The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

5. Testileg... vagy lelkileg? +18

Mellkasomon összefont kézzel álltam a pokol palotája előtt, és vártam, hogy Lux végre felrepüljön, miután tegnap apám rám parancsolt, hogy foglalkozzak a lánnyal. Így nem volt más választásom, mint odavonulni a szobájához, és elmondani neki, hogy elég sokat fogunk találkozni, legalábbis addig, amíg meg nem tanulja használni a képességeit.

Lux örült a látogatásomnak, megemlítette, hogy eléggé megijedt, amikor közölték vele, hogy meghaltam. Kedves volt tőle, de bárcsak ne mondta volna ezt, mert utána egész éjszaka ezen agyaltam. Aztán persze felrémlett csókjának az íze, és kerek fenekének tapintása, miközben...

- Nael! – zökkentett ki igencsak elfajuló gondolataim közül Lux. – Hogy csináljam?

- Rugaszkodj el! – tanácsoltam mosolyogva, és kitártam feketés pirosas szárnyam, majd lendületet véve felröppentem a feje felé. – Gyere!

Lux mézszín szemével vizslatott engem, ugyanis sikerült már elérnem, hogy megtanuljon részletekben átváltozni az elmúlt két órában, így csak a szárnyai voltak nyitva, ahogy nekem is.

Végül egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd egyszeriben meglódult a levegőben. Elsuhant mellettem, mint a szélvész, azonban hamar elvesztette az irányítást, így meteorként zuhant a kemény kőtalaj felé. Először eltűnődtem rajta, hogy hagyom leesni, aztán meggondoltam magam, és odaröppentem mellé, majd megragadtam a karját, és magamhoz vontam. Derekát átkarolva húztam magamhoz, míg ő halálra vált arccal pislogott felém. Tenyere vállamra simult, hogy megkapaszkodjon bennem.

- Köszi – motyogta, miközben ismét pipacsvörösre pirult az arca. Tekintetem ajkára esett, majd visszanéztem a szemébe.

- Nael! – törte ketté apám szigorú hangja a pillanatot. Jobbra döntöttem a kobakom, hogy lenézzek rá, majd elvigyorodtam, és szorosabban átkaroltam a lányt, hogy nehogy véletlenül elejtsem zuhanórepülés közben.

Amint a lábam talajt ért elengedtem Luxot, és apám felé fordultam.

- Apa?

- Mit csináltok? – vonta fel kérdőn a szemöldökét.

- Repülni tanítom – közöltem vele a puszta tényt.

- Értem – rázta meg a fejét. – Ez abból áll, hogy a levegőben smároltok?

- Senki sem csinált ilyet! – csattantam fel. – Mit akarsz?

- Kíváncsi voltam, mit csináltok – rántotta meg a vállát. – És, hogy megy a repülés eddig, Lux? – fordult a lány felé, aki eddig szégyenlősen toporgott mellettem.

- Rosszul – vallotta be. – Majdnem leestem, de Nael elkapott.

- Anyád egyszer kitörte a gerincét, amikor repülni tanult – nevetett fel apa. – Aztán két hétre rá már jobban csinálta, mint én.

- Köszi a sztorit, apa – forgattam a szemem. – Akkor menj, és keresd meg anyut, hogy elmesélhesd neki ezeket a megható közös emlékeket.

- Mi bajod van, fiam?

- Semmi, csak idegesít, hogy a sarkamban vagy.

- Ez nem igaz! – szállt velem vitába apa várakozás nélkül. – Már az is baj, hogy figyelmet fordítok a legnagyobb fiamra?

- Igen, elmúltam már tízéves, nem szükséges ellenőrizgetned.

- Rendben, Nael – fordított nekem hátat, majd sértődötten elsétált a nagykapu irányába.

- Miért vagy ilyen az apukáddal? – kérdezte Lux félénken. – Szerintem kedves tőle, hogy törődik veled.

- Csak azért jött ide, hogy megnézze, hogy nem szexelünk-e éppen – közöltem vele mogorván.