3. fejezet

59 4 0
                                    

Namikaze Shinku:
Ma kezdődik Miyo- nak a suli. Már megint késésben van ez a lány.
- Kész a reggeli, gyere már - akadtam ki. Kakashi csak nevetett rajtam.
- Itt vagyok - szaladt mellém Miyo.
- Na végre - morogtam.
- Bocsánat, csak pakoltam - vakarta meg a tarkóját, majd leült mellém.
- Semmi baj, egyél csak. Donburi- t készítettem - mosolyogtam el és mindannyian elkezdtünk reggelizni. Majd felálltam és a konyhába mentem. Elkezdtem Miyo- nak megcsinálni az ebédjét a suliba. Daifuku mochi- t csináltam, amit gyorsan be is csomagoltam.
- Megettem - ugrott fel az asztaltól Miyo, erre felé fordultam és a kezébe adtam a becsomagolt ételt.
- Legyen szép napod - mosolyogva átöleltem.
- Rendben, köszönöm szépen az ebédet - mondta, majd oda ment Kakashi- hoz és őt is átölelte. Majd szaladt is a suliba.

Uchiha Itachi:
Én egy ideje kém vagyok a falu és az Uchihak között. Apa nem rég közölte velem, hogy puccsot tervez a falu ellen, így tennem kell valamit. Azonnal a Hokage irodájába mentem, ott volt Danzo is. Nem rég halt meg a legjobb barátom Uchiha Shisui. Danzo volt a tettes, ő miatta vetette bele magát a Nakano- folyóba. Ezt nem bocsájtom meg neki. Főleg úgy, hogy Shisui- nak volt egy szerelme.
- Mit szeretnél, Itachi? - érdeklődött a Harmadik. Én pedig letérdeltem eléjük.
- Az Uchiha Clan puccsot tervez a falu ellen. Uchiha Fugaku erővel akarja megszerezni a Hokage posztot - közöltem velük.
- Hogyan? Ezzel valamit tennünk kell. Köszönöm Itachi a jelentést, ha bármi ötletem lesz, akkor hívatlak - mondta a Hokage, erre bólintottam egyet és elmentem onnan. Este kaptam egy levelet Danzo- tól, hívat. Így azonnal hozzá mentem.
- Hiruzen nem tud dönteni. Viszont ezt a puccsot bármi áron meg kell akadájoznunk. Két lehetőséget adok neked. Első az, hogy lemészárolod az egész Uchiha Clan- t, az öcséden Uchiha Sasuke- n kívül. A másdoik pedig, hogy nem teszel semmit, de akkor az én Anbusaim fogják lemészárolni a Clan- t, téged és öcsédet sem kímélve. Döntened kell - közölte velem. Nyomorult, hát mindvégig ezt tervezte.
- Elvégzem a küldetést - közöltem vele, majd elmentem onnan. És felszaladtam egy ház tetejére ahonnan rálátásom nyílik az Academia- ra. Így onnan figyeltem Sasuke- t.
- Hát, te? - ült le mellém Shinku.
- Aggódok Miyo miatt. Ez az első napja. És te miért vagy itt fenn?
- Nem is tudom. Gondolkoznom kell. Mert kaptam egy küldetést - mondtam neki.
- Milyen küldetést?
- Sajnos nem mondhatom el. Ez egy titkos küldetés.
- Itachi, tudod nagyon jól, hogy bennem megbízhatsz. Rengeteg küldetést teljesítettünk már közösen. Ráadásul sosem tudja senki sem, hogy éppen mit érzel, kivéve engem, de most még a hülye is látná, hogy szomorú vagy - motyogta, ebben van némi igazság.
- Legyen, elmondom. De ígérd meg, hogy soha senkinek nem fogod elmondani, amit most mondani fogok neked.
- Rendben - bólintott egyet.
- Gondolom emlékszel Uchiha Shisui- ra.
- Igen, nem rég halt meg azt hiszem - gondolkozott el.
- igen, így igaz. Az Uchiha Clan engem gyanúsított a halálával.
- Hogyan? De miért? - értetlenkedett.
- A legjobb barátom volt Shisui. Sokat segítettünk egymásnak, bátyámként tekintettem rá. Örültem, hogy végre van egy olyan személy, ki megért engemet - sóhajtottam egyet.
- Ez érthető - suttogta.
- Tudod az apám Uchiha Fugaku elkezdett egyszer csak megváltozni.
- Ezt, hogy érted?
- Felakart lázadni, mert ő akar lenni a Hokage. Nem volt azzal megelégedve, hogy minket a falu szélére helyeztek a Kilencfarkú támadása után. Azt terveztük, hogy Shisui manipulálni fogja az apámat és még néhány Uchiha- t, hogy csírjában elfojtsuk a felkelést. Ez csakis Shisui Sharinganjával lehetett volna megtenni. Apám tudta, hogy én ellene vagyok ennek az egésznek, ezért megkérte Shisui- t, hogy kémkedjen utánam. Azonban azt senki sem tudta, hogy Shisui osztja a nézeteimet és ő is azt akarja, amit én. Így nem kémkedett utánam, hanem segített nekem. Mindig kitaláltuk, hogy mit mondjon az apámnak, ha kérdezi, hogy mire jutott velem kapcsolatban. Egyszer csak Shisui- t elküldték egy küldetésre, majd amikor haza jött, akkor tudatosult benne, hogy az Uchihak egyre rosszabbak és minél előbb végre kell hajtanunk a tervet. Azonban Shimura Danzo magához hívatta őt és rá támadt. Shisui- ról tudni kell, hogy mindig is utált gyilkolni. Mindent békésen próbált intézni, így csak Genjutsuba ejtette Danzot, amiből ő azonnal ki is szabadult és erővel elvette Shisui jobb szemét. Aztán Shisui azonnal el is menekült és a Nakano- folyóhoz futott, majd engem is oda hívott. Elmondta, hogy mit tett vele Danzo és, hogy az Uchihakat lehetetlen már megállítani. Ezért oda adta nekem a bal szemét és arra kért, hogy védjem meg a falut és az Uchiha Clan nevet. Majd a Nakano- folyóba vetette magát. Ezáltal nekem feléledt a Mangekyou Sharinganom. Szerintem ez is volt a terve Shisui- nak. Majd az egyik varjúmba ültettem Shisui bal szemét. Azt is mondta, hogy hagyott egy levelet és, hogy sok minden meg fog változni a halála után, ami így is lett. Másnap Uchihak jelentek meg a házunknál. Hozták a levelet és engem gyanusítottak Shisui halálával. Mivel csak én és ő nem voltunk jelen a Clan gyűlésén. Direkt azt akartam, hogy rám gyanakodjanak, majd megtámadtam őket és közöltem velük, hogy ennek a Clan- nak már nincs jövője. Csakis azért álltam le, mert megjelent az öcsém és megmutattam neki a Mangekyoumat. Így a Clan- ban csak is ő tudja, hogy nekem is van. Pontosabban most már apám is. Azóta a nap óta elszigetelődtem a Clan- tól és a családomtól is. Apa egyik nap megállított és mondta, hogy gyűlés után azonnal menjek a Nakano- szentélybe egyedül, az Anbu beosztottjaim nélkül. Így is tettem, oda mentem, de kár volt. Apa közölte velem, hogy puccsot tervez a falu ellen, hogy erővel megszerezze magának a Hokage posztot. És megtudtam, hogy neki is van Mangekyou Sharinganja. A Harmadik Világháborúban szerezte meg. Azt is megtudtam, hogy a nagy kőre mi van írva, mely a szentélyben van. És megmutatta a szemével, hogy elakarnak fogni téged, hogy irányítása alá vonják a Kilencfarkút, mert állítólag apám képes rá. Apa arra kért, hogy segítsek neki a puccsban, hiszen a fia vagyok és a Clan feje is leszek ő utána. Csak annyit válaszoltam, hogy még meglátom és elmentem onnan. Egy ideje kém vagyok az Uchihak és a falu közt, így mentem jelentést tenni a Hokage- nak. Ő azt mondta, hogy gondolkozik azon, hogy mi legyen a teendő, hogy mit kéne tennie. Így elmentem onnan és rögtön utána magához hívatott Danzo. Azt mondta, hogy neki kell döntenie a Hokage helyett. Ez miatt két lehetőséget adott nekem. Első az, hogy lemészárolom az egész Uchiha Clan- t, Sasuke kivételével. Második pedig, hogy nem teszek semmit sem és, akkor pedig az ő Anbusai fognak végezni a Clan- nal, engem és Sasuke- t sem kímélve. Ez egy küldetés, ölnöm kell. És, akkor S- szintű szökött Ninjaként leszek nyilvántartva a Bingo könyvekben - meséltem el neki.
- Atya ég, Itachi - könnyezett be Shinku.
- Erről a Hokage semmit sem tud. Pontosabban most már lehet, hogy igen. De elvállalom ezt a küldetést, hogy Sasuke éljen. Neki az lesz a feladata, hogy végezzen majd velem. Ezért kell megerősödnie. Kérlek érts meg engem - néztem rá.
- Megértelek Itachi, szerintem a helyedben én is ezt tenném. Azt szeretnéd, hogy erről senkinek se szóljak, igaz?
- Igen.
- Rendben, megígérem - ölelt át.
- Vigyázz kérlek az öcsémre.
- Úgy lesz. Mikor fogod megtenni? - engedett el.
- Ma este.
- Vigyázz magadra Itachi.
- Te is - mondtam, ő intett nekem, majd elment. Shinku- ban megbízhatok ezt biztosra tudom. Délután elmentem az erdőbe és segítséget kértem Uchiha Madara- tól. Ő készségesen a segítségemre is állt. Tudom, hogy ő nem Madara. Hiszen ő már régóta halott. Este mindketten bementünk az Uchiha negyedbe. És elkezdtük legyilkolni a Clan- t. Már mincenkivel végeztünk majdnem, így elküldtem Madara- t. Már csak Izumi maradt és a szüleim, még Sasuke szerencsére nem ért haza. Most Izumi felé vettem az irányt.
- Szia - néztem rá a Sharinganokkal.
- Szia, tudom, hogy miért teszed ezt. De egy valamit tudnod kell. Terhes vagyok - mondta el, én meg nem tudtam, hogy mit tegyek.
- Nem akarlak megölni Izumi.
- Tudom jól, de meg kell tenned.
- Nem, nem kell. Fuss el egészen a határig és várj meg engem ott.
- Rendben - mondta suttogva és el is rohant. Így a házunk felé vettem az irányt. A szüleim a szobájukban térdeltek, így be is léptem hozzájuk. Háttal voltak nekem.
- Itachi, szóval a falut választottad - szólalt meg apám.
- Igen.
- Ezért nem gyűlölünk téged. Nagyon szeretünk Itachi - mondta anya, erre a kardomat feléjükfordultam és bekönnyeztem.
- Ne most inogj meg fiam. A mi fájdalmunk a tiédhez képest egy pillanatig fog tartani. Csak egy dolgot kérünk tőled, védd meg Sasuke- t - mondta apa.
- Úgy lesz - sírva végeztem a szüleimmel. Majd hallottam, hogy valaki belépett a lakásba, gondolom Sasuke az. Így megtöröltem a könnyeimet és az ajtót néztem, mert belépett a szobába Sasuke. Így felé néztem. Nem akarta elhinni, hogy én tettem ezt. Még kicsi, nem kell mindent értenie. Felé dobtam egy Shurikent, mire a vállából kiserkent a vér.
- Miért tetted ezt, bátyám? - kérdezte könnyezve.
- Azért, hogy felmérjem, hogy mire vagyok képes - mondtam és a Sharinganjanommal megmutattam neki mindent, amit tettem.
- Ezért a nevetséges ok miatt képes voltál lemészárolni a Clanunk összes tagját?
- Igen - mondtam, erre ő nekem támadt. Én hasba ütöttem, így elterült előttem a földön. Aztán sírva kiszaladt a lakásból. Én pedig elé ugrottam.
- Ne ölj meg - sírt.
- Megölni? Te még arra sem vagy méltó. Gyűlölj vess meg engem. Menekülj ragaszkodj az életedhez. Élj túl gyáván, mint egy féreg - mondtam, majd kiütöttem. Így elájult előttem a földön. Én összeestem, nem hiszem el, hogy mindezt megtettem. Majd összeszedtem magamat és a Hokage- hez mentem. És letérdeltem elé.
- Ha előbb szereztem volna tudomást arról, hogy Danzo mit tervez, akkor megállíthattam volna.
- Sajnálom - suttogtam.
- Nem, én sajnálom. Mától fogva S- szintű szökött Ninjaként leszel nyilvántartva a Bingo könyvekben vérdíjjal a fejeden.
- Ez magától értetődő volt. Kérhetek öntől egy szívességet?
- persze.
- Sasuke- n kívül még életben hagytam pár embert.
- Kiket? - lepődött meg.
- Uchiha Izumit a feleségemet. Babát vár, nem tudtam vele végezni. Ahogyan Shisui gyermekével sem. Itt maradhatnának a faluban?
- Persze, természetesen.
- Rendben, köszönöm szépen.
- Most mihez fogsz kezdeni?
- Az Akatsuki nevezetű szervezet segíteni fog nekem. Vigyázzon kérem Sasuke- re és a családomra - mondtam, majd el is mentem a faluból és azonnal a falu határához rohantam, majd kiütöttem Izumi- t, ő pedig el is ájult. Így azonnal a faluba vittem és a kórház elé a földre le is fektettem. Majd végleg elhagytam a falut és csatlakoztam Madara- hoz. Majd elvitt engem az Akatsuki rejtekhelyére. Ahol kaptam egy köpenyt és egy gyűrűt. Majd át is húztam a fejpántomat, többé nem tartozok a faluhoz.

Uchiha Itachi: Uchiha Sasuke bátyja. Uchiha Mikoto és Uchiha Fugaku elsőszülött fia. 8 évesen lett Genin, 10 évesen Junin, 11 évesen Anbu- s lett. 13 évesen lemészárolta az egész Uchiha Clan- t, Sasuke és Izumi kivételével. Ez által S- szintű szökött Ninja lett és be állt az Akatsuki- ba. Uchiha Izumi férje. Uchiha Akane és Uchiha Hayate apja, akik ikrek.

Uchiha Itachi:

Uchiha Izumi és Uchiha Itachi

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Uchiha Izumi és Uchiha Itachi. Izumi terhes a gyermekeikkel:

Uchiha Izumi, Uchiha Itachi, Uchiha Akane és Uchiha Hayate:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Uchiha Izumi, Uchiha Itachi, Uchiha Akane és Uchiha Hayate:

Uchiha Izumi, Uchiha Itachi, Uchiha Akane és Uchiha Hayate:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Hyuga Natsu, Uchiha Shisui és Uchiha Aiko:

Hyuga Natsu, Uchiha Shisui és Uchiha Aiko:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy Namikaze és egy Hatake történeteWhere stories live. Discover now