Sunderon 1. Az Ördög Vére (A könyv nyomtatásban is megjelent)

4. Dicsőség és rettegés

– Nem tudom, mi történt, Mush. Halandó nem reagálhatott volna így a dicsőségünkre – mondta halkan Gewn.

Az angyal a Whiscost család nappalijában állt, az ablakkal szemben. Mögötte a bőrkanapén ott ücsörgött az unokaöccse, törölközővel a derekán. A férfi hajából még mindig csöpögött a víz, az ölében három doboz pizza hevert. Indigó szemével szüntelenül a tévé képernyőjét bámulta, miközben váltogatta a csatornákat. A démonok üzenete a médián keresztül viszont még Gewn számára is egyértelművé vált: nem akarnak nyílt harcot. Mush bosszúsan kikapcsolta a készüléket egy ismételt helyszíni tudósítás után.

– Még ha az Ördög kísérletezett is a lányon, akkor sem kellett volna elengednetek. Azért Gournotta köré építettétek az efrast, hogy feldühítsük az Ördögöt. Ott volt az orrod előtt, és nem kaptad el – mondta bosszúsan, és felcsapva a pizzásdoboz tetejét, enni kezdett. – Ha az éneketek nem zavarta volna meg a glóriám, magam kaptam volna el! – bosszankodott tovább.

– Nem érted, Mush! – védekezett Gewn, igyekezve, hogy csak az egyik hangszálát használja a hétből, de így is visszhangot vert annak földöntúli hangzása a falakon. – Ha bent maradt volna az efras területén, ki tudja, mi történt volna. Talán pont ellenünk akarta felhasználni az Ördögkirály, hogy elszívja a dicsőségünket! Még ha vállaltuk is a harcod támogatását, meg kell értened a döntésünket! A keruboknak szükségük van egy efrasra, ahol békében cseperedhetnek, ez az elsődleges célunk.

Mush csak némán falt tovább, majd egy nagy adag vízzel leöblítette a falat útját.

– Elfoghattad volna a városon kívül.

– Már mondtam, hogy szüksége volt rám a kórusnak. Bonyolult, nagy erejű dalt énekeltünk – Gewn kezdte úgy érezni, hogy elfogy a türelme Mushsal szemben, és kénytelen lesz felemelni a hangját.

– A régi Gewn megtette volna értem – mondta Mush haragosan, és úgy mérte végig az angyalt, mintha egy idegen lenne.

Gewnt ilyenkor mindig elkapta a szörnyű bűntudat. Musht még az előző életéből ismerte, ott volt a születésénél, és végigkísérte azt, ahogy serdülő fiúvá érik. Azonban egy balesetben meghalt, és Mush egyedül maradt. Talán ezért is neheztelt rá, nem tudta biztosan. Az angyalok újjászületésükkor nem emlékeznek tisztán mindenre, csak a lényeges és fontos dolgokra. Hiába maradt meg a szeretete az azóta felnőtt férfivé lett fiú iránt, az emlékei nélkül már nem bírt ugyanaz lenni számára, mint régen. Mush pedig azt az arkangyalt kereste benne, akinek csupán a lényegét hozta magával az új életébe.

– Ez nem arról szól, hogy régi vagy új Gewn, Mush – magyarázta keserűen az angyal. – A testvéreim érdekeit kellett szem előtt tartanom. A világom haldoklik. Sajnálom, hogy nem sikerült elrabolni Sun Whiscostot, de túl veszélyes lett volna itt tartanunk őt.

– Miért nem parancsoltad meg pár angyalnak, hogy kapják el? Néhány egyszerű dalnok is képes lett volna rá – firtatta tovább a törölközős férfi.

Gewn ismét lehunyta a szemét és elfordult. Mélyet szívott a dicsőséggel teli, hűvös levegőből, és kinézett az ablakon. Nézte az autókat, a lent sétáló embereket, és beléhasított a felismerés: ez nem az ő földjük volt, nem az a világ, ahová a teremtőjük, Ghad szánta őket. Mégis megtették. Visszaélve az istenük által adott erejükkel, elfoglaltak egy darabot a Földből.

– Nem kockáztathattam több testvér életét – súgta. – Egyébként sem tartoznak engedelmességgel nekem.

– Úgyis megtették volna. A szemükben hős vagy, aki véget vetett a démonokkal vívott 1700 éves háborúnak. Biztos vagyok benne, hogy néhányan még mindig Égi Atyaként tekintenek rád!