No love between us || Carl Grimes

01. | 10.

.:C a r l:.

Álmosan nyújtózkodtam az ágyamon, miután lábaim érintették a hideg talajt. Ásítozva dörzsöltem meg szemeimet, majd a szemközti ágyra tévedt a reggeli búskomor tekintetem. Jane...

Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutottak a tegnapi nap eseményei. Az a bénázás, amit én előadtam, fergeteges volt. Oké na, kicsit bepánikoltam. Azt gondoltam, azzal hogy elkezdjük ezt, onnantól kezdve a másik nyakán kell lennünk egész nap, és nyálas szavakat vágni egymás fejéhez. Ez még nem is lenne probléma, mivel ahogy telik az idő, egyre jobban féltem őt, és nem is akarok más társaságot. A nyálas szavak pedig biztos kicsúsznának párszor, mert tényleg szeretném tudatni vele mennyire gyönyörű, és elképesztő valójában. De én mégis megrémültem.

Érdemes lenne szerelmesnek lenni, egy ilyen világban, mint ez?

Na meg persze nem vagyok valami lovagias.

Bár Jason szerint magamat is meglepem majd azzal, mikre leszek képes pár nap leforgása után, ha beleszeretek egy lányba. Tegnap mielőtt elmondtam volna Jane-nek, hogy tényleg szükségem van rá, Jason megállított és elhadart pár tanácsot, gondolom sütött a képemről, hogy igazából fogalmam sincs mit csinálok.

Aztán rájöttem, hogy nincs miért aggódnom, elvégre csak Janeről van szó. Majd együtt csiszolunk a kapcsolatunkon.

Nem akartam felébreszteni az alvó lányt, ezért megpróbáltam a lehető leghalkabban felkelni és megkeresni a cuccaimat. Pechemre valamilyen rejtélyes okokból kifolyólag, egy bazi nagy táska állta az utamat a szekrényig, amibe belerúgtam, és csaknem el is taknyoltam rajta. Persze az egész hatalmas zajjal járt, Jane ijedten kapta felém tekintetét.

- Bocsi. - Suttogtam szerencsétlenül, Jane kuncogni kezdett. - Még mindig szereted látni hogy szenvedek, igaz? - Én is halkan nevettem, Jane vigyorogva bólintott. - Bezzeg mikor meglőttél, az már nem volt vicces. - Hunyorogtam rá a duzzogós hangomon, Jane már pont mondani akart erre valamit, de csendre intettem a kezemmel, ő meg csapkodni kezdett a sajátjaival és elbújt a takaró alá. - Megint én nyertem. - Diadalittas vigyor jelent meg a képemen, és újra megindultam a célom felé.

Valamelyik nap behoztam egy vödröt, mert annyira lusta voltam, hogy nem akartam elmenni a mosdóig, kiöblíteni a számat fogmosás után. Szóval nem túl intelligens módon, a vödörbe köpködtem.

Most is azon voltam hogy inkább elintézem így a dolgom, és visszaesek az ágyba, de elkellet rajta gondolkoznom. Elvégre, Jane biztos nem díjazza ezt a gusztustalan tettemet...

Addig álltam tétlenül a vödör előtt, hogy Jane már kikelt az ágyából és mellém lépett. Természetesen megint letablózott azzal, hogy éppen keresztülhasította a róla alkotott véleményemet. Lazán beleköpött a vederbe, miután megsikálta a fogát, én pedig csak döbbenten figyeltem hogy pulcsija ujjával letörli a száját.

- Mi van? - Kérdezte mosolyogva, mikor észrevette szüntelen bámulásom.

- Tele vagy meglepetésekkel. - Mondtam még mindig elképedve, aztán követtem a példáját és szépen megmostam a fogam.

- Tudom. - Vigyorogva mögém sétált, és ruhát keresett magának a polcon.

Az én szerelésem már az ágyamra volt dobálva. Jane-nek háttal elindultam, hogy kezembe vegyem és felvehessem majd őket, miután Jane kiküld a szobából. Igazából még sosem volt olyan, hogy egyszerre keltünk fel, ezért ez a kiküldés rész mindig kimaradt. Ahogy ezúttal is. Megfordultam, kezembe egy sötét nadrággal, egy zöldes színű pulcsival, és egy kockás inggel. Jane a szemem láttára kezdte levenni a felsőjét, mire idegesen visszafordultam a sarokba, és rákvörös fejjel bámultam magam elé. Oké ez furcsa. Mondjuk gondolhattam volna, hogy Jane a többi lánnyal ellentétben nem szégyellős, mivel eddig minden lányokról tudott tulajdonságomat megcáfolta.