39. fejezet

10 1 0
                                    

Namikaze Shinku:
Amint készen lettünk, rögtön el is indultunk az arénába. Amint oda értünk, helyet is foglaltunk a lelátón. Izgulok egy kicsit, hogy milyen harcok lesznek itt.

Uzumaki Naruto:
Én az összes Kage- vel leültem a Kage- k lelátójára és vártuk, hogy elkezdődjön a vizsga. Mindannyiunk mögött állt egy személy, hogy, ha baj lenne, akkor ők megtudjanak minket védeni. Már a gyerekek is a saját lelátójukon vannak.

Tenten:
Én az aréna közepére álltam.
- Üdvözlök mindenkit, akkor kezdődjön is hát a harmadik forduló. Egy- egy elleni mérkőzések lesznek. Első páros nem más, mint Uzumaki Yodo és Mitsuki.

Uzumaki Yodo:
Én mosolyogva lementem az arénába és Mitsuki elé álltam.
- Harc - mondta ki Tenten. Én Mitsuki- ra támadtam kunai- al. Azonban ő a kígyóival azonnal lefegyverezett engem. Alig kaptam levegőt.
- Feladom - suttogtam erőtlenül, erre el is engedett.
- A győztes Mitsuki - mondta ki, így mindketten vissza mentünk a többiekhez.
- Semmi baj, ügyes voltál - mosolygott rám Ikusa.
- Köszönöm - sóhajtottam egyet.
- Akkor folytassuk is... a második páros Uchiha Sarada és Uchiha Karura - mondta ki, ezen az egész nézőtér zengeni kezdett.

Uchiha Karura:
Idegesen a lány elé álltam. Fura, hiszen ő is Uchiha. Én aktivàltam a Byakugan szemeimet, míg a lány a Sharingan szemeit.
- Harc - amint meghallottam, azonnal elzártam az összes tenketsu pontját, így ő azonnal összeesett.
- Feladom - mondta halkan.
- A győztes, Uchiha Karura. A következő páros pedig Uchiha Mikoto és Namikaze Yashamaru.

Namikaze Yashamaru:
Én unottan az arénába sétáltam és Mikoto elé álltam. Nagyon jóban vagyok vele, szóval nehéz lesz vele küzdenem. De nem adom fel.
- Harc - mondta ki, mire Mikoto aktiválta a Sharingan szemeit. Én pedig előhívtam a homokomat.

Uchiha Itachi:
Most értünk a faluba, végig aktiválva volt a szemem. Észrevettem, hogy egyre gyorsabban tart pár ember a falu felé. Így én Kisame- vel azonnal az aréna felé rohantunk. Szerencsére időben értünk oda, én a fiú elé, Kisame meg a lány elé ugrott. Így minket talált el egy tőr.
- Ez mérgezett - morogtam kínomban.
- Észrevettem - nézett felém Kisame. Majd mind a ketten az ellenségre néztünk.
- Kihitte volna, hogy a hírhedt Uchiha Itachi életben van és segíti azt a falut, melyet ő maga árult el. Hiszen te magad írtottad ki az egész Uchiha klánt - mondta ördögien. Mindenki a nézőtéren remegni kezdett. A lány és a fiú is mögülünk felment a lelátóra, így szerencsére zavaró tényező sincs.
- Shimura Danzo - sziszegtem. - Azt hittem, hogy meghaltál.
- Hát, nem. Életben vagyok.
- Azt vettük észre - mondta idegesen Kisame.
- Csak nem mérges vagy rám, Uchiha Itachi.
- Miattad halt meg a legjobb barátom, Uchiha Shisui. Ezért megdöglesz, áruló. Elárultad a saját faludat. Egy S- osztályú küldetést adtál, mészároljam le a klánomat. Így életben maradhatott az öt legfontosabb személy az életemben - könnyeztem be. - Eddig tudtam erős maradni, Kisame.
- Ne most inogj meg - akadt ki.
- Ígyis- úgyis haldoklom, Kisame. A mangekyou sharingan mellékhatásitól - mondtam fájdalmasan.

Namikaze Shinku:
A szívem egyre hevesebben dobogott.
- Ő egy bűnöző, miért segít nekünk? Illetve, hogy lehet életben - sziszegte Kakashi. Én nem tudtam neki válaszolni, csak Itachi- t néztem.
- Te irányítottál engem, nem igaz? - kérdezte Itachi.
- Miről beszélsz?
- Namikaze Miyo, Uchiha Aiko - sziszegte. Én csak értetlenül néztem.
- Ohh, hogy az. Igen, én irányítottalak. De örülhetnél, így lett több gyereked is.
- Dögölj meg te átkozott - mondta mérgesen, majd aktiválta a szemeit és Danzo- ra támadt, de egyre jobban lassul.

Uchiha Itachi:
Nagyon mérges vagyok. Pedig nem szokásom érzelmeket kimutatni, de már nem bírom ezt.

Uchiha Izumi:
El sem hiszem, hogy itt van Itachi.
- Ő lenne az édesapánk? - kérdezte Hayata.
- Igen - bólintottam egyet. Ők pedig csak nézték az apjukat.

Egy Namikaze és egy Hatake történeteWhere stories live. Discover now