Boszorkánykirályság (Félbehagyott)

Második fejezet: Az uralkodó

A férfi magas volt, talán 180-187cm magas. Testfelépítése izmos volt akár egy harcosnak, aki sok csatát nyert az évtizedek során. Arca jellegzetesen szögletes, borostás volt. A haja neki is vérvörös színben pompázott. Szemei ezüstös, kék színekben világítottak, mikor a napfény tükröződött rajtuk, és a fiatal hercegnőt figyelték.
-Leányom. Édesanyáddal arra a döntésre jutottunk, hogy mivel a tündeherceg felesége leszel, a következő hét, tizenhatodik napján a másik királyságba költözöl.
-De apám, nem akarom itt hagyni a testvéreimet! Mi lesz anyámmal? Mi lesz Astaroth-tal? Mikor láthatlak téged, anyámat és a testvéreimet?- pityeredett el a kislány, mire a király fél térdre ereszkedve megsimogatta gyermeke fejét.
-Látogatásaid a másik királyságba azért voltak olyan gyakoriak, hogy hozzá tudj szokni az ottani életkörülményekhez.
-De apám..- tiltakozott a lány. Idegen királyságban, a testvérei nélkül... Nem zavarták őt a tündéknél tett látogatások, hiszen a bátyja mindig a közelében volt. Persze Alastor utálta ezeket a látogatásokat. Most azonban a családja nélkül kell egy idegen országban élnie. Itt kell hagynia a családját, a holmijai nagy részét és a kiskutyáját is.
-Vihetem magammal Pu..Fahéjat is?- a lány kutyájának neve Fahéj volt. Csak titokban hívta Puhapocinak. A kiskutya mandulaszemeivel ellenálhatatlanul ölelgetni való kutya volt. Még a király sem tudta megállni, hogy ne szerezzen be magának egy ugyanolyan kutyát, így feleségének is adott egyet, amelyet ő is, Regulus is szívesen az ölében babusgatott néhányszor, persze csak ha nem látták az alatvalók...
-Természetesen viheted magaddal. Fahéj majd megvéd a veszélytől.- miközben a király ezt mondta, a lány elkalandozott gondolataiban. Egy alig pár centis kiskutya mégis hogyan védheti meg őt a gonosz, sötét tündéktől, amelyekről olyan sokat hallott Alastor-tól, mikor éjszaka lefekvés előtt a fiú besurrant a húga szobájába, hogy rémtörténeteket meséljen neki?
-És meglátogathatlak titeket?- kérdezte kétségbeesetten a lány.
-Akár minden hétvégén.- mosolygott kedvesen a király.
-Minden nap?- a hercegnő kedve jobb lett ennek hallatán.
-Te is tudod, hogy az út lovaskocsival legalább három nap, ha jók az időjárási a körülmények. Hétvégenként, mikor meglátogatsz bőven lesz időd bepótolni az elmaradt időt a testvéreiddel. Egésznap a két tündebarátoddal játszhatsz és Fahéjjal a másik királyságban, közben új szokásokat és dolgokat tanulhatsz. Még mindig le vagy törve?
- Nem, apám.- mosolygott a lány, de szomorság helyett legbelül inkább félelem kezdett úrrá lenni rajta.
- Akkor eredj, keresd meg a szolgálóleányt, és pakoljatok össze. Öt nap múlva, tizenhatodikán ott kell lennetek. Holnap indultok. Ma még rendezünk egy búcsú vacsorát, utána korán lefekszel aludni!
-Igen, apám! - válaszolta a lány. Apja még mindig térdre volt ereszkedve. Legkisebb lánya hamarosan elhagyja és ez fájdalmas volt öreg szívének. Megölelte legifjabb gyermekét és percekig tartotta karjaiban leányát, próbálva belevésni emlékeibe a pillanatot. Ezután felemelkedett, és ellenkező irányba indultak mindketten. Aznap mindenki kedvesebb volt Ariával, még a bátyja Alastor is visszafogta a szúrkálódást. Édesanyja hangjában némi szomorúságot vélt felfedezni, de ő is mosolygott vacsora alatt, ahogy mindenki.
Később nyugovóra tértek. Éjfél után lehetett, talán egy órakor, mikor felébredt a lány, mert szomjas lett. Kiment, és a konyha felé vette az irányt, hátha van még ott egy szakács vagy szolgáló, aki ad neki egy pohár vizet, mivel nehezen éri fel a magas csapokat. Ekkor hirtelen egy árnyat pillantott meg jobb szeme sarkából.