The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

6. Heves érzések

Egy nagy sóhaj keretében léptem ki a pokol folyosójára, hogy Luxért menjek az első gimnáziumi napja előtt. Egész éjjel nem aludtam semmit, annyira ideges voltam, amiért ma ő is velünk tartott már.

Egy hét telt el azóta, hogy apa megbeszélte vele a pokolhoz való csatlakozását. Az elmúlt hét napban minden lehetőséget megragadtam, hogy tanítgassam őt, és nem csak hibrid mivolta lévén. Alapvetően tegnapelőttig minden egyes nap együtt voltunk, ami meglepően kielégítő volt, azonban szombaton Luxnak nem volt kedve gyakorolni, helyette Naylee-vel csináltak valami lányos dolgot, amihez Nova is rövidesen becsatlakozott. Úgyhogy a hétvége óta nem is találkoztunk, és szinte már úgy tűnt, hogy Lux került engem. Vasárnap összefutottunk a folyosón, de a lány csak lesütötte a szemét, és sebtében elszaladt mellettem. Nem értettem, hogy mi ütött belé, mikor ő maga kérte tőlem egy hete, hogy folytassuk a kis viszonyunkat, most pedig ő volt az, aki vonakodott a közelemben lenni.

Apa még csütörtökön megejtette a Rafaellel való beszélgetést, aki nagy szájhúzások közepette vette tudomásul, hogy Lux már hozzánk tartozott. Ezáltal védelmet nyert. Nem lett volna okos dolog a mennyeiektől rátámadniuk.

Megálltam Lux szobája előtt, majd bekopogtam hozzá. A padlót fixírozva vártam, hogy kitáruljon az ajtó, azonban nem kimondottan akart így történni. Két perc némaság után rásimítottam tenyerem a kilincsre, majd benyitottam a lányhoz, aki az ágyában feküdt. Barnáslila haja elterült a párnán, békésen szuszogott. A látvány magáért beszélt, ahogy lába közé vette a takarót, így tökéletes rálátásom nyílt hosszú, hófehér combjára és formás fenekére, ami kilógott a lepel alól.

Nem értettem, hogy miért nem volt még fent, így összeszorított szájjal becsuktam magam mögött a fatákolmányt, majd odalépkedtem Lux mellé, és leereszkedtem az ágyra.

- Lux – simítottam meg puha bőrét a karján, mire a lány összerezzent, azonban nem úgy nézett ki, mint aki felébredt, így megérintettem arcát újra.

- Nael...

- Én vagyok – mormoltam, azonban továbbra sem voltam biztos benne, hogy felkelt, talán félálomban lehetett. – Lux! – szólítottam újra, miközben lágyan megcirógattam az arcbőrét.

Lux szempillái megrebbentek, majd álmosan kezdett pislogni felém. Úgy tűnt, először fel sem fogta, hogy itt ültem mellette, azonban amint tudatosult benne, elég hirtelen felugrott, majd fülig pirulva magára tépte a takarót. Nem értettem ezt a szégyenlősködést, mikor legutóbb elég részletesen feltérképeztem a formás combjának minden pontját a számmal. A gondolatra egyre szűkebb lett a nadrágom, ahogy minden alkalommal, amikor Luxra gondoltam az elmúlt két nap során. Döbbenetes hatással volt rám jelensége, egyszerűen vonzott magához teljes lényével.

Tulajdonképpen hiányzott, hogy nem érinthettem meg.

- Mit keresel itt? – suttogta, miközben megigazította az arcába eső kósza tincseket.

- Suliba kéne menni – mosolyogtam rá halványan. – Van még fél órád elkészülni.

- Basszus... - suttogta. – Oké, kész leszek – helyezkedett az ágyon. – Megtennéd, hogy... kimész?

- Igen – emelkedtem fel mellőle. – Megvárlak kint.

- Nem kell! – vágta rá a kelleténél gyorsabban, mire szemöldököm felszaladt. Valóban került engem. De mégis miért?

- Miért? – kérdeztem rá komoran. Rosszul esett, amiért el akart lökni magától, mikor szemmel láthatóan pislákolt közöttünk valami. Határozottan megvolt az a bizonyos szikra, amiből simán féktelen szerelem kerekedhetett volna. Mi van? Miért gondoltam ilyeneket?