Elölről - SzJG 1

augusztus 28., hétfő (2)

Vacsora után (tejfölös tészta, valamire jó volt) a srácok és Haller előkészítették a tábortüzet, kerestünk pár melegebb holmit, Bende magához vette a gitárját, és körben ülve sztorizgattunk, énekelgettünk (van pár olyan klasszikus, mint az Ocho Macho – Jó nekem vagy a Magna cum laude Vidéki sanzonja, aminek mindenki ismerte a szövegét, és olyan hidegrázósan jó buli volt), és rengeteget nevettünk, érezhetően oldottabb volt a hangulat, mint délelőtt. 10 körül azt javasolta Farkas, hogy készülődjünk a lefekvéshez, mert tizenegykor villanyoltás, reggel pedig hétkor ébresztő.

Volt egy közös fürdő a lányoknak, egy a fiúknak, illetve egy mozgássérült, és mivel erre nem volt szükség, kineveztük tanárinak. Mi, lányok voltunk összesen nyolcan, a fiúk tizenöten (!), a tanárok meg ketten, de tudom jól, hogy ha valamit testvériesen osztunk el, az nem feltétlen egyenlő azzal, hogy igazságosan.

Mivel a b-seknél nem nyúlt ilyen hosszúra a közös program (én azt mondom, sótlan egy társaság, az ismerős ötöstől eltekintve, akik meg szerintem a többiek nélkül is feltalálták magukat), a női tusoló már szabad volt, és Nia beleegyezett, hogy amikor a fogát mossa, akkor már beállhatok a zuhany alá, ugyanis függöny tekintetében nélkülözésben éltünk (az ismerkedés az ismerkedés, na de ennyire?), Julcsi meg pont ezért csak utánam volt hajlandó jönni, ő a szégyenlősebb kettőnk közül.

Gyanítom, a másik osztály lányai, azon belül is Barbie és Barbie kettő, elpancsolták a melegvizet, ugyanis az esti arcmosási rituálém közepén Julcsi sikongatva ugrott ki a zuhany alól, és szerencsére már egyáltalán nem volt habos, csak szerette volna még egy kicsit élvezni a meleget, éjszakára ugyanis lehűlt már a levegő. Mindketten melegítőbe és bő fazonú pólóba bújtunk, és kiléptünk a folyosóra, ahol a srácok még mindig türelmetlenül ácsorogtak, és megjelent Farkas is.

– Gyerekek, én azt hittem, gyorsabban fog ez menni – nehezményezte a helyzetet.

– Mi is – ismerte el Bende, – de nemrég végeztek a b-sek, eddig rájuk vártunk.

– Hányan vagytok még hátra?

– Zalánon kívül mindannyian – mutatott körbe.

– Használjátok a tanárit – ajánlotta fel az ofő. – És siessetek! – tette hozzá, aztán visszament a szobájába.

– Átjöttök este? – fordultam suttogva a srácok felé.

– Miért mi? – problémázott Dani.

– Mi vagyunk a legmesszebb a tanároktól – érvelt Julcsi.

– És nálunk van a legnagyobb rend, gondolom – tettem hozzá.

– Meg amúgy mi kérdeztük előbb – zárta rövidre Julcsi, a fiúk meg összenéztek.

– Jogos – állapította meg Áron.

– Mindhárom – ismerte el Dani.

– Hozzatok nasit – köszöntem el tőlük. Legalábbis én ezt annak szántam.

A szobában Orsi és Nia épp az asztalon rendezgették a hozott rágcsákat és édességeket, csak hogy átlássuk, miből élünk. Én is feléjük dobtam egy csomag kisperecet, amit ketten sem bírtak elkapni (jó kis tesi órák várnak ránk), ebből tanulva a Fantával már inkább odasétáltam. A kis éléskamránk max akkor nem lett volna gyanús/feltűnő, ha hörcsögök vagyunk, akik gyűjtögető életmódot folytatnak, de mivel ezt nehezen hitettük volna el Farkassal, inkább rádobtuk az egyik plédet, amit a faházban találtunk, és ami amúgy szintén azért volt a szobánkban, hogy mindenki kényelmesen elférjen majd.

A nyitott ajtók közül (amikre én a fenti ágyamról pont ráláttam) először a négy srácéban megjelent az ofő, körülnézett a szobában, beszélgetett kicsit a srácokkal, majd lekapcsolta a villanyt, jó éjszakát kívánt, és becsukta maga után. Majd megismételte ugyanezt a másik három fiúnál is. Aztán belépett hozzánk.