Gretta Baron
Június 23. csütörtök
A McLaren garázsban álltam, és egy tévén keresztül figyeltem a szabadedzést. Haragudtam Landora, de úgy döntöttem próbálom őt támogatni a történtek ellenére is. Viszont nem tudtam kiverni a fejemből, hogy bevallotta ugyanazt érzi, mint én. Leginkább haragból és felindulásból osztottam ki, viszont némi igazság volt abban, hogy egyáltalán nem érett az én életemhez. Főleg mert közölte, hogy nem akar gyereket, és nekem ott volt Lanie, akihez valószínűleg volt valamennyi köze. A következő pillanatban Lando megállt a garázs előtt, majd leállították az autót, ő pedig kiszállt belőle. A gyomrom összerándult, ahogy beindult a garázsba, közben pedig levette a sisakját, és kipirosodott arccal ment a csapatfőnökhöz. Haja szanaszét állt, és az arca merev volt, úgy tűnt még mindig rossz kedve van. Mondjuk nekem is az volt, szóval mindegy. Miután a csapatfőnökkel Zak Brownnal befejezte a beszélgetést, felém fordította a fejét, majd gyorsan el is kapta rólam a tekintetét. Elindultam utána, miközben a paddock felé tartott.
- Jónak érezted az autót? –kérdeztem, hogy megszakítsam a közöttünk lévő feszült csendet.
- Aha, de lehetne jobb is –lépkedtünk végig a folyosón, majd kiléptünk a napsütésbe.
- Értem –követtem tovább.
A McLaren épülethez érve, a telefonom megcsörrent, a miniatűr táskámban, én pedig gyorsan elővettem, majd Savannah nevét meglátva, azonnal felvettem.
- Igen? –kérdeztem, Lando pedig visszanézett rám a válla felett.
- Szia, Gretta! Ne ijedj meg! De Lanie belázasodott és hányt is! –mondta a telefonba, és persze, hogy a frászt hozta rám.
- Mi? Mikor kezdődött neki? –kérdeztem, mire Lando megállt és felém fordult, de közben az emberek sürögtek-forogtak körülöttünk, így elég zavaró volt Savannahra figyelnem a vonal másik felén.
- Tegnap este óta! De rendben leszünk, csak szólni akartam!
- Nem, haza megyek –vágtam rá rögtön, mire Lando megfeszült.
- Gretta, nem kell! Érezzétek jól magatokat!
- Annak már úgyis mindegy! Felülök egy repülőre és megyek! –zártam le a témát.
- Miért mindegy?
- Hagyjuk, hamarosan találkozunk! –tettem le, mire Lando fürkészve nézett engem.
- Mi történt?
- Lanie beteg, haza megyek –válaszoltam.
- De nem nagy a baj, ugye? –ijedt tekintetét látva a mellkasomban lévő melegség ismét megjelent, aztán emlékeztettem magam, hogy mi történt reggel.
- Nem hiszem, de jobb lesz, ha haza megyek –hajtottam le a fejem.
- Gondolom örülsz, hogy okkal távozhatsz a közelemből –mondta lehengerlően.
- Lando, mi lenne, ha elfelejtenék a mai reggelt? Barátok vagyunk, fejezzük ezt be! –kértem felnézve rá. A szokásos hisztis Lando fejet vágott, majd bólintott.
- Rendben, akkor otthon találkozunk –mondta, én pedig már el is indultam volna, de visszahúzott.
- Otthon lesztek még, amikor haza megyek, ugye? –nézett le rám, közben pedig az ujjai a csuklómra fonódtak.
- Igen –bólintottam, mire pár másodpercig még tartotta velem a szemkontaktust, és végül a homlokomra nyomott egy röpke csókot.
Június 26. vasárnap
Lanie szombat reggelre teljesen meggyógyult, és a tévében néztük a forma1-et, vagy legalábbis én. Sokat érdeklődött Lanie felől, ezért szinte mindennap beszéltünk. Kezdtem úgy érezni, hogy kezdünk rendben lenni ismét, és ennek örültem. Késő este olyan tíz óra felé, amikor már Lanie mély álomban szenderült, én a nappaliban ültem, és halkan nézegettem a Netflixen lévő előzeteseket. Éppen egy Koreai sorozat előzetesét néztem, amikor a bejárat felől zörgés csapta meg a fülemet, és azonnal megállítottam a tévét, majd ijedten figyeltem a bejáratot. Majd, amikor kinyílt az ajtó, azt hittem nyomban szívinfarktust kapok. De rögtön megnyugodtam ahogy Lando lépett be az előszobába.
- Basszus, de megijesztettél! –szólaltam meg, mire most ő rezzent össze.
- Te is engem! –közölte, és a bőröndjét megállította az ajtó mellett. Felálltam a kanapéról, majd elindultam felé.
- Azt hittem holnap jössz –jegyeztem meg.
- Minél hamarabb haza akartam jönni –válaszolta a szemembe nézve, és elérte, hogy egy pillanatra belém fojtsa a szót.
- Értem –bólintottam végül.
- Van kaja a hűtőben, kérsz? –váltottam témát.
- Igen, de Lanie már alszik?
- Igen, egy órája elaludt, de reggel biztosan örülni fog neked –mondtam, majd elindultam a konyha felé.
- Egyébként, gratulálok a negyedik helyhez! –tettem hozzá.
- Köszi –jött utánam, majd ledobta magát a pulthoz. Én pedig elővettem a lasagne-t, amiből igazából egy kocka hiányzott. Vágtam egy nagy szeletet, majd a mikróba raktam pár percre. Lando felé fordultam, aki engem figyelt, a fáradt tekintetével.
- Rettegtem, hogy nem lesztek itt mire hazajövök –vallotta be, de az arca láttán nem akarhatta megosztani velem ezt az információt. Hirtelen eszembe jutott a szerelmi vallomása, és a gyomrom összeugrott.
- De itt vagyunk –feleltem száraztorokkal.
- És nagyon örülök neki –válaszolta a szemkontaktust tartva velem, majd a mikró csipogni kezdett, így kizökkentett és hátat fordítottam Landonak.
- Jó étvágyat –csúsztattam elé a tányért.
- Köszi –biccentett, és pont bele kostolt az ételbe, amikor Lanie hirtelen megjelent a lila színű, virágos pizsamájában, és az egyik plüssöt szorongatta.
- Landiii –indult el a srác felé, aki nagy mosollyal fordult a kislány felé, és az ölébe vette.
- Te miért nem alszol? –vontam fel a szemöldökömet. De ő válasz nélkül hagyott, és Lando mellkasának nyomta a fejét.
- Hiányoztam kis manó? –kérdezte Lando, és puszit nyomott a fejetetejére.
- Igen –válaszolta, és szívmelengető látványt nyújtottak.
Ko-fi: https://ko-fi.com/kamillamihalik
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
