Elölről - SzJG 1

szeptember 6., szerda

Nyílt szakkörök hete, harmadik nap. Ma eléggé be volt zsongva mindenki a foci és a suliújság válogatója miatt. Na meg páran az énekkar miatt is, de az ő számuk elenyésző a másik kettő mellett, viszont közéjük tartozik például Áron, Rita és közmeglepődésre Pali is.

Máday azért hozta a formáját, mindenkihez volt egy „kedves" szava, az ikreket viszont tényleg megdicsérte, amiért utánunk léptek be az épületbe.

– Takácsék nyolc előtt az iskolában? Sikerült új ébresztőórát beszerezni?

– Ja, a szomszédnak, egy rohadt hangos dobermann formájában – morogta Peti.

– Nem elég, hogy felébresztett, meg is kergetett – borzongott Pali. Jól indult a reggelük.

– Jöttök ma focira? – érdeklődött Bende, miközben amolyan pasisan kezet fogtak üdvözlésképp.

– Ki nem hagynánk – biztosította Pali. – Csajok, jöttök szurkolni?

– Suliújság – vontam meg a vállam.

A teremben a szokásos társaság és a szokásos őrület fogadott, úgyhogy én meg szokásosan leültem a helyemre, előszedtem a töri felszerelésem, és Julcsival és Orsival beszélgettem, tudomást sem véve arról, hogy az egyik iker ma King Kongnak érzi magát, ezért a padon állva döngeti a mellkasát, Zalán őt videózza, Rita Áron és Nia között próbál rendet tenni (nem tudom, mikor jut ő szóhoz ebben a hármasban), Tomi, Dani és Bende pedig a radiátornak dőlve beszélget (ami amúgy hideg volt, nem tudom, ez miért tűnt ennyire jó helyszínnek), miközben utóbbi néha nekirúgja a labdát a saját padja lábának, hogy az visszapattanjon.

Első órában Barka közel hat további oldalt diktált az őskorról (közepes betűmérettel, üres sorok nélkül, A/4-es füzetben), francián Durand-nal továbbhaladtunk az anyaggal, aztán jött a tesi óra, ahol a változatosság kedvéért futkároztunk egy kicsit, aztán gimnasztikáztunk.

Szerintem tesi tanárnak lenni a világ legegyszerűbb dolga, csak ki kell dobni a diákokat az udvarra, amolyan "menjetek Isten hírével – és érjetek vissza három percen belül" stílusban, kontrollálni, hogy egy hónapra max két kartörés jusson, meg sípolni, megállás nélkül. Legalábbis Somogyi úgy csinálta, ami amúgy, be kell látnom, tüdőkapacitástól függően valóban megerőltető lehet. Na, mégsem olyan egyszerű a tesitanárok élete.

Egyébként mióta Bendével rendszeresen eljárok futni, érezhetően javult az állóképességem, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy megerőltessem magam, annyira céltalannak tűnt az egész. Jellemző rám, hogy hiába szeretek valamit, amint kötelezővé válik, elmegy tőle a kedvem, a kötelező olvasmányaim például tudnának mesélni róla. Vagy mégsem, mert fogalmuk sem lenne, ki vagyok én. Visszatérve a tárgyra, csak úgy lazán kocogtam, és közben azon gondolkodtam, hogy nem is olyan rossz ez a nap.

Az utána lévő fizikával viszont határozottan rosszabb lett. Gondos jött, a haján megcsillant a napfény, kiégetve ezzel az első sor retináját, ledobta a naplót, és ráérősen lapozgatni kezdte.

– Tanárnő, kérem, nem hiányzik senki – szólt közbe Orsi.

– Tudom, de feleltetni szeretnék – mosolyodott el ördögien. – Felföldi! – kiáltotta el magát, mire a számat elhúzva feltápászkodtam.

Az előző óra címén kívül (A sebesség) csak a képletet tudtam, illetve a benne lévő betűket, de hogy melyik mire jó? Már az első kérdésnél elakadtam, aztán hirtelen meghallottam a választ. Na, nem arról van szó, hogy a belső hangom szólalt meg, mert tudat alatt mégis figyeltem az előző órán, hanem a szomszédos padból Tomi épp akkor ejtette le a vonalzóját, és közben megsúgta a választ. Bemondtam és talált. Még három kérdést kaptam, amire hasonló módszerrel helyesen válaszoltam, aztán jött a számítási feladat a táblánál. Mindegy, gondoltam, ez már így sem karó.