Katherine Arnold vagyok. 18 éves lány, aki éppen ebben az évben járta ki a gimit. Berlinben élek a szüleimmel. A nagymamám Lipcsében él, ahol a régi barátaim is, a Kaulitz ikrek. Kiskori barátaim, ameddig össze nem vesztünk 13 évesen. Aztán elköltöz...
- Hm? - szólt bele, mire realizáltam. A gondolataim áradata elvitt.
- Bocs, itt vagyok.. Jól vagyok, már túl léptem, ennyit akartam mondani.. Igen.. - sóhajtottam.
- Rendbeeeen.. Akkor én lépek. Ennyit akartam mondani.. - aztán le tette a telefont. Mi van ma az emberekkel?
A nap hátralevő részében takarítottam, és aludtam. Majd este 9 körül felkeltem, mert megéheztem. Úgyhogy csináltam magamnak melegszendvicset. Aztán napokon keresztül csak néztem a TV-t, és aludtam délutánokig.
Viszont, azt érzem, hogy valami megváltozott bennem. És nem csak éreztem, egyszerűen tudtam. Nem ilyen voltam, mielőtt Tom mondta nekem a Nayas dolgot. Valami aznap teljesen kicserélt engem. Elkezdtem ítélkezni, és utálkodni. Bunkó, és öntelt lenni. Talán a szerelem?
"Tomot csak magamnak akarom. Senki más nem kaphatja meg.." - gondoltam magamba minden egyes alkalommal, mikor rá és Nayara gondoltam. Nem magamat uraltam, mintha valami sodrás elvitt volna egy teljesen másik énem felé. Nekem kellett Tom. Hiányzott. És senki más sem kaparinthatta meg.. De ő is egy ember.. nem egy játék. Vannak érzelmei.. amik felém megszűntek létezni. És ez fájt. Fájt belegondolni. Lehet tényleg a szerelem okozza ezt? A féltékenység.. vagy talán az irigység? És ha ő soha többet nem lehet az enyém? Ha megint összeveszünk? Én nem bírnám ki nélküle.. szenvednék.. Ki tudja mit hoz a sors.. Halált is hozhat, és ez a legfélelmetesebb dolog, amibe bele tudok gondolni, ebben a pillanatban.
Át akarom őt ölelni, csókolni, szagolni, összebújni, sétálni.. mindent amit egy pár csinál.. de mi nem voltunk azok. Nem voltunk egy pár, ami az őrületbe kerget. Bármennyire is akarom őt látni, megölelni, és érezni az érintését, tudtam, hogy ha meglátom, a tekintete ki kergetne a világból. A gyönyörű barna szemei.. nem bírnám megállni. Túl sok ez már.. Nagyon szeretem, túlságosan is.. BILL miért van ilyen helyes bátyád?! - kérdeztem sorjába, mikor ezeken járt az agyam.
Már túl sokat törekedtem ezen, hiszen újabb 1 hét repült el. Anyám pár nap és hazatér. A ház megint fejjel lefelé. Nem vagyok a toppon. Sírni se tudok. Ki mozdulni se mozdultam ki. Bill jött egyszer át újságolni. De aztán hamar elhúzott.. olyan mintha már Bill se lenne az igazi. Furán viselkedik, mintha.. nem állnánk már olyan közel egymáshoz. Úgy érzem valami idegesíti őt. De szerintem tudom mi. Hogy az elmúlt 1 hétben a telefonon elvégzett beszélgetésekben a legtöbbet az ikertestvéréről mondtam. Tomról.
De ezt a mai napot már nem tudtam fetrengéssel el tölteni. Éppen néztem valami hülyeséget a TV-ben, mikor Bill be rontott a házba. Ki ijesztette a szart is belőlem. Egyből felültem.
- Mi a szar?! - néztem körül, mikor megláttam egy nyitott ajtót és egy fetrengő Billt a földön. - Bill!! - keltem fel és oda sétáltam hozzá.
- Hát te? - kérdeztem.
- Jól vagyok köszi hogy kérdezed. - ült fel.
- Szívesen. - mosolyogtam. - Te? Hogy hogy itt?
- Na! Szóval! Tudod, van felmosó rongy, és pióca. - magyarul: Tom és Naya.
- Igen? Mi van velük? - kérdeztem kíváncsian.
- Rongyika megszerezte Pióca számát! - állt fel.
- Mi?! Fhú! Fogadni merek hogy te adtad oda neki. - követtem a példáját, és felálltam. Aztán keresztbe raktam a kezeim.
- Éénnnn? Pfff dehogy. - legyintett.
- Mhm. - néztem rá sértődött fejjel.
- Jó, igen, de csak mert már nem hagyott élni! - magyarázta.
- De miért? És most beszélgetnek? - kérdeztem.
- Igen. Rongyi rá írt. Ma találkoznak. - nézett körül a házba.
- Azt a rohadt, itt kitört a harmadik világháború? - fordult meg.
- Azzal ne törődj! - fogtam meg a vállánál és vissza állítottam, hogy szembe forduljon velem. - Ma mikor lesz találkozó?! - fogtam a vállát, közben komoly fejjel a szemébe néztem.
- Délután 4-kor, a parkba. Ahova mindig megyünk. - Bill kicsit sem volt megrezzenve. Hozta a formáját.
- Akkor ma is el látogatunk oda! - dörzsöltem össze a tenyereim.
- Ohoho nem megyünk sehova. - tette keresztbe a karjait.
- Dehogy nem! És te is jössz. Punktum. - mosolyogtam.
- Ja, és ha már itt vagy, segíthetnél el hesegetni a harmadik világháborút. - paskoltam meg a vállát, és mentem felszedni a szemetet.
- Uuughhhh jó. - sóhajtott. Azzal kezdte hogy becsukta a bejárati ajtót. Aztán segített. Végül fél négy felé mindennel végeztünk. Gyorsan át öltöztem, és szempillaspirál felrakása után, kimentünk, becsuktam a házat, és elrohantunk a parkba. Hamarabb kellett oda érjünk, mint ők. Ez sikeresen sikerült, oda értünk. Majd alig negyedórával később, ők is megérkeztek...
_________________________________________________ Na puszi! Szóval, nagyon unatkoztam, úgyhogy megírtam az új részt. Remélem érdekes lett, és nem unalmas. Próbáltam egy kicsit izgalmasabbá tenni. ÉS A ZENE ISTENEM LEGJOBB ZENE A VILÁGON! Jó éjt<33
2023.11.26 1155 szó.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
