Sunderon 1. Az Ördög Vére (A könyv nyomtatásban is megjelent)

2. Vihar

Sun úgy rohant, hogy többször is majdnem kicsúszott a kezéből a telefon. A szakadó eső és a mellette elhúzó autók miatt ráfröccsenő víz is megnehezítette, hogy tárcsázzon. A barátját akarta hívni, hogy ne a megbeszélt helyre menjen érte, mikor megcsörrent a készülék a kezében. Nick kereste. Sun elutasította a hívást: tisztában volt vele, hogy nem keverheti bele a férfit az apja ügyeibe, elég gondja volt szerencsétlennek nélküle is. Hátranézett, de meglepetésére senki nem követte. Megállt, és bután pislogott a kivilágított utcára. A kusza hajú fickó feltűnt, de közel sem futólépésben, ahogy az egy üldözőtől várható lett volna. Sietett ugyan, de nem kezdett el rohanni akkor sem, amikor meglátta őt. A lány megnyugodva kényelmes kocogásra váltott, és felhívta a barátját, Briant.

– Szia, szivi! – köszönt a fiú jókedvűen.

– Helló! Változott a terv: a központi parkba kellene jönni értem, most azonnal. Jó lenne, ha sietnél!

– Hová ez a nagy sietség? Hiszen imádsz a Para-boltban lenni!

Sun úgy döntött, inkább nem köti a fiú orrára, hogy követik.

– Kirúgtak! Gyere, ahogy tudsz, megfagyok!

– De Sun... – akadékoskodott a fiú, Sun viszont letette a telefont.

Jobbnak látta, ha a barátját sem rángatja bele jobban, csak egy gyors hazafuvarozás erejére. Brian szerette a sebességet, és kérés nélkül is húzni fogja a gázkart. Jobb és gyorsabb volt, mintha taxival menne.

Elért a bevásárlónegyedhez, és behúzódott egy étterem reklámtáblája mögé. A torkában gombócot érzett, mégis kikereste az apja számát. Soha nem hívta volna fel, ha nem lett volna rá nagy szüksége. Megnyomta a hívógombot, és a füléhez tette a készüléket. Kicsengett, de meglepetésére nem az apja szólt bele, hanem egy nő.

– Igen? – az ismeretlen nő hangja varjúkárogásra emlékeztette Sunt.

– Helló! Sun vagyok, Ryan lánya. Apa a közelben van?

– Nincs – felelte a kelletlen hang. – Miért keresed?

A lány torka elszorult, és magában a rendes pokolba kívánta a semmirekellő apját, hogy akkor sem elérhető, amikor kéne.

– Figyeljen, át tudna adni neki egy üzenetet? – kérdezte sürgetően.

Abban a pillanatban egy hatalmas hétágú villám terítette be az eget, nappali világosságot hozva az épületek közé. A lány a szabad fülébe tette az ujját, számítva a villámmal járó égzengésre – ami azonban elmaradt.

– Persze – válaszolt immár komolyabban a nő.

– Hívjon vissza minél előbb! Megtörtént ugyanaz, ami három éve, és... – Sun hiába akarta folytatni, a vonal megszakadt. Újabb villám hasított keresztül az égen, ez is méretes példány volt, mint az előző, talán annál is nagyobb. A végei a természet törvényeinek ellentmondva kerülték el több magasabb ház villámhárítóját, és a vele járó dörgés sem jelentkezett.

Sun kilesett az étterem sarkánál, de sehol nem látta az indigószeműt.

– Talán megijedt a vihartól – gondolta.

Megkönnyebbülten sóhajtott, és szorosabbra húzta a kapucniját. Sietősen tette meg a park felé a rövid utat, sűrűn hátrapillantva. Próbált nem foglalkozni átázott cipőjével és a nyakán beszivárgó hideg esőcseppekkel, de időről időre elfogta a pánik, és megborzongott. Minél előbb haza akart érni a biztonságba – már ha otthon valóban biztonságban lesz.