Olyan akartam lenni, kit nem hajt ostor,
S surrogó vészként, dühödten nem vág belém.
Próbálkoztam, rengetegszer, többször, sokszor,
De bármennyiszer akartam, sosem volt elég.
Olyan, aki felett nem csak a vihar száll,
S a villámok, fénnyel, izgalommal nem csapnak.
Az, akinél szól a szó, s nem hallgat a száj;
De, bár szeretném, a könnyek nem apadnak.
Véres arcom senki sem mossa tisztára,
S kezeim között a víz mar elevenen.
A négy fal mögött rejlik az élet vára,
Hadsereget hoznék, de bevehetetlen.
S ha be is jutnék, véres harcot vívva,
Csak a három hideg fal, s rácsok várnának;
Kik összepréselnek, életem elszívva,
Fényes, biztos utat ugyan nem tárnának.
Rab vagyok. Örök rab, és talán nincs kiút,
Melyet arany övez, s angyalok az őrök.
Szakadt kötél, lépcső sincs, mi innen kifut,
Nézem szívem, melyből kiállnak a tőrök.
YOU ARE READING
Sorok a jövőnek
PoetryVálogatott verseim az elmúlt évekből. "Néha azon gondolkozom, hogy cigiznem kéne, hogy megfulladjak a szürke füstben, de nem nekem való, meg amúgy is asztmás vagyok, és fiatal ahhoz, hogy tüdőrákom legyen, és okot adnék, hogy elítéljenek, ordítsanak...
