Boszorkánykirályság (Félbehagyott)

Tizenhetedik fejezet: Borostyánkő

Borostyánkő. A legtöbb, apró kis kincset őriz magában, mint például ritka rovarok, virágok vagy egyéb élőlényeket képes évszázadokik megőrizni sértetlen állapotban. Átlátszó, barnás színű, mondhatni a földre emlékeztet. Habár minden ékkő a földből származik, ez mégis erőteljesebben kiáltja, hogy ő hova tartozását. Amilyenek az ékkövek, olyanok a gazdáik is. A Borostyánkő tulajdonosai rendelkeznek azon képességgel, hogy az egyszerű agyagból is élőlényeket, katonákat teremtsenek, melyeket golemeknek hívnak. Különleges imádságokat és fohászkodásokat használva keltik életre a különböző anyagokat, mint agyag, kő és egyebek. A Borostyánkő család élőhelye Tűzfölde. Ékkövük jelentése: megérző, jós, energikus. (Meglehetősen idegesítően energikus.)

- Khm... - toporgott idegesen Brion. - Azt mondtam KHM! - hangos "köhögésével" felébresztette a két alvó ifjút, akik álmosan törölgették szemeiket. - Szép... itt pihengettek munka helyett!
- Elaludtunk?! - ugrott fel Aria már éberen. - Mennyit késtünk?
- Cirka... - nézett az órájára. - 5 órát.
- Nagyon arra hajtasz, hogy kirúgassalak? - mondta miközben egyik szemöldöke felfelé rándult.
- Ami azt illeti... - kezdett mocorogni Niamh és felült. - Holnap elutazunk. - nézett egyenesen a másik fiú szemeibe.
- Mindketten? Tudnom kéne valamiről? - fonta keresztbe karjait.
- Családi látogatás. Meglátogatjuk a családjainkat, öm, hogy is mondjam, ők meeeeeesze laknak.
- De miért együtt mentek? - toporgott idegesen Brion.
- Öm, mert szomszédok vagyunk? - mosolygott ártatlanul Aria.
- Menj már ki! - morgott Niamh. - Vissza akarok aludni. - ölelte át a lányt, aki jobb karjával könyökölt, de így lehúzta a fiú, vissza fekvő pozícióba.
- Komolyan mondhattad volna, hogy a szeretőd! - sóhajtott Brion. - Sok fejfájástól óvtál volna meg. A cselédek állandóan róla kérdezgettek. ... Ha elutaztok, kereshetek új szolgákat. - sóhajtott feltűnően hangosan és lassan, miközben kiment a szobából.
- Sajnálom! .... Várj, ő nem is a... - kiáltott utána a lány.
- Csukd be az ajtót! - kiáltott Niamh félbeszakítva a lányt, melyre egy hangos ajtócsapodás volt a válasz. Ott feküdtek, és Aria csak arra tudott gondolni, hogy unatkozik. Már éber volt, nem tudott volna vissza aludni.
- Nem akarunk felkelni? - mocorgott a lány.
- Nem akarunk. - fogta szorosabban a fiú Ariát. - Inkább mesélj az álmaidról.
- Hát jó. Már elmeséltem az Árnykirályságos történetet, de volt egy másik is. Nem visszatérő, hanem egyszeri, álomhoz túl valosághű, látomásszerű volt.
- Hm.
- Egy fehér hajú lány volt benne ezüst szemekkel. Sanscha-nak hívtak és volt egy barátnőm Haediya. Mindetten ugyanolyan haj és szemszínnel rendelkeztünk. Az volt a terv, hogy én megyek csatába az emberekkel, míg Haediya és a többiek elfoglalják a tündék palotáját és országát. A szállásról tükrön át mentem a táborba, ami számomra is fura, de elképesztő volt. Később meg is akarom tanulni!
- Várj. Azt hiszem olvastam erről a könyvtáratokban. Az egyik ősöd lehetett a lány. Egy Némakirályságbeli herceg lett a férje, de mindvégig a királynő hozta a döntéseket és ő volt a hadvezér is. Hm... Nem lehet, hogy te is abból a történelem könyvből olvastál, mint én? - Niamh félálomban beszélt, csukott szemekkel. A kellemes alma illat és társaság mellett könnyen ellazult.
- Nem! - csattant fel Aria, mire Niamh frászt kapott és rögtön éber lett. - Hétéves voltam, ilyenkor még nem tanulhattam a történelmünkről, túl véres és részletes volt. Inkább olyan volt az egész, mintha előző életem egyik fontos részletét éltem volna át.
- Akkor ez azt jelenti, hogy a királyságod legnagyobb alakja te magad voltál. Milyen érzés ilyen hatalmas és tekintélyt parancsoló személynek lenni?
- Aggasztó. Reméltem, hogy valamikor... egyszer a jövőben kibékülünk Gideonnal, de így sanszos egy háború. Nagy esély van rá, hogy még jobban megutál. Mihelyst trónra kerülök rögtön háború robban ki a két ország között, ez pedig megpecsételné uralkodásom hátralévő idejét.
- Az már biztos, hogy ugyanúgy kezdenéd az uralkodásodat, mint Sansha. Ráadásul ugyanazokkal az oldaladon a tündék ellen. Micsoda csodálatos fintora a sorsnak!
- Te csak ne ájuldozz a sorson! - vágta játékosan könyökével hasba a fiút, aki felnyögött a találatra.
- Remélem, majd a királynőm oldalán maradhatok éveken át, esetleg évszázadokon át. - mosolygott Niamh. - Megelégednék azzal is, ha csak melletted kell aludnom...
- Majd meglátjuk! Nem igérek semmit, de remélem hű barátom maradsz. - kelt fel az ágyból a lány.
- Hm. Barát... Majd meglátjuk. - mormogta a fiú.
- Mondtál valamit? - fordult hátra Aria.
- Csak annyit, hogy menjünk pakolni. Szeretném, ha mielőbb elindulnánk. Nem bocsátaném meg magamnak, ha bajod esne. Személyes testőrödként vigyáznom kell a...khm testedre. Nem érhet hozzá - rajtam kívűl - senki.
- Megyek pakolni. Akkor most irány az Árnykirályság. Talán megtudunk valamit az álmomban szereplő fiúról. Most ott herceg vagy hercegnő a leendő uralkodó? - igazította meg szoknyáját.
- Egyedül a Boszorkánykirályságban lehet királynő. A többi ország leragadt a "férfiak mindent jobban tudnak, a nők csak maradjanak otthon és rebegtesék szempilláikat" gondolkodásmódnál. - legyintett a fiú.
- És te? Szeretnéd, ha inkább fiú lenne a trónon vagy inkább lányt látnál szívesebben rajta?
- Személy szerint jobban örülök annak, hogy lány vagy. ... Igen, kétségkívűl - mivel hetero vagyok és már régebb óta ismerlek és kedvellek... - örülök neked.
- Én is örülök, hoy mellettem vagy és, hogy fiú vagy. Egy lánnyal nem hiszem, hogy kijönnék. Megyek pakolni. - lépett ki az ajtón.
Niamh elhozta még régebben Aria bőröndjét, amelyet a fogadóban hagyott. Pakolás közben arra gondolt, vajon lesz-e idejük megnézni az Árnypalotát. Ha a visszatérő álma is valós, akkor a kertnek ugyanúgy kellene kinéznie. Szíve mélyén remélte, hogy nincs semmi hasonlóság a kettő között, hiszen akkor egy gonddal több lenne, ki kéne derítenie, hogy miért álmodja mindig ezt. Ott van még a kamrából kiszabadított árny, amelynek nyoma veszett. Oly sok tennivaló és olyan kevés idő alatt. Az út, már maga több napnyi járás. Ha Aria talán tudná használni a tükröket....de még az apja se mesélt erről. A fenséges Regulus király, kinek tekintélyét és rendíthetetlen hatalmát messzi földeken is ismerték. A király mesélt a gyermekeiknek az erejükről. A boszorkányok hatalma végtelen, mégis véges. Ezt sosem értette Aria. Hogy lehet valami végtelen mégis véges? Különböző játékokkal tanította meg gyermekeit az elementálok használatára. Tűz, víz, levegő és föld. A játék lényege, hogy a kézfejed körül keringeted az elemeket, de nem szabad érintkezniük egymással, vagy a kezeddel. Később nehezebbek lettek a játékok. Sziklák mozgatása, vízesések elapasztása, máglyatüzek formálása például állat formává és azok mozgatás. A levegő elemet már nehezebb volt elsajátítani, hiszen nem volt látható maga az elem. Végül mindegyik gyermeknek sikerült elsajátítania. Mindez a kiképzés tízéves kortól kezdődött minden gyermeknél. A gond az volt, hogy Aria hétévesen lett árva, ezzel szemben Alastor 10 évesen lett az, így előnnyel indult. Egyedül kellett rá jönnie mindenre, a szülei segítsége nélkül. Óvatosan megérintette a tükör felületét. Koncentrált, homlokát a sima felülethez tapasztotta és némán álldogált percekig.
- Még az elemeket se tudom irányítani. Miket gondoltam, hogy pont egy ősi mágia - amelyet apám se ismert - sikerülni fog?!
Hátrébb lépett, kezét pedig próbálta elvenni a tükörről, de nem mozdult.
- Mi van már? Oda ragadt a kezem? - ráncolva homlokát a jobb kezét bámulta, amely csak nem akaródzott elszakadni a sima felülettől, mintha romantikus kapcsolatba került volna kézfeje a csinos tükörrel, melyet semmiképp sem akart elhagyni. Kezéről tükörképére nézett, amely helyett nem ő, hanem az ezüst hajú és szemű Sanscha nézett vissza rá. Aria hátrahőkölt - amennyire az odaragadt keze engedte - és probált szabadulni. Ez még parásabb, mint mikor Alastor azzal riogatott, hogy látta a tükörképemet magátol mozogni. - gondolta Aria.
- Segítsek? Elmondhatom, hogyan működik... - mosolyodott el a tükörkép. Ez beszél?! Uramisten ez beszél!! Hivatalosan is elmebeteg vagyok. - Vagy inkább megmutassam? - rántotta meg Aria kezét.
- Ne! - kiáltott Aria. - Kérlek! Niamh! NIAMH! - kiáltozott Aria. A lány karja már félig a tükörben volt, mikor Niamh berontott a szobába. A fiú percnyi döbbenetét Aria szakította meg. - Segítenél? Kérlek! - nyújtotta felé bal karját, melyet a fiú készségesen megragadva húzni kezdett, de hiába. Ariát a tükör csak húzta befelé. - Kérlek, ne engedj el!
- Sosem engedlek el! - szorította ersen a lány csuklóját. Azonban egyre jobban nyelte el a lányt, míg végül csak a kézfeje maradt a tükrön kívül, mire Niamh utánaugrott. A tükrön belül szorosan átölelte Ariát és sodródtak a megannyi egyforma tükrök - és a zöld fénycsóvák - között a fekete térben. Már elsodródtak a tükörtől, amelyen beléptek és sajnos Aria nem érzékelte - mint Sanscha , hogy melyik a megfelelő tükör. Lehet, hogy azért, mert hirtelen nem is tudta, hogy hová akar menni.
- Lehangoló és kísérteties hely. - szólalt meg Niamh. - Szóval a megannyi "kísértet a tükörben" történetek valójában boszorkányokról szólna? - ölelte még mindig szorosan a lányt, mintha azzal, hogy elengedi a lányt, a saját életét veszítené el.
- Pont olyan, mint álmomban. - nyelt egyet a lány. - Mielőtt elnyelt volna a tükör láttam őt! Sanschát. A tükörportál használatán gondolkoztam, mikor a tükörbe néztem már ő volt ott... és berántott ide.
- Az álmodban Sanscha, hogy jutott ki?
- Érezte a megfelelő tükör helyét. De...én nem érzem. Úgy értem, most hová kéne mennünk? Vissza a palotába? Vagy az Árnykirályságba? Talán a Némakirályságba?
- Gondolom ki kéne használnunk a rövidebb utat. A holmink viszont a tükör túloldalán maradt. Nem mintha nem tudnánk újakat venni. - bökött a hátán lévő zsákra. - Benne a pénzem és a tiédet is odaadtad még tegnap, hogy együtt legyenek. Tehát te döntesz. Mit érzel, melyik tükör a megfelelő számunkra?
Egy hely, ahol forró fürdő és kedves emberek várnak. - gondolta Aria és érezte, hogy melyik tükör a megfelelő. - Az ott! - mutatott a tükörre.
- Oké. Nos... következő gond: Hogyan jussunk oda? Mármint a tükörhöz.
- Sanscha egyszerűen odalebegett...
- Hogyan zajlik ez az "odalebegés"? - érdeklődött Niamh.
- Fogalmam sincs. Talán a szél elemet használta, hogy odajuthasson. Én persze nem tudom ezt használni...
- Akkor javaslom, hogy próbáljunk odaúszni. - sóhajtott a fiú. Húsz perc levegőben való úszás után odaértek a tükörhöz, majd Niamh szorosan átölelve a lányt belépett a tükörbe. A túloldalon valami kemény dologra estek amely el is tört a becsapódás hatására és a földön landoltak nagy robaj kíséretében. Mikor kinyitották szemeiket, éles fények vakították meg őkét és fülledt meleg volt.
- Nocsak! - szólalt meg egy idegen férfi hang. Lassan megszokták a fényeket, így kivehették az idegen hang forrásának alakját. Napbarnított bőr, hófehér tetoválásokkal, narancssárga szemek és barna haj. Valamint egy nagyon fontos dolog... egy szál törülközőben volt. - Fürdőzésemet eddig még nem zavarták meg ilyen, hogy is mondjam, meglepő módon. A vendégeket mindig szívesen látom a palotámban, másnéven a Főnix palotában.
- Hol vagyunk? Nemrég még a Tünde palotában voltunk. Ez a Némakirályság? - ült fel Niamh Ariával a kezében. Neki hála a lány nem érzett semmit a becsapódásból.
- Némakirályság? Oh, dehogy! Nagyon eltéveszthettétek az irányt. Üdvözöllek az örök nyár birodalmában melynek neve, Tűzfölde.