49. Szenilitás

2.3K 131 18
                                    

Itt fekszek, a nővel a karjaimba akit mindennél jobban szeretek. Ez a nő minden boldogságom forrása. Az életem. Csak figyelem őt és az ujját amit újra díszit egy gyűrű. Az eljegyzési gyűrű. Feltettem neki este újra a kérdést és ő hezitálás nélkül mondta hogy igen. A feleségem akar lenni. A boldogságom határtalan. Izgatott vagyok hogy talán végre megkaphatom azt az élettől amire vágyom. Egy csodás feleséget akit szeretni, óvni, védelmezni és segíteni fogok egy életen át. És nem utolsó sorban egy csodás édesanyát aki megajándékozna engem azzal hogy édesapa legyek. Nála tökéletesebb jelöltet nem is találhatnék. A gondolat hogy együtt egy házban éljünk mint férj és feleség miközben gyermekek hangos nevetése tölti ki a házat, mindennél nagyobb vágyam. És ha a vágyaimról van szó, nem nyugszom míg nem teljesítem. Mégegyszer nem hagyom hogy bárki is az utunkba álljon. Az ujjára fog kerülni a legcsodálatosabb gyémánt gyűrű, a nevem fogja viselni ahogy büszkén fogom őt bemutatni mint Mrs. Evelyn Barber.
-Min agyalsz?-zökkentett ki a gondolataimból Eve.
-Három vagy négy emeletes tortánk legyen?-mondtam. Elmosolyodott.
-Most megcsináljuk a szervezést végig. És biztos lehetsz benne hogy az oltárnál fogunk állni.-mint aki tudja min agyalok. Hogy ismerhetjük ennyire jól egymást? Ez a nő a tökéletes számomra.-Ideje felkelnünk.
-Így van. Mert el akarlak vinni valahova.-keltem ki elsőként az ágyból. A ruháink az éjszaka felhoztam a konyhából és hát nem kell elmondanom mennyi emlék futott egy pillanat alatt át az agyamon a konyhapult miatt. Ahogy eszembe jut ahogy Eve ott mint főfogás felszolgálta magát a farkam azonnal merevedni kezd.
-Hova akarsz vinni?-kérdezte ahogy felkelt és a szekrényéből kezdett válogatni.
-Titok.-válaszoltam.
-Legalább annyit súgj meg mennyire öltözzek ki.-nyaggatott.
-Nem kell estélyi de ha szeretnéd nyugodtan felveheted.
-Ugye nem a szüleidhez viszel?-sápadt el az arca.
-Nem.-mosolyodtam el.-Most jobban felkészítem előtte az anyámat.-nyomtam egy csókot az ajkaira ahogy a fürdőszobába mentem.
-Jobban felkészíted? Mármint?-jött utánam egy szál fehérneműben.
-Kicsim. Ha azt akarod hogy a kád szélén is magamévá tegyelek jó úton haladsz.
-Mi?-nézett magára. Ez a nő kibaszott szexi. A farkam pillanatok alatt reagál rá.-Azt mondtad elmegyünk.
-Ígyis úgyis elmehetünk.-minél tovább nézem annál nehezebben birom hogy ne kapjam fel és ültessem a kád szélére ahogy a lábai közé térdelek. És mit imádok még a legjobban benne? Hogy ő is annyira vágyik az ilyen pillanatokra mint én. A kádhoz sétált ahogy a peremére ült.
-Komolyan itt akarod?-kérdezte, ami egy jelzés volt hogy most még legalább egy óráig innen nem mozdulunk ki sehova.-És ha beleesek a kádba?
-Gyere.-nyúltam a feneke alá ahogy könnyedén felemeltem a fürdőszoba csaptelepénél lévő pultra. Gyermekies kacaj hagyta el az ajkát.
-Tegnap szinte ugyanez volt a szituáció. Nem?-húzta végig a kezét a mellkasomon. A boxer alatt éledező férfiasságom már szinte levegőért kiáltott.
-Nem emlékszem.-hazudtam.
-Nem? Bennem tisztán él a tegnap esti konyhapult.
-Konyhapult? Nem. Egyáltalán nem emlékszem. Mi volt a konyhapulton?-támaszkodtam meg a kezeimmel a csípője mellett.
-Hát...ha nem emlékszel akkor...-ugort volna le a pultról de nem engedtem.
-Juttasd az eszembe.-mondtam ahogy folyamatosan az ajkait néztem.
-És ha akkor se jut eszedbe?-játszott velem és én hagytam.
-Akkor addig csináld míg eszembe nem jut.
-Ugye nem most akarsz szenilis lenni?-nevetett.
-Szenilis? Miről is van szó?-játszottam a hülyét.
-Akkor...azt is elfelejtetted hogy mennyire szeretsz?-nézett a szemeimbe.
-Azt lehetetlen.-mondtam ki.
-De ha szenilis vénember leszel akkor...
-Akkor sem fogom soha elfelejteni mennyire őrülten szerelmes vagyok beléd. Lehetetlen.
-Hiszel a lehetetlenben?
-Bennünk hiszek. Te voltál a nő akiről azt hittem soha se kaphatom meg. Te voltál a lehetetlen. Mégis...most itt vagy és...az enyém. A valóságom lettél.
-Szeretlek.-csókolt meg ahogy az ajkaimért hajolt.
-Én is nagyon szeretlek.-csókoltam vissza.-És nem akarom elrontani ezt a romantikus pillanatot de az öltözéked most cseppet sem segít.-elmosolyodott.
-A feleséged akarok lenni. Most tényleg elakarok odáig jutni. Nem csak...álmodni akarok róla. Valósággá akarom tenni.-ez a nő a mindenem. Még ha az élet el is venné a vagyonom, a házam, mindenem...ha őt mellettem hagyja máris mindenem megvan az életben amire szükségem van.
-A feleségem leszel. A legszebb menyasszonyi ruhában fogsz elém sétálni, ahogy én ott foglak várni. És végre megkapjuk az életünk. Az életet amit ketten terveztünk.-a szemeibe könnyek ültek.-Ne sírj. Boldogok leszünk.
-Azt hiszem...most elrontottam a pillanatot igaz?
-Dehogy rontottad.-mosolyodtam el ahogy a könnyeket töröltem a szemeiből.
-Annyira akartuk egymást most meg itt bőgök mert annyira szeretlek.
-Ez így volt tökéletes.-nyugtattam.
-Megölelsz?-kérdezte. Én pedig azonnal magamhoz húztam. A nyakhajlatomba temette az arcát ahogy én gyengéden simogattam a hátát.
-Mrs. Evelyn Barber.-játszadoztam a nevével.
-Mrs. Barber.-mosolyodott el a nyakhajlatomba.
-Jövendőbeli feleségem.
-Jövendőbeli férjem.-játszadoztunk a becenevekkel.
-Gyermekeim jövendőbeli édesanyja.
-Apuci.-kuncogott a nyakhajlatomba mire megcsiklandoztam az oldalát amitől egy csodálatos nevetés hagyta el az ajkait.
-Visszatért a hangulat.-jegyeztem meg.
-Mutasd meg mennyire szeretsz Andy Barber.
-Ezer örömmel drágám.-hajoltam az ajkai után de előtte még egyszer megszólalt.
-Vigyél a csúcsra apuci.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*

My World On Fire (1.évad)Where stories live. Discover now