The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

19. Mindig csak az árulók

Susmorgásra ébredtem. Valaki határozottan állt az ajtó előtt, és nagyon halkan, de beszélt. Először úgy döntöttem, hogy inkább nem veszek róla tudomást, de sajnos kénytelen voltam, amikor a szobám ajtaja kitárult.

– Menj! – hallottam meg anya hangját, de a szemem nem nyitottam ki. – Csináld már!

– Komolyan? – súgta vissza apa, így hunyorogva a hátamra fordultam. Aztán rájöttem, hogy rohadtul meztelen vagyok. De nem csak én. Baszki!

Apa megköszörülte a torkát, mire anya felkuncogott mögötte. Már éreztem a baj hűvös szelét.

– Értékelném, ha nem aludnátok át az egész napot! – Apa az ágyam mögött állt, kezét összefonta a mellkasán, míg anya tőle kicsit hátrébb mulatott. – Mégis mire véljem ezt, Nael?

– Mi van? – kérdeztem apám kék tekintetét állva. Lux is megmozdult mellettem, aztán észrevette az apámat, aki várakozón pislogott felénk. Arcára volt írva a rémültem, ahogy megmarkolta a takaró szélét.

– Később folytatjátok ezt a szánalmas tevékenységet – szónokolt az apám, de én csak fintorogni bírtam. –, de most dolgunk van!

– Mi? – érdeklődtem szörnyülködve. Apa hátrapillantott anyára, aki kimondottan jót mulatott, habár nem tudtam, hogy min.

– Elvégeztem helyettetek a piszkos munkát – kezdett bele apa nevetve. – Melyikőtök is engedte szabadon az árulót?

– Tessék? – húztam magam ülésbe. – Apa, te megbolondultál?

– Nem – felelte továbbra is vigyorogva. – Azt kérdeztem, hogy ki engedte el az árulót!

– Jó – sóhajtottam lemondóan, mert ötletem sem volt, mégis mi folyt itt, de úgy döntöttem belemegyek a játékba, hátha előbb elhúznak. – Én voltam.

Anya felvihogott a válaszomra, apa meg megpróbált komolyságot ölteni magára.

– Hazudsz, tudom, hogy a leány volt – emelte a szemét a megszeppent Luxra.

– Én? – kérdezte suttogva.

– Miért beszélsz úgy, ahogy Lucifer papa tenné? – bámultam rá grimaszolva. – Apa, menjetek már!

– Még nem végeztünk! – válaszolta, mire felvontam a szemöldököm. – Most befejezheted, amit elkezdtél!

– Apa...

– Az áruló a nagyteremben van! – folytatta, mire fáradtan kifújtam a levegőt.

– Oké! – vágtam rá idegesen, majd fogtam magam, és visszafeküdtem. Az oldalamra fordultam, és lehunytam a szemem, míg a takaró megigazgattam magamon.

– Nael – hallottam meg túlzottan közelről apám hangját. – Mi lesz így az árulóval, kisfiam?

– Vár türelemmel – mormoltam. Apa megragadta a takaró szélét, mire a szemhéjam felpattant. – Ne!

– Miért ne? – húzódott apa szája egy vigyorra, miközben továbbra is mellettem guggolt. – Talán van valami alatta, amit nem láthatunk?

– Van! – vágtam rá, majd megfogtam a kezét, és megpróbáltam lefeszegetni róla, de esélytelennek bizonyultam.

– Nael – vihogott fel az anyukám. – Annyira vicces vagy!

– Nem mennétek ki? – sóhajtottam kimerülten, miközben tovább kínlódtam apám kezével, de nem eresztette.

– Nael, nem hallottad, hogy itt az áruló? – folytatta apa a műsort, habár nem igazán volt kedvem ehhez. Leginkább aludni akartam. Hátralestem Luxra, aki nagyokat pislogva kapaszkodott a lepelbe.