Chapter 72

349 32 6
                                    

Reggel a nap sugarai ébresztettek fel, ahogyan besütött az ablakomon.

Én mondom... erre a legjobb kelni.
Nem kell ide semmilyen ébresztő, vagy zavarótényező, hanem az a legjobb ha önmagunktól ébredünk fel, vagy esetleg a nap sugaraitól, amik lágyan simogatták az arcomat.

Ásítva keltem ki az ágyamból és a mellettem lévő ablakhoz sétáltam, hogy kinyissam azt.

Mélyet szippantottam a reggeli friss levegőből, ami egy pillanat alatt teljesen fel is ébresztett.
Ilyenkor pont jó minden.
Nyár lévén az időjárás még nem annyira forró és most autó sincs túl sok az utakon, habár ez egy amúgy is egy nyugodtabb környék.

Elléptem az ablaktól és a szekrényemhez sétáltam, ahonnan előkotortam egy fehér rövidnadrágot és valami színes virágmintás férfi inget, amit nem gomboltam be magamon.

Átballagtam a konyhába, ahol készítettem magamnak egy kávét, mert ugye anya már nincs itthon ilyenkor, ugyanis neki most is kell dolgoznia.

Ettem valami kis reggelit is, ami egy pirítósból és gyümölcsökből állt, majd tervezni kezdtem a mai napomat, mivel anya ma csak késő este fog hazaérni.
Nem szeretnék unatkozni, de semmi ötletem nincs, hogy mit is csinálhatnék egész nap.

Eszembe jutott, hogy még ki kéne porszívóznom az autómat, de ahhoz most így reggel nem sok kedvem volt, ezért inkább ezt sötétedés előttre hagytam.

Még gondolkoztam egy darabig, aztán végül elmentem fogat mosni.

Arra jutottam, hogy elmegyek sétálni egy kicsit.
Össze is szedtem a fontosabb dolgaimat egy táskába, és már léptem is volna ki a házunkból, ha nem jutna eszembe valami jobb ötlet.

Be is vágtam magam előtt a bejárati ajtót és ledobtam magamról a táskát, majd a pince felé vettem az irányt, aminek a lejárata a folyosó legvégéről nyílik.

A kulcsot elfordítottam a zárban és a villanyt felkapcsolva mentem le a lépcsőkön.
A mi pincénk aránylag tiszta, bár eddig csak egyszer lett kitakarítva. Legalább a lámpák jók, mert eleg világos van lent.
A szag viszont... nem a legjobb maradjunk annyiban.

Amint leértem, meg is láttam egyből azokat a dolgokat, amiket kerestem... aminek már 2 éve nem mentem még csak közelébe sem, mert féltem...
De most már itt az ideje, hogy megtegyem és... egy kicsit kíváncsi is vagyok rá.

Jungkook bedobozolt cuccai. Az összeset levittük a pincébe, mikor áthoztuk őket a régi lakásunkból.
Még egyel több ok, amiért majd felkereshetne Kook.

Többé már nem tudom magamban titkolni azt, hogy rettentően hiányzik a párom.
Iszonyatosan hiányzik.
Igaz, hogy eddig azt hajtogattam, hogy ezt a fejezetet már lezartam és, hogy elfogadtam meg minden, de... ezzel csak magamat akartam hitegetni.
A valóság azonban teljesen más...

Nem fogadtam el... csak egyszerűen beletörődtem.
Próbáltam nem Jungkookra gondolni minden egyes nap, ami kívülről sikerült is, de belül viszont minden percben könyörögtem azért, hogy Kook visszajöjjön.

19 éves voltam akkor, istenem... még csak egy kölyök voltam.
És egyik napról a másikra kitépték a kezeim közül a betegséggel küzdő páromat.
Úgy tudtam csak beletörődni ebbe az egészbe, ha folyton azt magyaráztam be magamnak, hogy engem már nem is érdekel Jungkook.
De a vicc meg az, hogy kibaszottul érdekel engem Jungkook.
Csak már olyan halvány az emléke.

Párszor már belegondoltam abba, hogy mit tennék majd, ha visszajönne ide. Hogyan fogadnám? Újra tudnám kezdeni vele a kapcsolatunkat?
Erre nehéz lenne válaszolni, de egy biztos...
Ez most ténylegesen nem Jungkook hibájából alakult így, mert ő nem tehetett arról, hogy beteg lett. Nem is önszántából ment át kitudja melyik kórházba, szóval nem lenne értelme haragudnom rá.

𝐈 𝐖𝐚𝐧𝐭𝐞𝐝 𝐓𝐨 𝐁𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫𝐬 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔Where stories live. Discover now