No love between us || Carl Grimes

01. | 31.

(A/N: Nagyon nagyon sok boldog születésnapot kívánok életem értelmének, a megmentőmnek, a lelkitársamnak, a legnagyobb szerelmemnek, aki nélkül ez a blog sem lenne, és még sok minden más, amivel nem akarlak untatni titeket:D
BOLDOG SZÜLINAPOT CHANDLER CARLTON RIGGS)
(A/N2: Ami a zenét illeti, lehet hogy kicsikét nyálba fojtós, de rengetegszer adott nekem ihletet ennél a történetnél, ezért gondoltam megosztom veletek, ha már az évad vége felénél járunk:)

.:J a n e:.

Már legalább fél órája próbáltam kikeveredni Carl masszív öleléséből. Ő nem zavartatta magát, a csapkodásom ellenére is hangosan horkolt tovább. Teljesen kikészít. Jellemző.

  - Tudom hogy ébren vagy, engedj el. - végleg feladtam a próbálkozást, szóval akármennyire is utálok reggel cseverészni, mégis meg kellett tennem.

Semmi válasz.

  - Carl, ez nem vicces, pisilnem kell.

Semmi.

   - Ne akarj kihozni a sodromból!

Ismét semmi.

  - Oda rúgok a tudod hova.

Megint csak semmi változás, sőt, csak még jobban szorítani kezdett.

  - Na jól van, akkor nincs szex két hétig.

  - Pf ezt te se gondolhatod komolyan. - mordult fel. Bingo!

  - Fogadjunk? - fordultam felé.

Carl szólásra nyitotta a száját, hogy reagáljon valamivel, de aztán elgondolkodva félrenézett egy pillanatra.

  - Bár tudom, hogy úgyse bírnád ki nélkülem annyi ideig, nem akarok kockáztatni. - mondta, egy önelégült mosollyal megfűszerezve.

  - Már megtetted. - vontam vállat, és amíg ő meglepetten nézett, kihasználtam a pillanatot, és kiugrottam az ágyból.

  - Mit tettem? - kérdezte kiskutyaszemeket felöltve.

  - Ne fáradj, eljátszottad az esélyeid. - diadalittas vigyorral a képemen vettem fel a ruháimat, majd mikor az ágy alá akartam hajolni a cipőmért, Carl elkapta a vállamat.

Annyira kétségbeesett arcot vágott, hogy képtelen voltam visszatartani a nevetést. Olyan cuki mikor valaki megszívatja.

  - De ne már Jane... Janie... Bocsánat, legközelebb akkor nem szeretlek ennyire.

Hozzávágtam az egyik párnát, és röhögve kutattam tovább a bakancsomat.

Aztán addig haldokolt az ágyon, hogy megesett rajta a szívem. Odamentem hozzá, megcsókoltam, és miután ezzel letudtam a bűntudatomat, újra elfordultam tőle, hogy kimehessek az ajtón. 

  - Akkor megbocsájtasz? - ragadta meg a kezem.

  - Cuki vagy, de-

  - Jane gyere már, húsz évet öregedtem! - ordibált Jason, az ajtó túloldaláról.

  - De mennem kell. - azzal arcon pusziltam - Legyél kedves anyuval, mostanában tiszta ideg.

  - Hiányzol! - dünnyögött, mihelyst elengedtem a kezét.

  - Még el se mentem. - kuncogtam, és kinyitottam az ajtót.

  - De akkor is hiányzol!

Idiótán vigyorogva húztam be magam mögött a régi ajtónkat, aminek nesztelensége még mindig zene a füleimnek.