Elölről - SzJG 1

október 2., hétfő

Borzalom. Kábé így tudnám jellemezni azt az érzést, amit akkor éreztem, amikor reggel felkeltem, és olyan volt, mintha még aludnék. Vagy nem tudom, kicsit még olyan, mintha valaki ülne a fejemen, és szorítaná ki onnan az értelmes gondolatokat.

Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy sikeresen lebetegedtem. A pénteki kabát, pulcsi vagy bármilyen értékelhető felsőruházat nélküli rohangálás valószínűleg megtette hatását. Anyu elrángatott a dokihoz, ahol természetesen nem voltunk egyedül, ebben a takony időben a megfázás és társai szezonális betegségek, de szerencsére viszonylag gyorsan sorra kerültünk. Megállapították, hogy csak hőemelkedésem van, torokgyulladás kizárható, felírtak nekem többféle vitamint, lázcsillapítót, ha romlana a helyzet (milyen biztató, nem?) meg orrsprayt. Aztán hazakocsikáztunk, kiszellőztettünk, én bebújtam az ágyba, anyu pedig főzött szerintem vagy hat liter teát meg negyven adag tyúkhúslevest, mert azóta is folyamatosan hordja be a szobámba.

Én pedig felváltva aludtam és sorozatoztam, na meg persze unatkoztam. A többiek a suliban voltak, mind jobbulást kívántak messengeren, de az órák időtartama alatt nem tudtak írni nekem, úgyhogy viszonylag sok üres időm volt, és alig vártam, hogy leteljen a nap. Julcsi és Bende is jelezték, hogy a szakkörök után meglátogatnak majd, úgyhogy ez legalább okot adott arra, hogy várjak valamit, ami nem az esti alvás.

Julcsi negyed öt körül toppant be, a konyhakultúráról rögtön idejött, és hozott nekem csoki mousse-t is, meg egy példányt a suliújságból, ami ma jelent meg, úgyhogy baromira örültem az érkezésének. Legszívesebben megölelgettem volna, de sajnos ő hajlamos minden betegséget elkapni, úgyhogy inkább lesétáltunk a nappaliba, amit még nem tüsszögtem össze a nap folyamán, és én elterültem a kanapén, ő pedig a fotelban foglalt helyet, miután hozott nekem evőeszközt. Előpakolta a mai jegyzeteit, amiket szorgalmasan lefotóztam, hogy aztán soha ne másoljam le (nem jó hozzáállás, tudom), aztán visszadőltem, és vártam a napi élménybeszámolót.

– Magyarból feleltünk, szerintem annyira nem volt gáz, rajzon álmokat rajzoltunk, törin töriztünk – sorolta, aztán itt megakadt és felnevettünk.

– Egészen meglepő módon – jegyeztem meg.

– Francián szövegértést csináltunk, aztán arról beszélgettünk, a második órán meg páros feladat lett volna, de nem lett, mert páratlanul voltunk. Fizikán Gondos Tomit feleltette, lazán ötöst kapott, szerintem többet is tud, mint a tanárnő, tesin meg kosárra dobáltunk. Konyhakultúrán pedig, mint azt láthatod, csoki mousse-t készítettünk.

– Finom lett – dicsértem meg boldogan. – Szóval akkor semmi fontosról nem maradtam le – állapítottam meg.

– Nem igazán – vonta meg a vállát Julcsi. – Várjunk, mégis! Nia és Ákos együtt vannak – közölte majdnem kiabálva.

– Hogy mi van?! – tornáztam fel magamat ülő helyzetbe. – Hogy érted, hogy együtt?

– Hát hogy összejöttek – magyarázta.

– Mi? És ez mikor történt?

– Állítólag régebb óta flörtölnek, és a gólyabálon lett belőle... valami. Nem tudom, nekem fura az egész – tette hozzá.

– Én meg pont ilyenkor betegszem le! Pedig dráma van!

– Emese! – rivallt rám.

– Tudod, hogy unatkoztam itthon egész nap? Alig vártam valami szenzációt – jelentettem ki félig nevetve.

– Tudom, az insta-sztorik elég egyértelművé tették, hogy sorozatnézésen kívül nem sok mindent csináltál ma.

– Nem szép dolog a beteget bántani – jegyeztem meg.

– Én soha nem is tennék ilyet – nevetett fel.

– Mindegy is, térjünk a lényegre – ültem fel. – Nia és Ákos. Milyenek amúgy így együtt?

– Hangosabbak, mint külön – közölte Julcsi, ami először eszébe jutott. – De nincsenek többet együtt, mint amúgy, ha nem jelentették volna be, lehet, hogy fel sem tűnik – vonta meg a vállát, éppen amikor nyílt az ajtó, és belépett Bende.

– Sziasztok! Mesi, úgy nézel ki, mint a mosott fos – ölelt át fél kézzel.

– Én is téged – dünnyögtem. – Ha te nem akarsz, akkor ne nagyon ölelgess.

– Dehogy nem, akartam is kérni, hogy köhögj le, vagy valami, hátha nyerek egy hetet otthon. Lehetőleg gyorsan, hogy ne kelljen holnap nyelvtan dogát írnom – magyarázta a zseniális tervét.

– Felejtsd el, írd csak meg szépen – nevettem ki. – Na de tényleg, undorító ez a cucc, egész nap csak feküdtem, nem kell ez neked. Nyugodtan ülj le Julcsi mellé, egyél csoki mousse-t, ha szeretnél – hadartam.

– Mesélted már neki? – fordult a lány felé.

– Mit? – kérdezett vissza Julcsi.

– Niát és Ákost igen – szóltam közbe.

– Akkor jó – dörzsölte össze a tenyerét, és leült a fotelbe. – És mit szólsz hozzá?

– Tíz perce tudtam meg, nem láttam még őket így, úgyhogy nem sokat. De te mit gondolsz?

– Hogy ez az Ákos nagy Don Juan – kacagott. – Meglepett.

– Mindenkit – tette hozzá Julcsi.

– És én ilyenkor vagyok beteg! – panaszkodtam tovább.

– És nekem nem akarod átadni! – kontrázott rá Bende.

Anyu egészen érthető módon velem értett egyet, úgyhogy egy kis idő múlva el is küldte a barátaimat, engem pedig visszaparancsolt az ágyba, ahol átolvastam a suliújságot. Szerepelt benne a receptes oldalam képekkel (köztük a „Mit ne csináljunk? – sütőtökös pite vagy olyasmi" munkacímű is), valamint a néhol egész érdekes, máshol egyáltalán nem koherens gondolataim az interjúban, aminek a szövegét a hétvégén még egyszer, utoljára megkaptam ellenőrzésre, így sok újat nem mutatott, de legalább láthattam, milyen képek kerültek mellé. Összességében nagyon tetszett, hogy a Szent Johannában a suliújság sem csak egy pároldalas, fekete-fehérben nyomtatott izé, hanem egy komplett magazin, amit a héten lesz időm elölről-hátulról átfutni. Ha ilyen tempóban telik az idő, szerintem még a keresztrejtvényt is megfejtem, pedig nem vagyok nagy rajongója.

Beteg vagyok: 5/1 – ki szeret beteg lenni?
Unatkozom itthon, egyedül: 5/1 – a kérdés ugyanaz: ki szeret unatkozni?
Emily in Paris: 5/4 – valamivel el kell ütnöm az időt, és ezt találtam az ajánlottak között, eddig nem rossz, de nem is nyűgözött le
Nia és Ákos: 5/? – rájuk nagyon kíváncsi vagyok. A világ legbénább mondata, de mikor mehetek már sulibaaa?

---

Meg is érkezett az újabb rész, ami talán aktuális is. Kezeket fel, kinek sikerült még lebetegedni? 

Mindenesetre remélem, hogy ezzel a rövid résszel sikerül kicsit feldobnom a napotokat; ha igen, ne felejtsetek el vote-olni és kommentelni is ér <3