~Kim~
A mobilom hangos koppanással ért földet a parkettán. Hátlapja levált,akkumulátora kihullott,s ha nem lett volna így is elég hangos,még ráadásképp az is nagyot csattant. Homályosan,könnyeimen át érzékeltem,hogy Andy mellettem épp ébredezik,s nem nagyon van elragadtatva a zajtól.
-Baj van?-morogta a szemét dörzsölgetve.
-Nincs.-szipogtam.-Nincs semmi.
Kék szemei lassan hozzászoktak a félhomályhoz,s immáron éberebben pásztázták az arcomat.
-Ne hazudj,kérlek.-tűrt egy hajtincset lágyan a fülem mögé,s ajkai határozottan formázták a szavakat.-Nekem ne.
-Én csak rosszat álmodtam.-sütöttem le dadogva a szemeim,és minden erőmmel azon voltam,hogy ne bőgjem el magam. Végül is,nem hazudtam. Akkorát...
-Megint?
-Még mindig.-adtam fel a gyatra próbálkozásom,melynek következtében elzokogtam magam.-Én...Én...-kezdtem,de kudarcba fulladt.
Andy nagyot sóhajtva szorosan magához vont,majd a hátam kezdte simogatni,ujjával köröket leírni rajta,hogy megnyugodjak.
-Elmondod mit álmodtál?-tolt el pár perc múlva,áthatóan a szemembe nézve.
El akarom neki mondani ezt az egészet. Az álmaimat,amelyek múltam egyre csak ismétlődő foszlányai,s a férfit aki megkeserítette az életem. El fogom neki mondani. De nem most,erre még nem állok készen...Félve megráztam a fejem,mire arcán mérhetetlen mennyiségű csalódás terült el,amitől a maró lelkiismeret furdalás lett rajtam úrrá. Mondanom kell valamit,amivel menthetem a helyzetet. Akármit.
-Egy visszatérő emlék.-motyogtam halkan.-De még nem szeretnék róla beszélni,egyelőre.
-Semmi gond,megértem.-súgta mikor újra hozzá bújtam.-Mindent a maga tempójában.
Hangja fáradtan és talán egy parányit még mindig csalódottan csengett. Gyűlöltem magam miatta. Amiért ezt teszem vele.
Aprót bólintva töröltem le patakzó könnyeim.
-Köszönöm.
-Semmiség. Most már viszont pihenj egy kicsit!-döntött hanyatt az ágyamon,s vékony plédemmel betakart. Lemászott az ágyamról,s az ajtó felé csoszogott.
-Maradj! Légyszíves.-szóltam utána. Andyvel ugyan már másfél hete együtt vagyunk,mindig megtartotta a két lépés távolságot,s nem erőszakolt rám semmit,amit nem akartam volna. Külön szobában éjszakáztunk,és az együtt fürdést is hanyagoljuk,nehogy átforduljon valami egészen másba,s mindezt miattam. Mert én arra kértem,ne siessünk el semmit. Szó sincs arról,hogy ne kívánnám,hisz minden csókjával újra és újra magába bolondít,de állandóan attól félek,hogy csalódást okozok neki,s a végén világossá válik számára a selejtségem...
-Biztos?
-Biztos.-húzódtam a matrac szélére,hogy kényelmesen mellém feküdhessen,amit meg is tett. Szembe fordult velem,én pedig feltűnés nélkül közelebb araszoltam hozzá,s magamhoz öleltem,mire ő fél kézzel végigsimított a combomon,s az oldalamon. Végül keze az enyémben talált nyughelyet,melynek következtében ujjaink összefonódtak. El sem hiszem,hogy ezt mondom,de Ő lett az a hőn áhított biztos pont az életemben.
Másnap nyúzottan ébredtem,ami nem meglepő,hisz nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Hiába voltam azon minden erőmmel,nem ment. Állandóan az a négy nyavalyás mondat járt a fejemben,s az a tény amit az üzenet megerősített. Az a féreg itt van a városban,és azt is tudja,hol találhat rám. Tudja hogy törjön újra össze,s nem éri be ennyivel.
