Egy játékkonzolt tartogatsz szorosan a kezedben,
És azt hiszed, irányíthatsz, ha húzogatod a kart,
De mindenből kifogy egyszer az elem,
És bizony a konzolodból már régen kifogyott;
Ha mégse, kihúzom a konnektorból és elvágom a drótot,
Mert én szabad vagyok, és koordinálatlan, és talán egy állat,
De attól vállalom, mert én szabad vagyok, és irányíthatatlan,
És úgyis mindig letérek a GPS-ről, az útról, néha még a saját lábam is hátrahagyom,
És csak kúszok a földön előre, de sosem arra, ahova akarod,
Mert leszophatsz, ha akarsz,
És pampoghatsz, ha akarsz,
De nem fog érdekelni, és befogom a fülem, nem mintha amúgy figyelnék,
Minden szavad csak egy ék, amitől nem tudom becsukni az ajtót.
Pedig szívesen bevágnám, hogy kitörjön belőle az üveg és letörjön a kilincs és betörjön a kulcs,
Mert akkor be lennék zárva örökre, de a saját szabadságomba, és nem a tiédbe,
Szóval nyugodtan húzogathatod a kart a konzolon,
Tartsd felém, megbasz a rádióhullám, meg az unalom,
Állhatok egy helyben, mert ki késztetne mozgásra,
Várhatsz csodára,
De én szabad vagyok.
YOU ARE READING
Sorok a jövőnek
PoetryVálogatott verseim az elmúlt évekből. "Néha azon gondolkozom, hogy cigiznem kéne, hogy megfulladjak a szürke füstben, de nem nekem való, meg amúgy is asztmás vagyok, és fiatal ahhoz, hogy tüdőrákom legyen, és okot adnék, hogy elítéljenek, ordítsanak...
