Tomioka Giyuu tanítványa (Demon slayer fanfiction)

10. fejezet (E/1)

Visszamentünk a Senseihez. Mindent ott folytattunk ahol abbahagytuk: a kardforgatásnál. Egészen máshogy fogtam fel mint ezelőtt és talán emiatt ment jobban. A katanával széthasítottam pár bambuszköteget. Nagyon élveztem, addig csináltam, hogy lement a nap. Megint a senseinél aludtam. És másnap is. És azután is. Minden egyes nap így telt, hogy délelőtt tanultam Shinobu-sannal, délután pedig Tomioka-sannal gyakoroltam. Nem csak kardforgatást, hanem sok minden mást is például pusztakezes harcot. Szabadidőmben pedig folytattam az íjászatot, hogy ne szokjak el tőle. Minél többféle fegyvert tudok használni annál jobb.
Tomioka-sensei nem éppen bíztatott, viszont Shinobu-sensei igen, még Tomioka helyett is. Délelőtt neki mondtam el, hogy hogy állok az edzésekkel. Aztán délután Tomioka-sannak mondtam el (akár kíváncsi volt, akár nem), hogy hogy állok a tanulással. Ez így ment egészen addig, amíg a két senseiem összebeszéltek, és elvittek a főhadiszállásra. Ott találkoztam a többi pillérrel. Az egyikük, Iguro Obanai, a kígyó pillér egy faágon ült. Nagyon szimpatikus volt… egészen amíg meg nem szólalt.
– Komolyan ez a kissrác az Tomioka? – kérdezte, közben undorodva nézett ránk.
– Szúrja a szemed? – kérdezte Tomioka.
– Ami azt illeti igen – válaszolt.
– Az a te bajod – mondta Tomioka-san, majd maga mögé terelt.
– A tanítványod már több hónapja. Nem úgy tűnik, mint akit hónapok óta edzenek. Elég gyengének tűnik. És butának – mondta Iguro.
– Majd akkor beszélj, ha megtudod, mi mindenre képes – Mondta Tomioka-san.
– Tomioka-san! Ő itt Shouta-kun? Olyan irigy vagyok rád! – kiáltozott Kanroji Mitsuri, a szerelem Hashira miközben odafutott hozzánk.
– Szia Shouta-kun! – mondta, közben integetett.
– Szia Mitsuri – köszöntem, de akaratlanul is hallatszott a hangomon, hogy furcsállom hogy ilyen közvetlen velem.
– Jaaaaj, én is ilyen tanítványt szeretnék! Olyan aranyos!
Egészen biztos, hogy nagyon elpirultam.
– Annyira ne vedd komolyan. Neki Himejima-san is aranyos – mondta Tomioka.
– Az ki is? – kérdeztem.
– Én vagyok. Nagyon örvendek. – válaszolt egy férfi.
Nagyon magas volt és kedvesebb mint Iguro Obanai.
Láttam még két beszélgető férfit. Érdekesnek látszottak. Mindkettőnek fehér haja volt. Az egyik majdnem olyan magas volt, mint Himejima Gyomei, a másik meg tele volt sebhelyekkel.
– Ha nem muszáj, akkor inkább ne menj oda hozzájuk, most a saját dolgukkal foglalkoznak. Egyébként Sanemi nagyon agresszív – Mondta Tomioka.
Őket kihagytam. Már csak egyetlen ember maradt: egy alacsony ember, hosszú, fekete és türkiz hajjal.