szeptember 7., csütörtök

77 5 1
                                    

Még mindig sikerült időben felkelnem, ami egészen meglepő teljesítmény tőlem, főleg hogy éjjel bár nagyon fáradt voltam, baromi nehezen aludtam el. Orsi írt reggel, hogy az anyukája szerint egy jó időre elköszönhetünk a nyári melegtől, ma van az utolsó napja, hogy élvezhetjük, úgyhogy felvettem azt a piros szoknyámat egy fekete blúzzal, amiről már nagyon régen eldöntöttem, hogy még idén fel fogom venni.

Ma volt a nyílt szakkörök hetének utolsó napja, viszont mára már nem néztem ki magamnak semmit, ahogyan Julcsi és Bende sem, így teljesen nyugodtan sétáltunk a Szent Johanna felé, sőt megúsztuk Máday rosszalló pillantását is. Utóbbit csak azért, mert utánunk érkeztek Takácsék, és az ighelyettes nehezményezte, hogy Peti menet közben próbálja elfogyasztani az ivójoghurtot, ezáltal pedig feltartja a sort és összecsöpögteti a padlót. Meg a saját pólóját is, de az senkit nem zavart, a teremajtóig észre sem vette senki, csak Bende.

– Összekented magadat – mutatott egy pontra a srác pólóján.

– Hol? – vizsgálta lefelé fordulva Peti, mire Bende hirtelen felrántotta a kezét, ezzel arcon csapva őt. Pali úgy röhögött az egészen, hogy meg kellett kapaszkodnia a kilincsben, de legalább előtte kinyitotta az ajtót, így mi be tudtunk menni.

Rita, Áron és Dani voltak jelen, előbbi kettő olvasott, utóbbi pedig a telefonját nyomkodta, az érkezésünkkel okozott hangzavarra viszont mindhárman felkapták a fejüket, aztán nem sokkal később vissza is tértek az addigi elfoglaltságukhoz, ugyanis a duplamagyar gondolata nem emelte épp a közhangulatot.

– Ki a szar találta ki ezt az órarendet? – kínlódott Peti a padján elterülve.

– Ne beszélj csúnyán – közölte Rita fel sem nézve a könyvéből.

– Szép jó reggelt – lépett be Nia az osztályterembe, és teátrális mozdulattal ledobta magáról a hatalmas szürke pulcsit, ami alatt egy feszülős, kivágott rózsaszín topot viselt.

– Így osontál el Máday mellett? Cseles – állapítottam meg. Nia egyébként okos lány, csak alaposan átgondolja, hogy hova csoportosítsa az energiáit és a kreativitását.

– Dehogy, hideg volt a reggel – válaszolta olyan hangon, amiből egyértelművé vált, hogy ez egy jól kigondolt terv része.

Irodalmon, ahogy azt Kardos már hétfőn előrevetítette, az ókori görögökkel foglalkoztunk a duplaóra teljes hosszában, már amikor Orsi kérdései nem szakították meg a folyamatot. Szegénynek ismeretlen volt jó néhány szó, és mivel állítása szerint ő olyat nem ír le, amit nem ért, inkább mindre rákérdezett, amivel nem is lenne baj, csakhogy a mű tele van görög istenek/félistenek/satöbbi neveivel, amiket ismernie kellene, ha elolvasta volna, így hamar kibukott, hogy nem tette. És miután elmagyarázni sem tudta senki, pedig Kardos az első tíznél még megpróbálta bevonni az osztályt, kicsit más irányt vett az egész, és mivel a tanár úr a fejébe vette, hogy ő a két óra alatt végigdarálja ezt az anyagot, néha kicsit gyorsabb tempóban diktált, hogy haladjunk is. Ekkor meg persze lemaradtak páran, úgyhogy nem igazán működött. Takácsék az első sorban egy szót sem szóltak, de ők meg három mondat után nem jegyzeteltek tovább, nem tudom, melyik a jobb.

Matekon ismételten haladtunk két tyúklépésnyit előre, az azt követő nagyszünetet pedig az udvar közepén lévő pad körül töltöttük (most nem maradt helyem a támlán, mert elszaladtam a büfébe venni egy sajtos rudat), és a rádióból háttérzajként szolgáló One Directiont figyelmen kívül hagyva beszélgettünk.

– Srácok, hogy ennek a Kékesinek mennyire idegesítő stílusa van – panaszkodott Zalán.

– Huh, már azt hittem, hogy csak szerintem – értett egyet Pali.

Elölről - SzJG 1Where stories live. Discover now