~Kim~
Ingatag lábaim negyed óra múlva feladták a harcot,remegve csúsztak ki alólam,én pedig a földre rogytam.
-Lehetetlen.-motyogtam az orrom alatt. Már magamban beszélek. Kezdek bekattanni. De akkor sem lehetett Ő. Mit keresne Los Angelesben?
Idegesen dörzsöltem meg az arcomat,két oldalt jól megpaskolva. Össze kell szednem magam. Nem menekülhetek a múltam elől. Ha Ben volt az,ha nem,nem rohanhatok el bőgve mint egy kisgyerek. Nem lehetek ennyire gyenge!
Rég történt,már három év is eltelt,mégis rettegek attól,hogy újra látom. Magamra hagyott,megalázott,s el vett tőlem valamit,amit soha nem kapok vissza. Tiszta szívemből kéne gyűlölnöm és bosszúra szomjazva kéne várnom,hogy végre visszafizethessem neki a sok szenvedést amit miatta éltem át,de ehelyett mit csinálok? Igen,megfutamodok. Szépen vagyunk.Mellesleg nem is láttam rendesen az arcát,lehet,hogy csak egy fickó volt,aki bizonyos szögből hasonlított rá...
Kezem automatikusan a telefonomhoz nyúlt és kikereste az egyik leggyakrabban hívott számot.
-Igen?-csendült a vonal végén Kellin megnyugtató,kellemes hangja. Végre valami biztos pont az életemben.
-Nem lenne baj,ha a lakásodnál várnálak meg?-támadtam le nyuszögve. Kellett nekem futni...
-Dehogy lenne. Épp oda tartok én is. Jól vagy? Olyan furcsa a hangod.Körül néztem,nyugtázva hogy magam vagyok a kihalt utcában. Minden a legnagyobb rendben.
-Jól,persze,csak megy a nyüzsgés körülöttem,torzul a hang...tudod hogy megy ez!
-Aha.-mondta a legkevésbé sem "elhiszem"stílusban.
-Várlak.
-Megyek.-tettem le.
Ráérősen összekapargattam magam a földről,majd mintha mi sem történt volna,mosollyal az arcomon,magabiztos léptekkel haladtam Kellin lakása felé. Színésznek kéne lennem,esküszöm olyan jól leplezem a bennem dúló érzelmek viharát.
-Nos,akkor. Egyszer volt,hol nem volt,volt egyszer egy királykisasszony. A főhős hölgyeményünk nem volt egy mindennapi jelenség,Kimantha volt a becses neve,csak fekete ruhákat volt hajlandó hordani,kastélyából éjjel-nappal bömböltek a rock és metál számok,nem vetette meg az italozást sem. A hercegeket rutinosan kosarazta ki,gyakorta lengetve meg előttük kecsesen középső ujját...-eresztette szabadon fantáziáját barátom.
Imádom Kellint. Ez tény. Itt fekszem,hulla fáradtan,egy kicsit piásan az ágyamban,és ő esti mesét mond nekem. Igen,ez egy ilyen elbaszarintott délután volt. Az egész ott kezdődött amikor is neki nem voltam képes bedobni a "minden szép és jó" kártyát és elbőgtem magam. A zokogásom közepette elárultam neki kb. mindent ami ebben a pár hétben történt velem és nyomta a szívem,részletesen,néha indulatosan csapkolódva,néha könnyeim és fikám belé kenve. Ő persze tűrte a kiborulásom,kedvesen csitítgatott,vigasztaló szavakat suttogva a fülembe. Viszont én valamiért fordítva működhetek,mert ahelyett,hogy összeszedtem volna magam,és abba hagytam volna a sírást,még jobban rákezdtem,hozva a formámat. Ez után vetettem rá magam a hűtőjükben található Jim Beam-re. Onnantól kezdve ködösek egy kicsit a dolgok,de azt hiszem két zacskó chips-et beburkoltam és kikönyörögtem,hogy énekeljen nekem. Mesés délután volt. Végül olyan kilenc óra táján arra jutott Kellin,hogy hazavisz,mivel nem voltam kimondottan olyan állapotban,hogy biztonságban boldogultam volna nélküle. Az ajtón beérve ráugrottam a hátára és egy "Gyí,te paci!"-val befuvaroztattam magam a szobába. Erre már Andy is kidugta a fejét a szobájából. Vihogva intettem neki,majd bevágtam lábbal a magunk mögött lévő ajtómat. Kellin az ágyra dobott,betakart és rám szólt,hogy Ő szarik bele,hogy büdös vagyok,akkor sem enged fürdeni,nehogy még elessek a kádba lépéskor és eltörjem valamim. Így belegondolva igaza van...
-Itt a vége,fuss el véle!-fejezte be a mesét gálánsan,és belepuszilt a hajamba.-Aludj!
-Ne hagyj itt!-vergődtem,visszarántva szegényt magam mellé.
-Muszáj.-rázta le magáról a kezem és rákészült az indulásra.
-De még én nem is adtam jó éjt puszit!-vetettem be az adu ászt amin halványan elmosolyodott és vissza hajolt. Rossz döntés. Puszi helyett elkaptam a nyakát és belecsimpaszkodtam.-Ne menj eeel!-ordítottam teli torokból,minden női bájt félre söpörve.
-Jézus!-borult rám ijedtében.
-Nehezebb vagy mint gondoltam.-nyögtem alóla,Andynek meg persze ebben a pillanatban kellett reklamálnia.
-Halkabban már!-nézett ránk szúrósan,majd értetlenül legeltette rajtunk szemeit.-Itt meg mi folyik?
-Megfojt.-kalimpált Kellin karjaimból.
-Nem is,hazudik!
-De.
-De nem!
-De igen!-hadakozott.
-Akkor most segítsek-e rajtad Quinn,vagy jól vagy ott?-hangjából mintha leplezett neheztelés szűrődött volna ki.
-Igazából volt már rosszabb is.-mondta a két mellem közül ahová a nagy ölelgetés közepette szorult.-De mivel holnap nekem még sok dolgom lesz,értékelném,ha hazamehetnék.
-Azt én is értékelném.-morogta Andy az orra alatt,majd jobbját nyújtotta a srácnak és rövidesen elráncigálta tőlem.
-Hé!-szóltam rá szemöldök ráncolva.
-Nincs hé! Aludj,vagy holnap nem viszünk le a partra.-fenyegetett,majd méregetni kezdett.
-Te ittál?
-Pöppet.-mutattam a két ujjammal,mennyire ici-pici alkoholról van szó. Hát,nem vette be.
-Persze.-forgatta a szemeit,majd rám lökte a takaróm,ami valahogy a padlóra került a dulakodás közben. Zsörtölődve az ajtó irányába indult,mire halkan utána szóltam.
-Andy!
-Igen?
-Szép álmokat!-mosolyogtam és befészkeltem magam a hatalmas ágyam közepére.
-Neked is!-enyhült meg,és behúzta maga mögött az ajtóm.
