Elölről - SzJG 1

szeptember 15., péntek

A tegnapi nap egyetlen jelentős eseménye, hogy Kardos is az órát kivételesen nem feleltetéssel vagy dolgozattal kezdte, hanem egy házi dolgozat feladásával. Méghozzá legalább 500 szó terjedelemben, a görög mitológiáról és azon belül legalább 3 rövid elbeszélést kiemelve. Peti pedig ekkor drámaian a padra zuhant, és hatalmasat koppant a feje.

– Örülök a lelkesedésnek – jegyezte meg morogva Kardos, aztán rá is tért az anyagra. Természetesen amint kicsengetéskor elhagyta a termet, azok is kifejezték a nemtetszésüket, akik eddig benntartották azt.

– Két beadandó az első két héten? – méltatlankodott Zalán.

– Végül is ez egy iskola, úgyhogy annyira nem kellene meglepődnünk rajta – jegyezte meg Tomi csak úgy, zárójelben.

– Jó, de arról nem volt szó, hogy rögtön mindent is kell csinálni – magyarázta.

– Nem is kell, leszedem netről – örült meg Pali.

– Kardos ellenőrzi – szólt közbe Áron. – A nővéremet is tanította, náluk nagyon komolyan vette.

– Akkor elkérem felsőbbévesektől – villantott meg egy újabb remek ötletet. Ebbe már senki nem tudott belekötni.

– Kérj egyet nekem is – emelte fel a kezét Zalán. Ezzel valahogy mindenki feldolgozta a tényt, hogy ha tetszik, ha nem, beadandót írunk, vagy nyúlunk valakitől.

Ma viszont újra napsütésre ébredtünk! Én szó szerint is, mert este elfelejtettem leengedni a redőnyömet. A fekete gatyámhoz ezúttal kék-fehér pöttyös trikót és farmerdzsekit vettem fel, meg persze színben hozzáillő tornacipőt, amit Julcsi meg is dicsért. Bendével a kezükbe nyomtam 1-1 gofrit, amit anyu küldött reggeli gyanánt, így falatozás közben tettük meg az utat a suliig.

Gond nélkül eljutottunk Máday mellett, és a teremben ülve tanulgattunk, illetve én az ablakban állva töltődtem a napfényből, bár voltak, akik ezt máshogy értelmezték.

– Jó reggelt! – lépett a terembe Dani. – Mesi mit csinál?

– Szerintem fotoszintetizál – vágta rá Julcsi, amin még én is felnevettem.

– Épp nézem, ahogy két srác próbálja eldobni a bagót, pedig Máday már közeledik feléjük – részleteztem, hogy mit látok, mire a többiek is körém gyűltek, és bámultuk, ahogy háromnegyed nyolckor az ighelyettes a végzősökkel kergetőzik a suli előtt. Mintha egy Tom és Jerry-epizódot láttam volna.

Becsengetéskor megérkezett Kékesi tanárnő, úgyhogy a mozizásunknak vége szakadt, helyette nézhettük, ahogy Karolina a táblánál próbálja hatalmas mozdulatokkal érdekesebbé tenni a mai anyagot. Szegény Orsi még így is hatalmasakat sóhajtozott a mögöttem lévő padban.

Kémián most szerencsére nem én feleltem, hanem Áron, aki egyébként tök okos, így simán visszamondta az egész anyagot, és megkockáztatom, hogy értette is. Meg persze az ő esetében segít, hogy Gondos nem pikkel rá az első perctől kezdve.

Angolon pedig Tomi felelt, és nem lepődnék meg, ha O'Realy többször nem szólítaná fel, mert ezen egy alkalommal is elég meggyőző volt, szegény többiek meg, akik eddig csak franciát tanultak, csak ültek és bámultak rá.

– Hát hallod, egy szót nem értettem abból, amit mondtál – jegyezte meg röhögve a nagyszünetben Zalán.

Az osztály megint az udvar közepén lévő padon és környékén gyűlt össze, Nia ki is feküdt a dzsekijére napozni, amit a rózsaszín haspólója könnyedén lehetővé tett. A stratégia továbbra is az, hogy reggel pulcsiban jön, napközben meg kerüli Mádayt, eddig szerintünk nem sejti az ighelyettes. Nia olyan ártatlannak tűnik egyébként, ha nem ismeri az ember. A sulirádióból U2-lejátszási lista szólt, a pad támláján ülve magamban dúdolgattam az Ordinary love-ot, Tomi meg az ütemét dobolta a combján (vagy lehet, hogy valami mást? mindegy), és tök jól elbeszélgettünk a mögöttünk lévő hétről, egészen a becsengetésig.