The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

8. Vén fószer

- Figyelsz te rám egyáltalán? – patáliázott Nova, miközben az iskola ebédlőjében ültük körbe a szokásos helyünket. Eléggé elkalandoztak a gondolataim a tegnap éjszakát illetően. Határozottan közelebb kerültünk egymáshoz Lux-szal, de nem bántam. Meghatározhatatlan érzéseim voltak vele kapcsolatban, azonban nem bírtam kiverni a fejemből Naylee mondatát arról, miszerint a lány szerelmes lehetett belém. Gyorsnak véltem, korainak, de ahogy Lux minden alkalommal fülig pirult, amikor ránéztem, kezdtem elhinni húgom feltevését.

- Igen! – vágtam rá feszülten. Nem volt kedvem Nova magyarázását hallgatni a Ronalddal való kapcsolatáról, ami elég hirtelen vált túl közelivé. Tegnap apa átvitte a sráchoz, akivel tüzetesen elbeszélgetett a korai gyermekáldás csodájáról. Ugyanezt a beszámolót egy párszor már mind végighallgattuk. Csodáltam, hogy reggel apa nem robbant fel a méregtől, amikor kiderült, hogy védekezés nélkül voltam együtt Lux-szal az éjjel. Nem, mintha szomorkodtam volna emiatt. Életem egyik legszebb estéje volt.

- Akkor? – hajolt felém Novalie, miközben bekapott egy falat salátát. Nem értettem, hogy tudta megenni egyáltalán, mikor anyáék előbb vittek el minket a McDonald's-ba kajálni, mint egy salátázóba, de nem firtattam.

- Mi akkor? – morgolódtam szüntelenül húgom erőszakosságán. Apa mindig mondta, hogy Novalie pont olyan, mint anya. Indokolatlanul erőszakos, és addig teper, amíg meg nem kapja, amit akar.

Nolan felkuncogott jobbomon, míg Lux a balomon. Naylee csak a szemét forgatta szemben velem, majd futólag a megszeppent Justinra pillantott, aki ma volt hajlandó először csatlakozni a meghitt családi csoportunkhoz. Nem szimpatizáltam a sráccal, főleg azért nem, mert tudtam, hogy a húgomat pakolgatja szabadidejében. Tudom, önzőnek tűnhettem, sőt képmutatónak, de Naylee az én kishúgom volt, kizárólag a legjobbat akartam neki minden téren.

Justin egy elég nyurga srác volt, még nálam is magasabb volt egy fél fejjel, pedig határozottan nem voltam kicsi. Nem volt kigyúrva, egy szimpla, átlagos srácnak tűnhetett, de számomra mégsem tetszelgett annak a húgom szőke hercege, ugyanis eléggé szeretett bensőséges beszélgetéseket folytatni lányokkal, akik nem Naylee voltak. Feltűnt múltkor, így odamentem hozzá, hogy számonkérjem. Talán ezért is bámult rám most elég rémült arckifejezést magára öltve. Világossá tettem számára, hogy egy másodperc alatt beleépítem az arcát bárhova, ha megbántja Naylee-t.

- Nael! – hisztériázott Novalie. – Elkísérsz Ronaldhoz délután, vagy sem? Apa azt mondta, hogy nem ér rá, mert Asmodeussal van megbeszélnivalója.

- Muszáj? – emeltem meg a szemöldököm, mire Nova nyüszíteni kezdett.

- Igen! Kérlek!

- Jól van – egyeztem bele nagy kegyesen, majd futólag Lux-ra néztem, aki elég megszeppenten ült mellettem és rágcsált egy szelet pizzát. Én ezúttal sem ettem. Jobbára otthon tettem így, mert nem vonzott a menza, és általában éhes sem voltam.

- Köszi! – lelkesedett fel Novalie, még egy széles mosolyt is kaptam tőle. – Te vagy a legjobb!

- Hát persze – morgolódtam.

- Ki... ki az az Asmodeus? – szólalt meg bátortalanul Justin.

- Az apánk egy... kollégája – bólogatott hevesen Naylee. – Miért?

- Olyan fura a neve, mintha hallottam volna már.

- Mindig vannak idióták, akik ilyen neveket adnak a gyerekeiknek – oszlatta el Naylee Justin kétségeit.

- Igaz – rántott vállat a srác, majd visszabukott a tésztája fölé.

◄◄►►