beljebb értünk.

-Talán Liam nincs itthon.-pillantott körül a mellettem álló férfi. Hogy? Liam?

-Liam?-vontam össze szemöldökömet. Bólintott- A srác az erdőből?

-Igen-helyeselt. Szólásra nyitottam a szám, de aztán rájöttem, hogy miért is lett volna Newt-al.

-Ő is...-hagytam befejezetlenül a mondatot. Newt megfogta a karom, és kivezetett az állatkórházból.

-Igen, Harrynek nem volt más választása. Meghalt volna, ha nem segítenek neki. Persze, ti is kellettetek ahhoz, hogy ne halljon bele a harapásba.-a sötét udvaron vezetett végig. Fogalmam sem volt, hogy hova tarthattunk, de bevallom, reméltem valami biztonságos helyre. Nem is annyira messze, megláttam egy beton építményt. Hamarosan rájöttem, hogy Newt oda akart vinni.

Ám, nem pont úgy sült el minden, ahogy tervezte. Hirtelen cövekelt le, és bámult egy ideig maga elé.

-Ha azt mondom fuss, te csinálod.-parancsolta, majd elengedte kezem, és oldalra pillantott. Ahogy én is megtettem, a vak sötétben egy zölden rikító szempárt láttam meg. Már tudtam, miért mondta azt amit. Hallottam, ahogy morgott, majd nekilódult. Felénk kezdett el rohanni, Newt pedig elkiáltotta magát.

-Fuss!-szólt, én pedig azonnal rohanni kezdtem.

Szemem sarkából láttam, ahogy Newt feltartóztatta a farkast, de nem tudtam másra figyelni, csak arra, hogy egyre közelebb értem a házhoz. Ahogy a vasajtó elé értem, azonnal kicsaptam azt, és észrevettem, hogy még egy ajtó van belül, ám az a folyosó végén volt. Felkapcsoltam egy villanyt ami pislákolni kezdett, de nem foglalkoztam vele, amilyen gyorsan csak tudtam, az ajtó felé futottam. Szerencsére nyitva volt, és mikor megfordultam, hogy becsukjam észrevettem a zárban lévőkulcsot, így be is tudtam magam zárni. Bíztam abban, hogy senki nincs még abban a hideg szobában rajtam kívül, és abban is, hogy Emerald nem tudott bejönni az ajtón.

Egy sarokba csúsztam, és leültem a hideg betonra. Felhúztam lábaim, és vártam. Vártam arra, hogy mikor morran fel mellőlem valami, vagy arra, hogy mikor törik be az ajtó. De egyik sem történt meg. Ám nem kellett sokat egyedül időznöm, hisz hamarosan mancsok hangját, s gyenge, torokhangú morranások ütötték meg fülem.

Emerald itt volt.

Nemsokkal később az ajtó alatt kis résen, árnyékot véltem felfedezni, ami lassan eltűnt majd visszatért. Nem kellett nagy észlénynek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, a nyílászáró előtt, fel s alá mászkált.

Pár pillanat múlva, gyenge, esetlen nyüszítést és kaparást hallottam meg, ami szívemet mintha mardosta volna. Lehunytam pilláim, és próbáltam nem arra gondolni, hogy Harry van az ajtó túloldalán. Ajkam remegett, mind a fáradságtól, mind a hidegtől, mind pedig a feltörő könnyektől. Akkor ott, először féltem Harrytől. Úgy, igazán. És csak remélni mertem, hogy nem tudja áttörni az ajtót. Vagy, ha pedig mégis sikerülne neki, akkor nem bántana.

Percekig, sőt, talán órákig hallgattam ezt a nyüszítést. De nem érdekelt, örültem annak, hogy elnyomja a sírásom hangját. Eszembe jutott Louis csók kísérlete, ez pedig még jobban tetézte a dolgokat bennem. Nem akartam, hogy ezt valaha is megtudja Harry, vagy azt, hogy bárki rájöjjön erre.

Lassan oldalra dőltem, a koszos földre, és a már elcsendesült környezetemet hallgattam. Emerald az ajtó előtt feküdt, vagyis erre mertem következtetni, hisz nem szűrődött be semmiféle fény sem az ajtó alatt. Ahogy magam elé pillantottam, észrevettem egy rikító, zöld szempárt, ami az ajtó másik feléről bámult rám. Jobban összehúztam magam, és próbáltam arra gondolni, hogy Harry mellettem van, és nem akar bántani. Tudtam, hogy nem lenne képes rá, de telihold volt. És, akkor, mikor a szemébe néztem, visszhangoztak fejemben a szavai, amit reggel mondott nekem.

"Teliholdkor nem én irányítom a farkast, hanem a farkas irányít engem."

Ezért féltem Tőle akkor, és ezért nem mertem közelebb lépni az ajtóhoz. Ezért, és talán azért, mert az ajtón túl, egy olyan világ rejtőzik, amiben Harry is élt, de nekem semmi keresnivalóm nem volt ott...

*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Lora White

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3

Kérlek komizz!