Nagy nehezen elüldöztem a szobámból ezt a pszichopata férfit. Méghogy ő és én férj és feleség? Ugyan. Végre nyugodtan pihenhettem. Reméltem reggelre eltűnik ez a férfi az életemből. Reggel ébredezve meglepetésemre Grace ült mellettem. -Jó reggelt.-mosolygott rám. -Jó reggelt Grace.-úgy szerettem ezt a nőt mintha az anyám lenne. -Hogy vagy?-kérdezte. -A fejemen kicsit húzódik a seb és...a bordám is egy-egy mozdulatra de jól vagyok. Elvégre csak én lehetek ilyen szerencsétlen hogy megsérülök.-nevettem. -Emlékszel hogy történt? -Nem. Az orvos azt mondta fejbe talált valami és elájultam. -Értem.-simított ki egy tincset az arcomból. -Mi a baj Grace? Olyan...furán nézel rám.-olyan volt mint aki savanyú szőlőbe harapott. -Csúnya dolgokat tettem a múltban. És most rémesen érzem magam. -Milyen dolgokat? Akarsz róla beszélni?-aggódtam érte. -Az orvos azt mondta drágám hogy elég sok mindenre nem emlékszel az életedből.-kikerülte a témát. -Az orvos szerint. Szerintem tökéletesen emlékszek mindenre.-határozott voltam magammal szembe. Úgy éreztem mintha összejátszanának ellenem hogy hülyére vegyenek. -Evelyn...-megremegett a hangja.-Eve...drágám...az orvos igazat mond. Tény hogy én se tudtam de...te a fiam felesége vagy. -Ugyan már Grace! Nem akarhatod hogy elhigyjem. Főleg hogy most mondtad hogy te se tudtál róla. -Mert...nem akartam találkozni a fiam feleségével. Mert...azt akartam hogy te légy a fiam párja aki ennyire kedves, vicces, határozott lány. Nem gondoltam hogy végülis a kívánságom már kezdetek óta valóra vált.-valami volt a hangjában. Nem tudnám megmondani hogy mit de valamit éreztem.-Figyeltem ahogy az ajtód előtt kint aludt a folyosón. -Kint alszik a folyosón? -Szinte egész éjjel orvosokat keresett neked. Aki tudna segíteni rajtad. -De nekem nincs szükségem segítségre. -Evelyn...Eve...-mély levegőt vett.-Tudom hogy számodra ez annyira rémisztő gondolat hogy megbízz számodra egy idegen férfiban de...az orvosok szerint jót tenne ha abba a környezetbe térnél vissza ahol eddig éltél. És...Andyvel már együtt éltetek, házaspárként. -Grace... -Kérlek Eve...én...nem akarom hogy külön menjetek. Tudom hogy hibáztam ezelőtt mert nem ismertelek meg mint a fiam feleségét de...most segíteni akarok nektek hogy újra együtt legyetek. Nektek együtt kell lennetek.-volt valami a szavaiban ami azt éreztette velem hogy igazat mond. De mégis hogy bízhatnék egy idegen férfiban akiről azt állítják a férjem és őrülten szerettem?
☆☆☆
Itt állok a verendán ahogy az állítólagos férjem szinte rohan az ajtóhoz hogy előttem kinyissa azt. -Fáradj be.-mutatta az irányt. -Kö-köszönöm.-lassan, bizonytalan léptekkel léptem be a hatalmas házba amit egyáltalán nem tudtam elképzelni annak a fészeknek ahol én élhettem. Egy kölyökkutya rohant felém. Iszonyat édes volt.-Ő...-mutattam rá. -Ő Nala. A kiskutyánk.-vette fel a kezébe. Azt gondoltam az öltönyös férfinak esze ágában sincs bemocskolni az öltönyét mégis boldogan hagyja hogy ez a kis szőrgombóc szanaszét nyalja az arcát és farok csóválva élvezi a kényeztetést amit Andy ad neki a simogatással. Nem bízok Andybe de Graceben igen. Ha szerinte adnom kellene Andynek egy esélyt, hát legyen. -Nala.-hívtam a nevén a kis szőrgombócot aki boldogan ugrott át szinte Andy karjából az enyémbe. Hagytam hogy örömébe végignyalja az arcom. Nagyon édes volt. -Igazi kis energiabomba.-jegyezte meg Andy ahogy minket nézett egy mosollyal. Nem mondom hogy nem szívdöglesztő a mosolya ennek a férfinak de talán a túl nagy tökéletessége miatt érzem mégjobban azt hogy ő és én nem lehettünk együtt. Lehetetlen. -Ha...nem baj lepihennék.-jegyeztem meg azonnal. -Oh, persze!-kapta a kezébe a táskám.-Gyere, megmutatom a szobát.-a lépcsőt látva a bordáim azonnal sikoltozni kezdtek. Még ha zúzódást is szenvedtem csak nagy erő kellett az ilyen utak megtételéhez. A harmadik lépcsőfokon már eltorzult az arcom.-Segítsek Eve?-kérdezte azonnal. Mintha minden mozdulatom figyelné és ugrásra készen állna. -N-nem kell. -Felsegítelek cipelni.-nyúlt volna azonnal a lábamhoz hogy felkapjon. -Tényleg nem kell.-állítottam meg.-Fel tudok menni. -Fájdalmad van.-miért figyel ennyire rám? Miért törődik velem? -Megvagyok.-zártam le az aggodalmaskodást ahogy elindultam lassan a lépcsőn. Csodálatosan nézett ki a ház. A szoba pedig annyira nyugalmat árasztott. Gyorsan pásztáztam körbe a teret mikor a komódra terelődött a figyelmem. Egy képkeretet láttam amit a kezembe vettem. A képet látva benne pedig a szívembe olyan fura érzés kapott el.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ő és én voltam rajta. Szemmel láthatólag az esküvőnkön készült a kép. És akárhogy próbálnám máshogy látni a képet, nagyon is úgy érződött hogy boldog voltam...boldogok voltunk. -Az orvos mondta hogy ne tűntessem el a dolgokat kettőnkről. Nem-e....eszedbe jutnak képfoszlányok. -Értem.-a szemem nehezen tudtam levenni a képről. Miért? Mert nehezen hittem el hogy ez a nő én lehettem. Vagy ha tényleg ennyire boldogok voltunk miért nem emlékszek erre a férfira, a pillanatainkra? Mit akar ezzel az élet elérni? -Ha nagyon zavar...elrakhatom.-hallottam a hangja hogy meginogott. Ezt ő se akarhatta. -Hagyd csak. Ha...az orvos szerint ez segíthet hát próbáljuk meg.-ültem az ágy szélére. -A fürdőszoba innen nyílik illetva a gardróbod is itt van.-mutatta.-A céged felhívtam hogy ha bármi problémába ütköznének akkor hívjanak és azonnal segítek. -A cégem?-lepődtem meg.-Nem te vagy az üzletember? -De...de te is sikeresen feljutottál a szinteken és elég sikeres is vagy. -Mivel...foglalkozom?-nem emlékeztem semmire. -Sokszor adományokból építesz iskolákat, óvodákat, közintézményeket. De vállaltok hotelek, magánszemélyeknek házaiknak a felépítését is. -Ezzel...foglalkozok?-lepődtem meg. -Sok mindenre képes vagy és sikeres is vagy még ha ezt te most még nem is tudod. Remélem lassan azért eszedbe jutnak a dolgok és boldogan tudjuk ott folytatni az életünk ahol abbahagytuk.-láttam az arcán ahogy egy mosoly ül rá de az aggodalmat nem tudta tagadni. -Nem mondom hogy száz százalékig bízok a mesében amit hallottam Gracetől és tőled. De ha azt mondják hogy valóban ilyen életet éltem akkor megszeretném tudni milyen is volt. -Eve... -De kérlek légy türelmes felém Andy. Fogalmam sincs mivel állok szembe. -Lehet nem ezt akarod hallani tőlem Eve...de mindent megteszek hogy visszaszerezzelek. Mert számomra nélküled nincs élet.-a szavai mély nyomot hagytak bennem. Ez a férfi valóban ennyire szeretett?
