szeptember 24., vasárnap

39 7 0
                                    

Úgy volt, hogy lesz egy nyugis, tanulós napom, Bandi elfogadta a cikkemet a képekkel együtt (még jó, mert négy órám ment rá a két kör sütésen kívül), délután esetleg társasozunk vagy filmet nézünk a szüleimmel, rendet rakok a szobámban, ilyesmik. Nem így lett, de meg sem lepődtem.

Délelőtt még tartottam ezt a tervet, aztán ebéd után őrült módon kezdett el rezegni a telefonom az asztalon, úgyhogy kénytelen voltam megnézni, min dolgozik ennyire az osztály, mert ahhoz kétség sem férhetett, hogy róluk van szó.

Nia: srácok, emlékeztek, amikor pénteken megígértük Farkasnak, hogy hétvégén megszüljük az induló szövegét?

Nia: Na, én is, de megcsinálta valaki?

Peti: nekem teljesen kiment az eszemből

Pali: honnan?

Rita: Takácséknak nyugi van, többiek? Nekem van pár ötletem, de nem az igazi

Pali: beszarok, a Rita lecseszett minket
Takácsék annyira kifinomultan tudnak nyilatkozni lényegében bármiről, hogy az néha már fáj. De Pali legalább figyelt arra, hogy klasszikus értelemben vett káromkodás ne legyen benne, mert arra a lány érzékeny.

Rita: ne beszélj csúnyán
Hát, Pali mégsem volt elég óvatos, ezek szerint a „lecseszni" már nem fér bele. Vagy lehet, hogy a beszarok?

Zalán: ti miről beszéltek?

Bende: te a következő remek poénodon gondolkodtál, úgyhogy lehet, lemaradtál róla

Nia: Bendegúz, a kérdésre koncentrálj!

Bende: Antónia, ne hívj még egyszer Bendegúznak!

Nia: kinyírlak

Nia: Kivéve, ha megírtad a szöveget

Julcsi: mind jobban járunk, ha Bende nem ír semmit

Julcsi: Én nem foglalkoztam vele, de segítenék szívesen

Nia: nekem az is jó, ha megcsináljuk közösen, csak Áront szedje elő valaki, annyira át akart írni valamit

Zalán: ÁRON

Bende: Árooon

Zalán: ez nem működik

Peti: baszki, Áron eltűnt az éterben

Rita: ne beszélj csúnyán

Zalán: nincs baj, megcsörgetem

Julcsi: tudod a számát?

Zalán: nem

Zalán: akkor csörgetem Messengeren

Zalán: kicseng

Bende: végig fogod közvetíteni?

Áron: nem kell, itt vagyok, csak ebédeltem VOLNA

Nia: na, akkor ha már úgy is mindegy, mikor csináljuk meg ezt a cuccot?

Áron: mit?

Nia: Zalán, azt hittem, legalább elmagyaráztad neki

Zalán: dehogy magyaráztam, én sem értem

Áron: annyit mondott, hogy olvassam el a csoportot MOST AZONNAL, de még nem volt rá időm

Nia: hagyd is, mindenki betolta ide a hülyeségeit. Mikor írjuk meg az indulót?

Áron: ja, azt is kéne... nem tudom

Nia: ez aztán nagy segítség volt

Áron: mi lenne, ha összefutnánk valahol? Jöjjön, aki tud, aztán megcsináljuk

Elölről - SzJG 1Where stories live. Discover now