szeptember 11., hétfő

69 7 4
                                    

Szombaton leültem naplót írni, de három sor után rá kellett jönnöm, hogy nem történt velem semmi. Tipikus szeptemberi hétvége, Julcsi a családjával nagyszülőkhöz utazott, Bendével voltam futni szombat délelőtt, de ő nagyrészt Somesszal volt, aki hazalátogatott az egyetemről (és hozta a napszemüveget!). Szombat délután cukrászdába mentünk a szüleimmel, elvileg a suliújságos sikerem megünneplésére, de ez igazából csak egy jó ürügy volt apu részéről. Mindegy, három pohárkrém felett megbeszéltük az élet nagy dolgait. Vasárnap pedig a tanulás mellett sütöttem egy adag meggyes-csokidarabos muffint, amit szépen elcsomagoltam, hogy ma el tudjam vinni a suliba.

Julcsi és Bende már a kapunkban vártak, amikor kirohantam a vászontáskámmal a kezemben, amibe a sütit pakoltam, aztán bezártam a házat és indultunk is. A suliig vezető utat viszonylag csendben tettük meg, még nem ébredtünk fel igazán, Máday mellett is gond nélkül elhaladtunk, és a teremben ücsörögve próbáltunk magunkhoz térni. Furcsa volt, hogy elsőként értünk be, ráadásul Rita és Áron érkezéséig azt kellett hallgatnunk, hogy Bende mennyire boldog, hogy újra nála van a szeretett kis napszemüvege. Rendesen ódákat zengett róla.

És ha már ódák, irodalommal kezdtünk. Takácsék kábé olyan fejjel várták az órát, mintha a fogukat húznák, és ez valamilyen szinten jogos is volt, ugyanis Kardos feleltetett. Nagyjából úgy éreztük magunkat, mintha órákon át lapozgatná a füzetét, még én is összeszűkölt gyomorral figyeltem a mozdulatot, pedig én tanultam.

Ez már kevésbé mondható el Bendéről, de nem mertünk súgni neki, mert Kardos közölte, hogy ha valaki megpróbálja, akkor egyest ad az illetőnek és a felelőnek is, úgyhogy szegény srác magának küzdött össze egy hármast.

– Olvastad a kötelező olvasmányt? – kérdezte a felelet végén a tanár úr.

– Igen – hazudta Bende szemrebbenés nélkül.

– Jó, ha mondasz nekem három dolgot róla, adok egy négyest – ajánlotta fel. – És miután olvastad, ez nyilvánvalóan nem okozhat gondot.

Aha, Kardos ilyen cselesen próbálta lebuktatni. Persze Bendét sem kellett félteni, mert az általános iskolai irodalom-töri szakos tanárnőnk nagy szerelme volt az Odüsszeiából készült film, úgyhogy szerintem két tanév végén is megnéztük, és bár én minden alkalommal végigaludtam, nagyon reménykedtem benne, hogy Bende nem. Mi sem bizonyítja jobban az állítása szerint rendkívüli képességeit, hogy emlékezett három adatra, úgyhogy Kardos javította a jegyet. Mondjuk majdnem meggondolta magát, amikor megtapsoltuk Bendét, de elég volt tőle egy szemöldökráncolás, és tökéletes csend lett a teremben.

Rajz előtt nem sokkal beesett Nia is, a pulóvere alatt ismét haspólóban, amit a teremben egészen nyugodtan mutogathatott, de nem tudom, Máday mikor fog gyanút fogni.

Rajzon gyümölcstálat rajzoltunk (közben egy párhuzamos pályán végig az járt az agyamban, hogy vajon elkérhetném-e a körtét óra végén Vladártól, mert megkívántam, de nem kockáztattam meg), törin pedig röpdogát írtunk. Én a létező összes módon próbáltam súgni Orsinak, hogy segíteni tudjon Niának is, felemelve olvasgattam a lapomat, hintáztam a székkel, hogy pár szót tudjak neki diktálni, de Barka is résen volt, én pedig nem akartam az első két hétben ennyire merész lenni. Plusz csak azt mertem lediktálni, amiben biztos voltam, mert baromi gyanús lett volna, ha az egész oszlopunk ugyanott hibázik.

Nagyszünetben szétosztogattam a muffinjaimat, hátha legalább az édesség kompenzálja egy kicsit az első tanórák fáradságát. Hát, nem tudom, mekkora hatása volt, de Dani imába foglalta a nevemet, és többen is megdicsérték és megköszönték, úgyhogy ezt sikernek könyveltem el.

A nap így ment tovább, francián Dani felelt ötösre, fizikán pedig Áron hármasra. A tesi ezek után már laza volt, utána pedig az otthonról hozott ebédemmel rögtön a dráma teremhez sétáltam. Néhányan már várakoztak ott, többek között Betti és vele egy barna hajú lány is, akit csak látásból ismertem, de azért megpróbáltam csatlakozni hozzájuk.

– Sziasztok, ideülhetek? – érdeklődtem óvatosan.

– Szia, Mesi, persze – húzták össze magukat, hogy elférjek. – Ő Kitti – mutatott Betti a barátnőjére, akivel még nem beszéltünk, és bemutatkozásképp bénán intettünk egyet egymásnak.

– Milyen napotok volt? – kezdtem a csevegést egy meglehetősen gagyi, általános kérdéssel.

– Hosszú – húzta el a száját Betti.

– És fárasztó – tette hozzá hasonló lelkesedéssel Kitti.

– Akkor hasonló a helyzet – bólintottam.

– Persze, tanév eleji depresszió – nyugtázta a szőke.

– Ilyen létezik? – szaladt fel a szemöldököm.

– Feltalálom – nevetett fel Betti.

– Jó lesz neked az a pszichológia szak – csapott a vállára Kitti.

– Pszichológiára készülsz? – kérdeztem vissza.

– Még nem fix, de egyelőre az a terv – vonta meg a vállát.

– Az menő – erősítettem meg. – Akkor mindenképp tartom veled a kapcsolatot a továbbiakban is – tettem hozzá röhögve.

– Csak nyugodtan.

A színjátszó némileg felpörgetett, valami Activity-re hasonlítót játszottunk, azzal a különbséggel, hogy csak mutogatni lehetett és kellett. Nem ám ilyen uncsi szavakat, hogy nyuszi vagy szőlőszem, hanem családfa, rakott krumpli és hasonló csodák, néha nagyon vicces volt, például mikor másfél perc szenvedés után Zsanit felvilágosítottuk róla, hogy a gyökérkezelésnek semmi köze a növényekhez.

Utána hazasétáltunk Bendével, mert Julcsi előbb végzett, és írt, hogy nem vár meg minket, mert anyukájának kell segítenie. Megpróbáltam leülni sorozatot nézni, de a lelkiismeretem ma nem hagyta, és tizenöt perc után kikapcsoltam a gépemet, hogy megírjam a házikat.

Este befotóztam a matekot az osztálycsoportba (Zalán nagyon könyörgött érte), ahol beszélgettünk még egy kicsit a holnapi napról, és a gagyi messengeres kosarazós játékban próbáltuk egymás rekordját megdönteni. Bende nyert, miután megláttuk az általa beállított 231-es pontszámot, inkább nem is küzdöttünk tovább. Talán ma délután mindenki összeszedte magát annyira, hogy holnapra kissé kevésbé legyen lapos a hangulat.

Süti: 5/5 – mindenki nagyon örült, úgyhogy ilyen meglepetéseket be kell iktatnom a jövőben is
Színjátszó: 5/5 – egyre jobban szeretem

---

Végre kezdődnek az izgalmak, már alig vártam, hogy ezek a részek következzenek. Sajnos az életemben jelenleg vizsgák formájában van a legtöbb izgalom, de amint ezeket túlélem, gyakrabban érkeznek majd a részek is.

Addig is jó olvasást, hálásan köszönöm a vote-okat és kommenteket <3

Elölről - SzJG 1Where stories live. Discover now