Boszorkánykirályság (Félbehagyott)

Tizedik fejezet: Exvőlegény és az új báty

Sötétedni kezdett. A kicsiny falucska házainak kéményeiből tőzegfüst szállott fel, így jelezve a hideg jövetelét. Egy ismeretlen faluban és országban könnyen eltévedhet az ember. Aria sem volt kivétel. Három órája bolyongott a házak között, követve a pusztítás nyomait. Nagy valószínűséggel a két fiú - ügyet sem vetve a környezetükre - harcolt a gond csak azt volt, hogy túl sok volt a rom és mindenhol. A szállásuk kulcsát persze magánál tartotta gondolván, "Hátha találkozom Niamh-mal és együtt visszamehetünk..." . De három óra alatt se találkozott a fiúval. Még csak a hangját se hallotta, ami azt jelentette volna, hogy a közelben van. Ariának meglepően hiányzott a fiú hangja és a közelsége... Legnehezebb és legrosszabb pillanataikor mindig vele volt Fah... Niamh, aki mindig megnyugtatta a lányt és megvigasztalta, ha a szívét érte bántódás. Már öt órája keresgélte a fiút, mikor éles fájdalmat érzett a fejében és hirtelen elsötétült minden. Mikor felébredt nem látott semmit, nem tudott megmozdulni. Lábai és kezei össze voltak kötözve. Szemeit és száját bekötötték. Nem tudott mit csinálni, csak hallgatózni és reménykedni, hogy Niamh rátalál.
- Mit fogunk csinálni a lánnyal? Őt is eladjuk rabszolgának a szomszédos királyságbeli bányákba? - kérdezte az ismeretlen férfi. Hangja alapján fiatal lehetett, húszas éveiben járhatott.
- A fenéket! Csinos lány ez. Eladjuk a palotának, mint cseléd. Jó pénzt fogunk kapni érte. - szólalt meg az idősebb, ötven körülinek hangzó férfi.
A palotának?! - gondolta a lány. - Ha eladnak oda, akkor találkozni fogok Gideonnal! Mi lesz, ha felismer? Úgy tudja, hogy meghaltam. Ha felismer azt fogja hinni, hogy elmenekültem a házasság elől és a halálom hazugság volt, amit én terjesztettem el. Biztosan gyűlöl...
- Na, indulunk is! Nem érünk rá egész nap! - mondta az idősebbik, aki felkapta vállára a lányt. Testalkatra nagy darab lehetett, mert a keze amit a lány derekára tett - mikor felemelte - hatalmasnak érezte Aria volt. A lány nem hallott semmit csak két lovat. Még éjszaka lehetett és az el rablói bizonyára egy szekérre tehették fel őt. Talán tíz percet utazhattak, mikor megálltak. Ariat levették a szekérről és a földre rakták. Egy harmadik férfi hangját vélte hallani, aki arról beszélt mennyiért veszi meg a lányt. - Megegyeztünk! Habár kétszer drágább volt, mint az eddigiek... - mondta a harmadik ismeretlen.
- Higgye el a mostani lány gyönyörű, akár egy hercegnő! - valahogy Aria ezt nem érezte bóknak. - Ha megbocsájt, mi megyünk a dolgunkra. Köszönjük a vásárlást! - hallatszott a távolodó szekér hangja. Köszönjük a vásárlást?! Mi vagyok én, talán egy zsák krumpli a piacon?! - mérgelődött gondolataiba elmerülve a lány.
- Megvettelek, tehát addig itt maradsz, amíg le nem dolgozod az áradat. - szólalt meg hármas számú idegen pasi, akinek a hangja furcsán fiatalos és goromba volt. Eloldozta a lány köteleit, majd szabaddá tette a lány szemeit és száját. Mikor megpillantott a fiút, megdöbbenve látta, hogy az fekete hajú, kék szemű és roppant jóképű, ráadásul komornyik ruhát viselt.
- Mit bámulsz? - kérdezte a fiú undokul.
- Az egyenruhádat... - hazudott a lány. Természetesen a fiút elemezte és annak arcát.
- Pfft. Te is kapsz majd egyet, de az cselédlány ruha lesz. - válaszolta a fiú. - Hmm. Hasonló a külsőnk. Másoknak úgy foglak bemutatni, mint ha a húgom lennél, szóval ne okozz csalódást! Na menjünk! - ragadta csuklón a lányt. - Egyébként előre szólok, nem tudsz elszökni. A palota őrök gyorsak, ráadásul esténként rúna mágiával zárják le a palotát és környékét, így se ki, se be nem tudnak menni az emberek. A szállásod a többi cseléddel lesz egy külön épületben.
- ... És találkoznom kell Gideon herceggel? - szólalt meg habozva a kétségbeesett leendő cselédlány.
- Talán te is az egyik rajongója vagy? - sóhajtott. - Nem, de nagy rá az esély, hogy véletlenül összefutsz vele.
- Nem vagyok a rajongója! És nem árultad el a neved! Meddig kell itt dolgoznom? - állt meg és rántotta hátra a fiút.
Remélem nem egy hétnél többet itt dolgoznom... viszont a pénz jól jönne az utazásunk során. Aggódom, vajon mi lehet Niamh-al? - gondolta a lány.
- Brion vagyok. - indult el megint maga után húzva Ariát. - Körbevezetlek, holnap pedig kezdel is.
- Mint a péksüti? - kérdezte Aria.
- AZ A BRIÓS! - dühöngött a fiú.
A palota hatalmas volt, de Aria minden egyes szegletére emlékezett. Gyermekkorában sokat játszadozott itt, habár Gideon legtöbbször csak figyelte őket, mint egy testőr vagy egy a gyerekeit féltő szülő. A tündefiú csak pár évvel volt idősebb, mint ő, mégis sokkal felelősségteljesebb és tanultabb volt akkoriban és valószínűleg most is. Hiába telt el 12 év, a palota mit sem változott. Ha Gideon is maradt a régi, Ariának nincs mitől félne, de azért kerülni fogja őt. Az épület fényben úszott, mint ahogy gyermekkorából emlékezett rá. A lágy nyári szellő belekap a függönyökbe, amelyek boldog táncot járva üdvözlik a jó időt és az arra járó vendégeket és a folyosókat virágillat lengi be. Mintha csak egy kellemes nosztalgikus álom lett volna, amelyből sosem akart felébredni Aria. Persze az álomba bezavart Briós.. vagy Brian? A péksüti nevű fiú, aki a csuklóját szorongatva hurcolta végig az épület minden szobáján keresztül miközben azokról bemutatót tartott. Mégis kit érdekel, hogy hol vannak az ágyneműk elrejtve? ... Jah, a leendő cselédlányt. Az viszont meglepő volt, hogy hová dugják őket. Egy titkos kart kellett meghúzni, hogy a szekrény elmozduljon magától, és mögötte kinyíljon egy titkos második szekrény, ami a falba volt rejtve. Miért rejtik el ennyire az ágyneműket? Talán egy gyémántselyemhernyó anyagából van, amit pirospozsgás angyalbabák szőttek anyaggá, majd egy hatalmas és drága piacon adtak el, amelyet sárkányok vezetnek? Mielőtt megkérdezhette volna Brióst, már véget ért az idegenvezetés és a szállás előtt voltak.
- Holnap reggel hétkor kezdesz. Ha bárki kérdezi, Brion húga vagy Briana. - Jah, tényleg Brion. De mi ez az elfuserált név?
- Most komolyan így mutattál be? Briana? Ügye csak viccelsz? - kedvtelenedett el Aria.
- Nem tetszik? Akkor találj ki valami jobbat!
- Cassandra?
- ... Oké. Még szerencse, hogy a nevedet nem mondtam még meg. És honnan jött az ötlet?
- Volt egy ilyen nevű szol... szomszédunk. Nagyon kedves volt és szorgalmas. Egyszer...
- Holnap hétkor jövök érted. - szakította félbe Brion. Udvariatlan volt és látszott rajta, hogy nem érdekli a történet. Sőt! Untatja. Aria dühösen vonult a szobájába. Nem volt sok minden a szobában, mintha csak a fogadóban lett volna, de itt egy ágy volt nem kettő.

Álmában megint a fiúról álmodott. Ébenfekete haj, lila szempár, magas, karcsú testalkat, de hatalmas erő. Visszatérő álmában mindig a köddel körülölelt fekete palotát látja és a kertjét, ahol a fiú ácsorog magányosan, valakit várva... őt várva. Mikor észreveszi Ariát, komor arca mindig felderül, mintha egy teljesen más ember lenne. Mosolya szeretetet áraszt... vagyis inkább szerelmet. Egy szerelmes fiú. Ekkor jön a képszakadás, hirtelen máshol vannak. Most azonban tisztábban látja az álmot. Aria felismeri a helyet. Ez a Boszorkánykirályság palotája. Az otthona, ahol a szerelmes fiút leszúrták, de mégis... a fiú kúszva próbál odajutni Ariához, akinek a kezeit hátrafogják. Aztán az idegen, aki elé lép és nagy valószínűséggel a lány rokona. Egyedi vérvörös haj, világoskék szemek, az arca pedig emlékeztet kicsit az apjára, de máshogy néz ki.
- Lilith! - mondta a haldokló fiú, akinek lila szemei világítottak.
Tessék? Lilith? Várjunk, hiszen a szemembe néz... tehát én lennék Lilith? Ki is ő, és ki ez a fiú? A vérvörös hajú férfi talán a rokonom? Nem. Biztos, hogy a rokonom, de akkor miért nem hallottam róla?
Aria zihálva ébredt fel. Ez sajnos mindig megtörténik, mikor a visszatérő álmot látja. Halovány fény szűrődött be a függönyök közti résen. Reggel hét óra volt. Ezt abból tudta, hogy ébredése után rögtön egy ismerős hang szólalt meg miközben kopogott az ajtón, majd berontott a lányhoz és megállt az ágya mellett.
- Öltözz Cassandra, a ruhádat a szekrényre akasztottam. Ágyazni fogsz, majd teregetni. A későbbi munkáidat, majd még eldöntöm. NA, MOZDULJ MÁR! - üdvözölte szeretetteljesen Briós.
- Máskor ne ronts be és ne üvöltözz, mint egy hibbant Brian! - dörzsölte álmosan szemeit Aria.
- BRION!
- Tessék, Briós?
- BRI... - köhintett és lejjebb vette hangját. - Brion. Tanuld meg a nevemet, ha már a húgom vagy.
- Én úgy érzem, mintha egy idegbeteg anya lennél, nem egy báty.
- Palota második emeletén kezdesz. Siess, nem szeretném, ha elkésnél az első napodon és megbüntetnének. - engedte el füle mellett Aria mondatát.
- Oké, de megtennél valamit?
- Mit?
- Menj ki!
- Elnézést?
- Szeretnék átöltözni. Vagy te valami beteg perverz húg komplexusos báty vagy, aki attól izgul fel...
- KIMEGYEK! - mondta vérvörös fejjel Brion.
- Milyen könnyű őt zavarba hozni. - mosolygott Aria.
A cselédlány ruha méretben passzolt a lányra. Honnan tudta Brion a lány méreteit? Látásból meg tudta ítélni, vagy talán valami kevésbé erkölcsösebb módszert használt, hogy a lány méreteit kiderítse? Mindenesetre nem volt ideje Ariának ezen gondolkoznia, mert sietnie kellett. A szobák elegánsak voltak, látszott, hogy nemesek lakják. Selyem ágyneműk voltak mindenhol. A harmadik szobában ágyazott be, mikor valaki belépett az ajtón. Fiatal fiú, magas, kék szemű, fehér hajú és... hegyes fülű?!
- Te lehetsz az új cseléd. Én Gideon herceg vagyok. - szólalt meg a belépő fiú.
Ez most egy vicc? Csak nekem lehet ekkora szerencsém. Rögtön az első napon találkozom azzal a személlyel, akit mindenáron el akartam kerülni!