No love between us || Carl Grimes

01. | 06.

Jasonéken kívül, csak egy család tartózkodik az elmegyogyóban. -Ezalatt az egy hónap alatt, még mindig senki sem mondta meg, pontosan mi is ez a hely, szóval maradok az elmegyógyintézetnél.- Mások mind egyedül, vagy barátokkal tévedtek ide. A másik család két szülőből, és két fiúból tevődik össze. Az kisebbik srác, egy-két évvel lehet idősebb Jeremynél, a nagyobbik valahol Jason és az én korom között tippelném. Az utóbbit már említettem egyszer, ő az, akivel Jane harcművészetet tanul.

Jane... Elképesztő lány. Róla már nyugodtan állíthatom, hogy jó barátommá vált. Igazából ebben szerepe volt az összezártságnak is, mivel így lehetetlenség volt elkerülnünk egymást. Volt egy sorsdöntő esemény ezalatt az egy hónap alatt, ami még közelebb hozott minket egymáshoz. Jane egyik nap elment portyázni Jasonnel, a bandával és Jane egyik legjobb barátjával. A lányt Emilynek hívták, egy évvel fiatalabb volt Jane-nél. Jane nem árulta el nekem, pontosan mi történt azon a napon, de Emilyt elveszítette. Valamiért a családjával képtelen volt erről beszélni. Jason sokszor kérdezgette őt, hogy jól van-e, Jane pedig gyűlölte ha ezt kérdezik tőle. Akár csak én. Szóval, egyik éjjel Jane sírására keltem fel, megmozdultam ugyan az ágyamon, de nem kérdeztem meg mi a baja, elvégre tudtam mi bántja, és ő utálja ha megkérdezik tőle. Ekkor felém fordult és minden gondolatát rám zúdította. A dühét is rajtam vezette le, hozzám vágta az összes cuccát, de igazából ezt meg lehet érteni. Tehát kitálalt nekem, én meg csendben hallgattam. A következő napon megölelt és megköszönte, konkrétan a semmit. Azóta elég sokat lógunk együtt.

Megkedveltem Jane-t... Talán túlságosan is. Ahogy a többi embert és az egész helyet. Rájöttem, hogy szükségem van erre, és meg is érdemlem.

- Szóval, mit hiányolsz a legjobban? - Jane édes hangja zökkentett ki a gondolataimból. Találtunk egy tavat, közel a bázisunkhoz, oda szoktunk lazulni járni. Akkor a legjobb, ha a járkálók nem irigyelnek meg minket, és rontják el az egészet. Odagörgettünk egy kitört fatörzset a legjobb látószögbe. Jane azon ült, én pedig a földön, a fejemet hátradöntöttem a fára Jane mellé, és lehunytam a szemeimet. A lány füvekkel szórta tele a hajamat, aztán mindig kiszedegette, unaloműzésképpen. Voltak ilyen lányos pillanatai, mikor fűből próbált fonni nekem koronát, de ha elméretezte, felakasztotta egy fára, és a késével dárcozgatott. Én meg mindig kinevettem, mikor félrecélozott, ami azért nagyon ritkán fordult elő. Van egy kis őrült beütése, de ez nagyon tetszik benne.

- Még mindig nem csináltál nekem koronát. - Igen, igazából mindig én kérem meg, hogy kreáljon nekem egyet, neki esze ágában sem lenne. Persze nem az ő kérdésére válaszoltam, de szerettem ezzel húzni az agyát.

- Nekem a grillsütő. - Ő is figyelmen kívül hagyta az én megjegyzésemet. Mi aztán tudunk beszélgetni.

- A grillsütő? - Kuncogtam.

- Igazából, a családi grillpartik a hátsókertben... régen nem szerettem, hogy sok felnőtt odagyűl a házunkba és olyanokról beszélgetnek, amiket nekem nem szabadott hallani.

- Hát, inkább egy +18-as grillparti, mint egy apokalipszis. - Jegyeztem meg elgondolkodva. - Én a szilvesztereket utáltam. Sok őrjöngő részeg ember, hangos tűzijáték és dübörgő zene.

- Ja, most elképzeltem hogy a kis Carl sírva rohan a szüleihez, mert megijesztette a tűzijáték. - Mondta nevetve, én pedig kinyitottam a szemem és ráemeltem a tekintetem. A lány rögtön abbahagyta a nevetést, ahogy rám nézett, aztán a szája elé kapta a kezét. - Bocsánat.

- Semmi baj... - Sóhajtottam. - Hát, nem lenne rossz újra odarohanni a szüleimhez. - Jane abbahagyta a hajam piszkálását. Beállt az a kínos csend. Gyorsan felpattantam a földről és felülten Jane mellé. - Figyelj, beszéljünk úgy róluk, mintha nem fájna. Mármint... Nem kell bocsánatot kérned, ha a szüleimet véletlen szóba hozod, ahogy nekem sem lenne kínos, megemlíteni apukádat vagy Emilyt.

- Rendben. - Egyezett bele kis idő gondolkodás után. - De azért ne forduljon elő túl sűrűn, tudod hogy ki tudok tőle bukni.

- Oké. - Alkukötésképpen felé nyújtottam a kezemet, ő pedig megrázta.

Ezután a vizet kezdtem el bámulni. Az enyhe szél miatt, kicsit hullámzott, de ezt leszámítva mozdulatlannak tűnt.

- Vajon milyen mély lehet? - Kérdezte Jane, néhány perc elteltével.

- Nézzük meg! - A tó szélén lévő nádas felé vettem az irányt, és kitörtem egy hosszabb példányt. Büszkélkedve fordultam hátra, de Jane már intézkedett helyettem. A cipőjét a parton hagyta, és elkezdett bemászni a vízbe. Tátott szájjal figyeltem.

- Te nem jössz? - Nevetve fordult felém, aztán az arca hirtelen eltorzult. - Carl vigyázz!

Hangokat hallottam a mögülem, hátrafordultam és két járkálóval találtam szembe magam. A pisztolyom valahol a fatörzsnél maradt, a késem után kaptam, de az eltűnt a zsebemből. Idegesen hátrálni kezdtem, de megbotlottam egy rohadt kőbe, és a vízbe estem, a járkálók pedig utánam. Gyorsan kerestem magam alatt valamit, találtam egy követ, amivel leütöttem a közelebb lévő dögöt, de a másik elkapta a lábamat. Ekkor Jane lőni kezdett. A lövedék eltalálta ugyan a járkálót, de az én lábamat is súrolta. Iszonyatosan fájt, de még mindig nem volt annyira vészes, mint lehetne.

- Carl! - Jane odafutott hozzám, aztán mikor látta hogy a lábamhoz kapok, megtorpant. Biztos azt hitte megharaptak.

- Nyugi, csak súrolta a lövedék. - Kicsit furcsa volt hogy én nyugtatom őt, nem ő engem. Próbáltam felállni valahogyan, Jane ismét elindult hogy segítsen. Szerintem sokkos állapotba került.

- T-tudsz járni? - Dadogta, karomat a vállára helyezte, én pedig igyekeztem valamerre megmozdulni.

Ekkor valaki hangosan ordibálva kezdett felénk futni. Ahogy közeledett, lassan felismertem. Jason a húga és az én nevemet kiáltozta, mögötte futott még Adam és Bill. Hirtelen égő érzést éreztem meg a vízben lévő kezemen, kiemeltem onnan és megnéztem. A tenyeremen mély vágást vettem észre, amiből ömlött a vér. Fogalmam sincs hogyan szereztem. Jason és a többiek odaértek, szédülni kezdtem. Bill könnyen felhúzott, kérdezett tőlem valamit, de nem hallottam. Zúgott a fülem és minden elmosódott körülöttem, aztán már csak sötétségre és csendre emlékszem.

Itt lenne a hatodik rész:D
Biztosan nagyon utáltok most engem
Nagyon rövid lett ne haragudjatok:c
Ebben a részben Carl már több mint egy hónapja tartózkodik emberek között, beszél az újonnan szerzett tapasztalatairól ééés Jane-ről:D
Köszönöm az előző részeknél kapott visszajelzéseket, még mindig nem hiszem el, hogy valakinek tetszik amit írok:D♥
Szóval, ha továbbra is kíváncsiak vagytok Carl történetére, szavazzatok -defuramagyarulew- és kommenteljetek nyugodtan:))

ui.: Shippeli esetleg valaki Carlt és Jane-t?:D

xoxo