Tomioka Giyuu tanítványa (Demon slayer fanfiction)

13. fejezet (E/1)

A félhomályos pincében mindent vér borít. Szörnyű, lélekölő a látvány. A földön… emberek fekszenek! Kivehető az arcuk, szenvedtek, megholtak és most az ők vére borítja a padlót és a falakat. Végignézek rajtuk. Akár százan is lehetnek. És az ott… a sok ember között ott van ő is…
– Tomioka-sensei! – riadok fel, aztán nyugalom száll rám. Csak álmodtam az egészet.
– Mi történt? – kérdi álmos hangon.
– Csak rosszat álmodtam.
– Nyugalom. Gondolom a holnapi küldetés miatt. Most csak azzal foglalkozz, hogy kialudd magad. Még holnap reggel is meggondolhatod magadat és itt maradhatsz amég én küldetésen vagyok. Aludj rá egyet, addig ne foglalkozz vele.
Már itt elhatároztam hogy bármi is lesz én nem hátrálok meg, ha az életembe kerül akkor sem, de azért bólintottam egyet mielőtt újra aludni ment mindkettőnk.
Az éjszaka hátralevő része már valamivel nyugodtabban telt.
Hajnali ötkor keltem fel, Tomioka-san még aludt. Addig megmostam az arcomat hideg vízzel. Nagyjából fél óra múlva már Tomioka is fent volt.
– Látom nem gondoltad meg magad – mondta miközben végignézett rajtam. Nyilván nem véletlenül készültem el így.
– Pontosan – válaszoltam határozottan.
Nem sokkal később el is indultunk, vonattal mentünk Tokióba. Nagyon hosszú volt az út, aztán még a futás a panzióig… de legalább simán lépést tudtam tartani Tomioka-sannal. Futásban tényleg jó vagyok.
– Hogyan fogjuk megtalálni a démont? – kérdeztem.
– Van egy elméletem – mondta, én pedig kíváncsian hallgattam.
– Nem véletlen, hogy abban a panzióban van a démon. Az az egyetlen egész Tokióban aminek van 4-es* számú szobája. Az emberek nagyrésze szörnyen babonás és nem merne oda bemenni. Szerintem abban a szobában van a démon.
– Igazad lehet. De akkor miért a pincében volt a koponya?
– Több oka is lehet, de a legvalószínűbb az, hogy először tette a koponyát a pincébe és miután azt megtalálták és már az összes szobát át is kutatták, csak azután foglalta le a 4-es szobát. Így nem keveredik gyanúba, talán akkor sem ha az eltűnések folytatódnak.
– De miért akar egy démon szobát foglalni?
– Ne kérdezz ennyit, rövid volt az éjszaka ahhoz hogy ezt is kitaláljam.
– Ezt csináltad alvás helyett?
– Csak miután felkeltettél.
A panzióhoz érve az emberek kerek szemekkel bámultak ránk. Ennek oka az oldalukon lévő kardok voltak.
– Ezeket nem kéne elrejtenünk? – kérdeztem, miközben a saját kardomra mutattam.
– Nem titkos a küldetés – válaszolt vállat vonva.
A recepcióhoz lépve a pult mögött álló férfi egyből nekünk szegezte a kérdést:
– Tomioka Giyuu és Kimura Shouta, igaz?
– Így van – felelte Tomioka.
– Szükség van valamire? – kérdezett ismét.
– Azt hiszem a 4-es szoba kulcsára – mondta Tomioka-san.
– Ott már vannak bent. Egy férfi, Ozawa Ryu. Pont tegnap reggel jött ide. 30 éve ez az első, hogy kivették azt a szobát.
– És mikor is találták meg a koponyát a pincében? – kérdeztem a recepcióst.
– Azt tegnapelőtt éjjel – válaszolta helyette Tomioka.
Ez vagy az eddigi legnagyobb egybeesés amit hallottam, vagy a sensei egy lángelme.
– Ettől függetlenül nekünk szükségünk lenne a szoba kulcsára.
A férfi egy fiókban kutatott.
– Itt a pótkulcs – nyújtotta oda Tomioka-sannak.
– Köszönjük.
Berontottunk a szobába. Ryu az ágyon üldögélt, szőke haja eltakarta a szemeit.
– Nem vártam vendégeket, de sziasztok. Miben tudok segíteni?
Azt hiszem Tomioka-san tévedett. Ő nem lehet démon. A démonok nem így néznek ki.
– Egy démont keresünk – mondtam
– Az jó, én meg az emberevő boszorkát. Ti nem láttátok? – viccelődött Ryu.
– Ez jó volt, de mi akkor tényleg keressük tovább. Viszlát Ryu-san! – mondtam, majd kiléptem az ajtón. Tomioka-san azonban megfogta a vállamat és ott tartott. A szőke férfi ekkor beszélni kezdett:
– Ami azt illeti… erre a pár percre amíg még éltek… nektek csak Douma vagyok – mondta, közben felemelte a fejét, szivárványszínű szemeiben megcsillant a 2-es szám.

* Japánul a 4-es számot és a halál szót ugyanúgy kell kiejteni, ezért a 4-es szám balszerencsés. Sok japán szállodában ezért nincs is 4-es számú szoba.