– Na? – érdeklődött apa. – Hol van a húgod és Lux?
– Elrabolták őket!
– Mi van? – tört ki belőlem rögvest. – Ki?
– Ahira! – meredt ránk kétségbeesetten. – Ahira vitte el őket!
A vér meghűlt bennem Nolan mondataira. Apára kaptam a tekintetem, majd vissza az öcsémre.
– Mégis hogyan? – szegeztem neki a kérdést szinte hadarva. – Te hol voltál addig, Nolan?
– Nem tudtam mit tenni – védekezett az öcsém. – A pláza mögött voltunk, amikor megjelent, épp haza akartunk jönni, elkapta Novát, és rátett valami bilincset. Én megpróbáltam... megvédeni őket, de alul maradtam a küzdelemben – hajtotta le a fejét bűnbánóan. – Annyira sajnálom, én...
– Oké! – kezdett bele apa. – Azonnal megbeszéljük, de előbb feloszlatom ezt itt – fordult az alattvalók felé, míg én felpattantam a székből. – Mindenki távozzon! Ezt ma már nem folytatjuk!
Odalent elképesztő hőbörgés kezdődött. A démonok kiabáltak, méltatlankodtak, néhányan még morogtak is. Szitkokat dobáltak és fenyegetőztek.
– Megérdemeljük, hogy meghallgassanak! – zúgták páran.
– Sosem érdekel senkit a szavunk! – rikkantotta egy másik.
– Követeljük, hogy valaki hallgasson meg minket!
Kitágult szemmel figyeltem apát, akinek egyre csak vörösödött a feje a sok nagyszájútól, akik egyszerre ordítoztak, és csak sértegetőztek. Erre volt most a legkevésbé szükségünk.
– Méltatlan vagy Lucifer nagyúr örökségére! – üvöltötte egy bátor, mire a teremben tartózkodó összes démon felzúgott. Többen helyeseltek, míg páran fújoltak.
Apa felsóhajtott, majd egy másodpercre lehunyta a szemhéját. Láttam rajta, hogy külön erőfeszítésébe került megőriznie a hidegvérét. Aztán elszabadult a pokol, de szó szerint.
– Erőskezű vezetőt követelünk!
– Olyat, akit érdekel a sorsunk!
– Lázadjunk!
– Hol van Lucifer nagyúr?
– Gyenge vagy, Nathaniel!
– Csendet a teremben! – ordított fel apa a legmélyebb hangján. Automatikusan tettem egy lépést hátrafelé, még össze is húztam magam, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Nolant elnézve, ő is ugyanúgy reagált.
Apa átváltozott, hátából két vörös denevérszárny csapott elő, míg arca beesett, és karja meghosszabbodott. Vérvörös szemét a lent állókra szegezte. A terem hátuljában tűz gyulladt, és szaladt végig egy egyenesben a démonok háta mögött. A leghátul állók ugrottak egyet, míg az elsők döbbenten kapták oda a fejüket.
– Még egy szót meghallok, egyesével gyújtalak fel titeket! Mégis mit képzeltek magatokról? – harsogta magabiztosan. – Hogy mertek így beszélni velem? Ráadásul mindezt a gyerekeim előtt? Takarodjatok ki innen, mielőtt mindannyian egy kibaszott szűk cellában végzitek! Gyerünk!
A nagyterem elnémult. Mindössze halk lélegzetvételeket lehetett hallani, majd a csorda, kik eddig vehemensen kiáltoztak, futva, egymást eltiporva rohantak kifelé. Az első sorban állók elestek, míg a többiek átgyalogoltak rajtuk a hirtelen jött pánik miatt.
– Én eddig is be voltam szarva, de most már a kezem is remeg – súgta az öcsém, mire felé kaptam a fejem, majd megráztam. Nekem is fel kellett ocsúdnom, mert határozottan befostam. Szinte biztos voltam benne, hogy az apánk nem viccelt.
YOU ARE READING
The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱
FantasyHogy milyen a pokolban felnőni? Erről talán Nael Jones tudna a legtöbbet mesélni. A kék szemű gyermek immáron felnőtté cseperedett, azonban nem könnyíti meg életét szülei örökségének cipelése, ami meglepően nagy súlyokat pakol a fiú vállára. Amiko...
