Sosem elégnek lenni.
Zöld almaként várni a sok piros között,
Bújócskázni egyedül elkorhadt fa mögött;
Mert engem sosem kerestek meg.
Szétmarcanholt húsfalat voltam repedt tányéron,
Kisfalusi ház kertvárosi tájékon;
Egyszer úgyis lebont az idő.
Menhelyi kiskutya nagy dobozban ragadva,
Reménykedő hullám, fel-feldagadva;
De a tenger mindig nagyobb.
Az én ablakomban foszlik utoljára villany,
Újra-újra megsiratom, amit tegnap sírtam;
S számon lakat. Ami a fejemben volt, az benn is marad.
Törött ceruza voltam a fiók mélyén valahol,
Elkopva és hegytelen, mások után araszolt.
De attól még törött.
Ki bújik meg az álarc mögött?
YOU ARE READING
Sorok a jövőnek
PoetryVálogatott verseim az elmúlt évekből. "Néha azon gondolkozom, hogy cigiznem kéne, hogy megfulladjak a szürke füstben, de nem nekem való, meg amúgy is asztmás vagyok, és fiatal ahhoz, hogy tüdőrákom legyen, és okot adnék, hogy elítéljenek, ordítsanak...
