The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

23. Hellrolet

– Foglaljon helyet, Jones! – bökött az asztalával szemben elhelyezkedő székre McCoy. Nem volt ugyan ínyemre a dolog, de leereszkedtem vele szemben, és rászegeztem a pillantásom. A férfi megigazította az orrán csüngő szemüvegét, majd könyökét forgószékének karfájára támasztva, összefonta maga előtt az ujjait.

– Ezúttal mit csináltam? – érdeklődtem, miközben én is elkényelmesedtem a túlontúl ismerős ülőhelyen. Annyira sokszor foglaltam már itt helyet, hogy szinte a nevem is rávarrhatták volna.

– Semmit – felelte az igazgató, mire a szemöldököm automatikusan felszaladt. Akkor mégis mi a fenéért rángatott ide? Egyébként sem volt túl jó kedvem, de nem ígérkezett túl kellemesnek ez a társalgás.

– Akkor...

– Nael, észrevételeztem, hogy a csapnivaló magatartása ellenére, a jegyei átlagon felüliek. Elárulná nekem, hogy mégis mi a titka?

– Nem vagyok hülye – rántottam vállat. Egyébként nem számított nehéz dolognak az iskola, tekintve, hogy sokkal gyorsabban fogtam fel a dolgokat, mint az emberek. Számomra elegendőnek tűnt elolvasni egy szöveget egyszer ahhoz, hogy megjegyezzem a tartalmát. Na, meg ott volt nekem és a testvéreimnek Lucifer papa, aki nagy elánnal vetette bele magát az oktatásunkba. Szerinte kínos dolog bugyutának lenni, és ezzel apa is egyetértett, így mosolyogva nézte végig, ahogy megkínoz minket a tudással.

– Értem – rázta meg rosszallóan a fejét Mr.McCoy. – Ezen felbuzdulva, visszakerestem az apja érettségi eredményeit, és döbbenten vettem tudomásul, hogy egyedüliként az évfolyamban, szín jelesre vizsgázott.

– Jó neki – reflektáltam, de egyelőre nem tudtam, hova akar kilyukadni.

– Úgy érzem, maga és a húga tökéletes alany lenne arra, hogy részt vegyen egy versenyen, ahova az iskolák a legkiválóbb tanulóikat küldik.

– Bocsánat – szakadt ki belőlem a nevetés. Szürreálisnak éreztem a helyzetet. – Ez most valami vicc? Szinte hetente felfüggeszt, most meg azt kéri, hogy induljak valami nevetséges versenyen az iskola nevében? És azért én, mert az apámnak jó lett az érettségije?

– Az anyja száz százalékra teljesítette a történelmet! – hozta fel. – Egyébként elváltak a szülei? Sosem látom Eleanort, pedig annak idején szeretett a középpontban lenni. Talán ez megváltozott?

– Nem tudom, mi köze van hozzá – morgolódtam. Ez tűnt a legjobb taktikának. Mégsem rukkolhattam elő azzal, hogy az anyukám leginkább úgy néz ki, mint egy húszéves, ezért csak az apám tud bejönni, amikor rossz fát teszünk a tűzre.

– Igaza van – bólintott McCoy. – Valóban. Nem is igazán érdekel. Az jobban foglalkoztat, hogy vállalja-e vagy sem.

– Átgondolom!

– Amennyiben elmegy, megnyeri, és elhozza az iskolánknak a serleget, eltekintek a magatartásától, egészen addig, amíg nem öl meg senkit ebben az iskolában. Az sajnálatos módon a rendőrség hatásköre, és csodálkozom, hogy eddig nem történt még meg a maga családja miatt.

– Nem értem, mi baja van velünk – fontam össze a karom a mellkasomon. – Már feltűnhetett volna, hogy a legtöbb verekedést kiprovokálják.

– Ez nem egy kupleráj! Ide tanulni járnak az emberek! – McCoy szeme szikrákat szórt felém, így úgy döntöttem, ezúttal feladom.

– Rendben – rántottam vállat. – És hol is lesz ez a valami?

– Holnap, itt, a mi iskolánkban. Ezért is lenne fontos, hogy mi nyerjük el a címet ezen az állami versenyen.