Boszorkánykirályság (Félbehagyott)

Extra fejezet: Ezüst királynő trónra lépése (Gabriel és az Aquamarin herceg)

Sanscha boldogan idézte vissza ezeket az emlékeket, de most... Ott állt a vér áztatta mezőn és azon gondolkodott, hogy mit tegyen. Túlságosan szerette Gabrielt, hogy ott hagyja a dögevő madaraknak és egy jelöletlen tömegsírba se szerette volna eltemetni. Fájt a szíve... Nincs tükör a közelben, nem tudná el vinni a testet időben. Lekuporodott a kihűlt test mellé. Érezte, ahogy könnyei megindulnak és lassan lemossák páncéljáról a vért.
- Úgy sajnálom! Bárcsak az emberek képesek lennének változni! Talán, ha képesek lennének máshogy tekinteni rám és a népemre ez nem történt volna meg. Kérlek, bocsáss meg! Számítottál rám, meg akartál védeni és most te..- harapta el mondata végét. Torkában gombóc keletkezett, halkan sírt, mintha attól félt volna, hogy meghallják hangját. Sokáig csak az elesett katonáit siratta. Voltak köztük apák, fiúk, barátok, szeretők, de mindannyian boldogan álltak a lány mellé és vérüket adták érte és Sanscha népéért, hogy azok végre megpihenhessenek egy helyen, melyet otthonuknak nevezhetnek. Miután abbahagyta, már esteledett. Köpenyét lecsatolva, a halott férfira terítette.
- Később még visszatérek! - suttogta a férfinak. - Visszatérek és mindannyian méltó, hősi temetést kaptok! - kiáltotta, azzal elindult. A mezőn nem volt élő rajta kívül, így lovat se talált, hát gyalogolnia kellett. Több napnyi járásra volt még lóháton is a Tündekirályság.... vagyis remélhetőleg már a Boszorkánykirályság. Igen, tetszett Sanscha-nak ez a gondolat. Boszorkánykirályság. Már a neve is jól cseng. Túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy újra helyet cseréljen az egyik illúziojával, aki feltehetően már a palotában volt, amit elfoglaltak. Fáradtan gyalogolt a tábora felé, mivel az volt a legközelebb. Két napnyi folyamatos gyaloglás után fáradtan zuhant be a nagysátorba. Sajnos a sátor alja nem volt fedett, por és föld lepte, így nagyot koppant a lány.
- Ó, hogy a fene essen beléd!- szitkozódott fekve, de már erre se volt igazán ereje. Hátára fordult és a sátor vörös tetejét kezdte el bámulni. Este volt és hűvös. Sóhajtva kászálódott fel és kinézve az egyik kisebb sátrat, elindult felé. Minden lépése fájt. Habár alig vágták és szúrták meg, mégis, mintha minden izma pihenésért kiáltozott volna. Belépett halott barátja sátrába, mivel már járt ott, tudta melyik az. Lehámozta magáról páncélját és bebújt a hálózsákba.

Másnap a nagysátorban felállított tükröt használta, hogy egyenest a palotába jusson. Meglepve tapasztalta, hogy kilépve a trónterembe került. Oldalra pillantva az apját látta meg a trónon, amire kérdőn felvonta szemöldökét. Apja meglátva lányát rögtön félbeszakította mondandóját - amit egy nemesi ruhás emberhez idézett - leszállt a trónról és megölelte lányát. Addigi aggodalmas arca kisimult a lányát látva.
- Már azt hittem, hogy... - Sanscha távol tolta magától a férfit.
- Apám, mit jelentsen ez?! - dorgálta meg apját. - Úgy volt, hogy ha országot szerzünk pihenni fogsz! Ha király leszel még több feladatod lesz.
- Sajnálom leányom, de amíg távol voltál gondoskodnom kellett mindenről. Hol vannak a többiek? Gabriel? - nézett el a lány feje fölött.
- Nincsenek többiek. - fordította el tekinteték.
- Sajnálom...
- Mégis mit? Nem te tehetsz róla... de várj! Mit értettél az alatt, hogy gondoskodnod kellett mindenről?
- Meg kell szilárdítanunk a királyságunk hatalmát. Szétküldtem boszorkányokat, hogy minden nagyvárost foglaljanak el a tündéktől, vezessék és közben hirdessék, hogy a tündék többé nem uralkodnak az országban, a boszorkányok pedig szeretik az embereket, nincs többé rabszolgaság. Ezzel elnyerhetjük az emberek bizalmát. Azonban a katonai hatalmunk most gyenge... nagyon gyenge. Ezért küldettem egy boszorkányt a tükrön át a Némakirályságba azzal a feladattal, hogy győzze meg a királyt.
- Győzze meg? Mire? - ráncolta homlokát a lány, mire az apja hátat fordított.
- Arra, hogy legyen a herceg a jegyesed. Megszilárdtaná mind a katonai, mind a politikai hatalmunkat. - sandított óvatosan válla fölött a lányra.
- Jegyesem? - sóhajtott Sanscha. Nem ezt a reakciót várta az apja. Inkább dühkitörésre számított, vagy döbbenetre. - Legalább jóképű? - ezt hallván a férfi megnyugodott. Nem szívesen szerette volna rákényszeríteni akaratát Sanscha-ra, de örült, hogy lánya nem vitatkozott vele. A lány már így is rengeteget segített neki és a népüknek.
- Rendkívülien vonzó külsejűnek mondják. Holnap érkezik ide. Meglepő, hogy pont az országban volt... - mosolygott a király. - Most menj leányom, a hajadat befogta a sok vér.
- Ami azt illeti... nem fogta be, vagyis igen, de nem úgy ahogy gondolod. - erre a király furcsálva nézte lánya haját. - Megátkoztak. A tünde herceg utolsó leheletével átkot mondott rám. Valami olyasmit, hogy hajad legyen olyan mind áldozataid vére, szemed pedig, mint a lelkeik fénye. Habár, azt hittem mivel egy család vagyunk a te külsőd is megváltozik...
- Hm. Most, hogy mondod kék lett a szemed. Talán meg tudjuk törni az átkot, de most foglalkozzunk azzal, hogy megfürödj, egyél és kipihend magad. Ebben a sorrendben. - terelte gyengéden lányát, vállainál fogva.
- Várj! A mezőn Gabriel és a többiek... Gabrielre terítettem a köpenyemet, hogy megtaláljam. Mindenkit aki velünk harcolt, kérlek temessétek el őket hősként megérdemelt módon. - könyörgött apjának, akinek megenyhült tekintete lány kérését hallván.
- Természetesen, megérdemlik, hiszen nélkülük nem sikerült volna az egész. Biztosíthatlak, hogy hőshöz méltó temetést kapnak majd, Gabirelt pedig olyan helyre temetjük, ahol könnyen megtalálod majd. De most menj leányom, végy egy forró fürdőt! - terelte egy szobalány felé, akit utasított, hogy készítsen elő mindent. Forró fürdőt véve görcsös izületei megsajnálták a lányt és pihenni engedték. Rózsaszirmokat is szortak a fürdövízbe, kellemes és megnyugtató volt számára annyi gond és baj után. Ráadásul holnap érkezik meg "jövendőbelije". Még csak az kéne, hogy holmi hercegecske a kénye szerint parancsolgasson itt neki. Ráadásul ha tényleg a férje lesz, akkor egyben az ország királya is lesz...
- Nos, majd meglátjuk, hogy ki lesz a tényleges uralkodó! - szárítkozott meg Sanscha. A vacsora után, ahová mindenkit meghívtak, aki a karavánhoz tartozott - amivel a falukat járták vándorként az országuk előtt - a szobájába ment és ott töltötte a hátralévő napot. Nem kívánt részt venni az ünneplésben, amit a győzelem miatt rendeztek. Számára ez nem volt győzelem.
Másnap már idegesebb volt a látogató miatt. Apja kedvéért ment bele az egészbe, de azért remélte, hogy legalább kinéz valahogy a herceg. Édesapja még a hervadt virágokat is szépnek tartja. Ő mindenben csak a szépet látta, tehát nem bízhatott a férfi szavában, mikor azt mondta, hogy a herceg "Rendkívülien vonzó". Délután egyre várták a vendégeket. Sanscha apja szerette volna, ha a lánya valami nőies ruhát vesz fel, mire a lány csak annyit mondott "Majd az esküvőmön viselek ruhát!", azzal elindult, hogy fiús ruha helyett páncélt húzzon. Mert egy valamibe még az apja se szólhatott bele, az pedig a ruhatára volt. A férfi egy sóhajtással jelezve engedett lánya makacs természetének, hiszen oly sokat segített neki. Meglepő pontossággal egyórára befutott a hintó és kisérete. Sanscha meglátva az egyik ablakban bámészkodó barátnőjét, feléje indult.
- Ennyire érdekel a herceg? - osont a lány mögé, akire kisebb ijedtséget hozott.
- Áh! - ugrott fel sikkantva öa lány. - Utálom mikor ezt csinálod! - szidta le.
- Ott a hintó! - bökött fejével az irány felé Sanscha, Haedi pedig heves ugrálásba kezdett izgalmában. Haedi izgatottabb volt, mint a nyugodt természetű Sanscha. Kíváncsian nézték, hogy milyen lehet a herceg. A kocsis leszállt a hintóról és kinyitotta az ajtót a hercegnek.
- Istenem! Milyen színű a haja?! - döbbent meg Sanscha.
- Milyen szép hajszínű gyermekeitek lesznek! - sóhajtozott fejét jobb kezével megtámasztva, az ablak párkányra dőlve Haedi.
Sanscha a gyermekek szó hallatára kirázta a hideg. Imádja őket, de magát nem tudta anyaként elképzelni. Elsietett apjához a palota bejáratához, ahol a herceggel kell neki találkoznia. A hintóhoz érve a herceg észrevette és átható tekintete követte a lányt. Miután apja üdvözölte őt, rajta volt a sor.
- Üdvözöllek a Boszorkánykirályságban! - tette bal kezét csipőjére. Ilyenkor pukedliznie és csókra kéne nyújtania kezét...na meg ruhában illene megjelennie, de Sanscha ehelyett vigyorogva, páncélba öltözve köszöntötte a fiút.
- Köszönöm szíves... - vonta fel szemöldökét a páncélt nézve. - vendéglátásukat. Tudnom kéne valamiről?
- A lányomnak egyéni ízlése van a ruhatárát illetően, kérem bocsássa meg neki.
- Nem szeretek nőies ruhákat hordani.
- Valóban? - döntötte oldalra fejét a herceg. - Ha a nők szerelmesek, sokkal nőiesebbek és gyengédebbek lesznek. Tehát ha szerelmes leszel, majd ruhákat is fogsz hordani.
- Kizárt. - válaszolta a lány, mire a herceg a füléhez hajolva belesuttogott.
- Majd meglátjuk.

És ezzel vége az extra fejezetnek.
Nos kedves olvasóim választhattok következő fejezetet!

1. Extra fejezet folytatása a herceg szemében (részletesebb leirás a külsejéről)
2. Újabb legendák (amiket vért izzadva fogok kitalálni)
3. Normál történet folytatása, Leonhart szereplésével.
4. Extra fejezet azzal a szereplővel, akit akartok mertnekemfogalmamsincskivellegyen.