Sunderon 1. Az Ördög Vére (A könyv nyomtatásban is megjelent)

14. Égető ösztön

Sun egy aranygyökerekkel körbevont sárcellában ücsörgött. A ruhái szakadtak és koszosak voltak a párás, nehéz levegőjű lyukban. A keze kisebesedett a rengeteg falkaparástól, de csak annyit ért el, hogy csupa kosz és vér lett. Nem bírta kiásni magát a ragacsos masszájú veremből, túlságosan sűrű volt a fák gyökérzete. A feje fölött egy naphoz hasonló gömb ontotta magából a fényt; idejét ennek bámulásával töltötte, míg várta az étel- vagy a vízadagját.

– Sunny! Itt vagy?

A lány felpattant, és a gyökerekbe kapaszkodott, ahonnan a hang jött.

– Deron!

– Sunny! Nem tudlak kiszabadítani... egyelőre nem megy. Atyám nem enged a közeledbe, de ígérem, hogy kihozlak! Kiviszlek onnan, amint tudlak, érted? Csak várj rám!

A lány torka elszorult, és előbuggyantak a könnyei, amikor a sár hirtelen megmozdult az orra előtt, és a távoli gyökerek mélyéről egy izzó szempár villant rá. Rikító, királykék írisz volt, néhány apró ezüstpettyel. Sun dermedten nekifeszült a hátsó falnak, mikor előbukkant két dupla ágas, nagy fül és két csiga alakú szarv, majd egy csupa sáros ruhájú, furcsamód izmos kisfiú esett elé. Valamit motyogott a démonok nyelvén, aztán hangosan zihálni kezdett.

– Ő itt Arez – folytatta Deron. – Ő fogja megtalálni neked a kivezető utat, és ő lesz a hírnököm. Egyelőre azért küldtem át hozzád, hogy megismerd. Holleron nem mehet többé oda. Atyám a nevemen fogott, hogy magam mellett tartom – Deron szavai Arez testéből szóltak. – Vigyázz Arezzal, és ne dühítsd fel, mert bajod is eshet! Elég vad és hirtelen haragú. Egész életében kísérleteztek rajta, úgyhogy nem szereti, ha hozzáérnek. Nem ismeri a nyelved, de próbálj vele kedves lenni! Hidd el, megéri jóban lenni vele!

Arez végre megmozdult, és felnézett a lányra. Rávillantotta hegyes, alsó fogsorát. Sun idegesen elhátrált a nála ránézésre alig idősebb fiú láttán.

– Sunny! – mondta a fiú karcoló, éles hangján.

– Neked csak Sun – fonta karba a kezét a lány.

Deron hírnöke már nem is figyelt rá, a tekintete megakadt a fejük felett lebegő fénygömbön.

A kékvérű azonnal mászni kezdett a gyökereken. A démon úgy nyöszörgött, mintha legalábbis elektromos kerítést mászna meg. Újra és újra visszaesett a földre. Ilyenkor felkiáltott éles hangján, majd felpattant, és tovább folytatta. Úgy nyújtózott a fénygömb felé, mint egy őrült, és meg akarta érinteni, ám miután hatodszorra is visszaesett, ottmaradt, és pityeregni kezdett.

– Deron! Deron! Itt vagy még? – kiáltotta Sun.

– Itt vagyok. Pontosabban, hallak. Arezon egy pecsét van, de hamar le fog merülni. A fák elszívják a démonmágiát.

Sun némi hezitálás után odament a zokogó fiúhoz, és megérintette a sáros vállát. A fiú erre durván a földre lökte, és úgy ráüvöltött, hogy a lánynak majd kiszakadt a dobhártyája. A bőre felragyogott, és apró, egymásba rajzolt, többsávos körök villantak fel rajta. Arez szája szétnyílt, és megbabonázva nyújtotta felé a kezét, de ezúttal Sun lökte el. A lány ujjaiból kicsapódó villám a falnak vágta Arezt, amitől a démon haja szikrákat szórt.

Egy néma pillanatig csak bámulták egymást, míg mind a kettejük fénye ki nem hunyt, aztán Sun rámosolygott a fiúra, ő pedig viszonozta azt.

– Arez! – kiáltotta a fiú, és magára mutatott.

Sun közelebb lépett hozzá, kíváncsian felemelte a kezét, és meg akarta érinteni csupa sár arcát, mire Arez rávicsorgott. A hangjára a lány bőre megint ragyogni kezdett, és megborzongott.