Tomioka Giyuu tanítványa (Demon slayer fanfiction)

14. fejezet (E/1)

Soha nem láttam még démonholdat, csak hallottam róluk. És most itt áll előttem a második legerősebb. Nem vagyok képes legyőzni, ez biztos. Tomioka-san képes rá? Segítség vagyok én egyáltalán? Minden tőlem telhetőt megteszek, ezért lettem démonölő.
Ahogy Douma keze megmozdul, hirtelen jégszilánkok zúdulnak el felőle. A pillanat töredéke alatt kellett kikerülnöm őket, de sikerült. Borotvaélesnek tűnnek.
– Vízlélegzet, negyedik forma – Támadt rá Tomioka, és megsebezte a démon oldalát, ami aztán szinte egyből regenerálódott.
– Vízlélegzet, hetedik forma – folytattam én, hatástalanul, kivédte a támadásomat. Ezután ismét én próbálkoztam, ami egy pillanatra meggyengítette. Tomioka-sannak pont erre a pillanatra volt szüksége hogy Egy hatalmasat hasítson Douma hasába. Ezt kihasználva én is nekimentem a kardommal. A nyakát céloztam, de a legyezőjét pajzsként tartotta oda, így viszont a mellkasába szúrtam.
Douma regenerálódott, majd ismét támadt. Csapott egyet a legyezőjével, majd hirtelen erős, hideg szél lökött el, majd hóvihar zúdult ránk. Az épület fala omladozásnak indult, az emberek rikoltozva menekültek ki.
Az erős szél nekilökte Tomioka-sant a falnak, aki ettől megszédülhetett. Douma ezt ki akarta használni azzal, hogy a senseire omlassza a falat. Én viszont megfogtam a sensei karját és elrántottam onnan.
– Nahát, milyen szép! – Mondta Douma.
– Tudod… inkább meghalt volna a fal alatt, minthogy később félholtan… vagy inkább élve egyem meg – folytatta, a szava végére széles, pszichopata mosoly ült ki az arcára.
A következő pillanatban Douma közel került hozzánk. Tomioka támadt, de én a fal mellett maradtam. Douma következő támadása szinte közvetlenül engem ért, csupán pár méter távolságról. Ez nekilökött engem is a falnak, térdrerogytam. Nagyon szédültem és elkezdett vérezni az orrom. Az utolsó kép amit láttam az az volt, hogy Douma a legyezője élével Tomioka-san karjába hasít… aztán elsötétült minden…