Lando Norris
Június 23. csütörtök
A lány, akibe egész életemben szerelmes voltam, bevallotta nekem az érzéseit, én pedig elutasítottam a közeledését. Csak én lehetek ekkora barom! Semmit nem aludtam a következő négy órában, de úgy tűnt Gretta sem. Hat órakor felkelt mellőlem, és mire észbe kaptam már hallottam ahogy a szobaajtó nyitódik, majd becsukódik. Fogalmam sem volt miért nem vallottam be, hogy valójában mit érzek iránta, de ez hagyján még hazudtam is arról, hogy nekem nem férne bele egy kapcsolat. Valójában nem is, de vele lenni teljesen más lenne. Ahogy tovább feküdtem az ágyban, az ő illat felhőjében, és a plafonra meredtem, rákellett jönnöm, hogy még nem késő, hogy elmondjam neki, hogy szeretem és vele akarok lenni. Felpattantam az ágyról, majd sietősen átmentem a szobámba felöltözni. Miután rendbe hoztam magam, pár perc alatt elindultam megkeresni Gretta-t. Reménykedtem benne, hogy a szálloda éttermében megtalálom, de teljesen üres volt a helyiség, így a recepcióra mentem, hogy esetleg látták-e.
- Jó reggelt! –köszöntem, most egy harmincas éveiben járó férfinak.
- Jó reggelt! Miben segíthetek?
- Nem látott egy barnahajú, alacsony lányt? –érdeklődtem, de a leírásom nem volt valami nagy segítség.
- Azt hiszem, nem régiben Mr. Leclerc társaságában távozott –felelte, mire egy pillanatra lefagytam.
- Ez biztos? –kérdeztem vissza, mire a férfi bólintott.
- Igen.
- Rendben, köszönöm –löktem el magam a pulttól, majd kezembe vettem a telefonomat, és írtam egy üzenetet Grettanak.
Lando Norris: Beszélhetünk?
Nem kaptam választ az üzenetre, ami még jobban bosszantott. Charles komolyan rámozdult Grettara? Ezt nem mondhatja komolyan!
- Te mit pattogsz itt korán reggel? –jelent meg Carlos mellettem edzőruhában.
- Te mit pattogsz? –néztem rá ingerülten, mire a spanyol barátom felvonta a szemöldökét.
- Mi bajod van?
- Charles, Gretta és saját magam! –panaszoltam, mire Carlos a szemembe röhögött.
- Mit csináltál már megint?
Őszintén szólva nem akartam neki elmondani, mert így is nagy baromnak éreztem magam és nem akartam, hogy ő még meg is erősítsen benne.
- Semmit, nem tudod Charles hova ment? –érdeklődtem.
- Nem tudom –vont vállat, majd hirtelen megpillantottam őket együtt sétálva, és úgy tűnt jól elvannak. A féltékenység szinte marta a mellkasomat belülről. Elindultam feléjük, de közben Carlos is utánam indult.
- Gretta, beszélhetünk? –léptem hozzájuk köszönés nélkül. A lány mosolya eltűnt, ahogy rám nézett, és egy perecet markolászott a kezében.
- Most nem érek rá –felelte kimérten.
- Kérlek.
- Most nem.
- Akkor nyolckor elindulhatnák a pályára? És tudnánk beszélni –próbálkoztam ismét, mire megingatta a fejét.
- Tegnap még nem akartad, hogy veled menjek, így megbeszéltem Charles-al, hogy vele és Carlossal tartok –a válasza kimondottan feldühített, és legszívesebben szétvertem volna valamit.
- De velem vagy itt –mondtam, mintha ez segített volna a helyzeten.
- És?
- Jó, akkor veletek megyek én is –adtam meg magam, mire Gretta feszengeni kezdett. Most kerülni akar vagy mi? Legalább adhatna egy esélyt arra, hogy tisztázzam a pár órával ezelőtt történteket.
- Nekem mindegy –harapta be az ajkát. – Most megyek, videóhívásozunk Savannahval –lépett el tőlünk, és elindult a lift felé. Én pedig rögtön követtem. Hülye lennék nem kihasználni a helyzetet.
- Addig beszélhetnénk, míg nem érünk fel a tizedikre? –álltam meg mellette, mire idegesen rám nézett.
- Miről akarsz beszélni? Felejtsd el, amit hajnalban mondtam! Ez így is eléggé megalázó, nem kell még fokoznod! –korholt le.
- Nem, én ugyanazt érzem, amit te, Gretta! –vágtam közbe, mielőtt még tovább folytatta volna.
- Hajnalban még nem ezt mondtad –horkant fel mérgesen és hitetlenkedő pillantással.
- Tudom, mert be pánikoltam –nyeltem nagyot.
- Tudod azt hiszem jobb is, ha barátok maradunk! Éretlen vagy az én világomhoz –felelte a szemembe nézve, és a kést egyenesen a szívembe szúrta.
- Nem vagyok éretlen –sziszegtem, és közben kinyílt a lift ajtaja, de egyikünk sem mozdult.
- De igen! Mert Lanie-t nem tehetem ki annak, ahogy te viselkedsz! Gondolsz egyet és bepánikolsz, majd ott hagysz minket a szakadékszélén? Nekem nincs erre szükségem, és a kislányomnak sem.
- Nem hagynálak ott titeket!
- Tényleg? Rémlik miért hoztál ide? Hogy mi miatt vesztünk össze a hétvégén? –kérdezte hűvösen, de közben ingerülten is. Lesütöttem a szemem, mert igaza volt. Tényleg elértem nála, hogy ne tartson az életében egy biztos pontnak.
- Hülye voltam.
- Jobb lesz, ha tényleg csak barátok maradunk –ismételte végül, és túl őszintének tűnt ahhoz, hogy próbáljam lebeszélni erről a döntéséről. Nem reagáltam semmit, csak hagytam, hogy belépjen a liftbe, de nem mentem utána, egyszerűen nem ment.
Ko-Fi: https://ko-fi.com/kamillamihalik
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
