A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

84.

*Jungkook pov.*

Pár óra után hazamentünk. Otthon Jimin el akart küldeni engem fürdeni. Édes, hogy gondoskodik rólam. De még volt egy kis dolgom.

- Nem megyek fürdeni. - ellenkeztem vele.

- Naa, kérlek. - győzködött. - Addig csinálok neked teát.

- Még el kell intéznem valamit. - fogtam felkarjaira. - Utána talán.

- Veled mehetek? - kérdezte azonnal.

- Hát nem is tudom. - gondolkodtam el.

- Ha nem akarod, hogy menjek, akkor mondd meg. - válaszolt egy hangyányival ingerültebben.

- De, de, akarom! - mondtam azonnal. - Csak, tudod... Apámhoz akarok elmenni, és azt sem tudom, nekem örülne-e. Akkor honnan tudnám, hogy téged hogy fogadna?

- Elmegyek veled, és megtudjuk. - rántott vállat. - Mehetünk?

- Legyen. - megfogtam a kezét, és kihúztam a kocsihoz. - Biztos jönni akarsz?

- Naná! - be is ült a kocsiba.

A fejemet rázva ültem be a szőke mellé. Kicsit idegesen hajtottam el a ház elől. Aggódtam, hogy vajon mit reagál apám, amiért csak úgy megjelenek. 10 éve nem találkoztunk, és egyetlen szót sem váltottunk. Na jó, apám írt nekem néha pár üzenetet meg egy levelet. Egyszer még fel is hívott, bár lehet, véletlenül. De én mindig elutasítottam. Képtelen voltam írni neki, beszélni vele, vagy akár találkozni. De a temetőben eszembe jutott, amit anya kért tőlem, hogy béküljek ki apámmal. Így hát elmegyek hozzá, és megpróbálok beszélni vele.

Mikor megérkeztünk, még jobban kezdtem aggódni. De azért kiszálltunk Jiminnel. Az ajtóhoz sétáltunk. Be akartam csengetni, de mikor megnyomtam volna a gombot, nem bírtam megmozdítani a kezem. Jimin becsengetett helyettem, majd erősen megfogta a kezem. Egy nő nyitott ajtót. Jimin értetlenül nézett fel rám, gondolom apámat vártam. Én viszont tudtam, ki az. Apám harmadik felesége. Harmadik!

- Szia, Yoora. - köszöntem neki.

- Jungkook. - mondta halvány fintorral az arcán. - Mit akarsz itt?

- Apám itt van? - tettem fel egy másik kérdést.

- Itt. - válaszolt. - Mit akarsz tőle?

- Miért faggatsz? - kezdtem kiakadni. - Akkor beszélek apámmal, amikor akarok. Beengednél?

- Igenis, felséged! - mondta gúnyosan, és arrébb állt.

Beléptem, Jiminnel a nyomomban. Én elkezdtem apámat keresni, mert Yoora az életbe nem mondta volna meg, hol van. Jimin közben a nővel kezdett csevegni. Kicsit féltékeny voltam, de abban a percben nem az volt a legnagyobb bajom.

A konyhában meg is találtam, akit kerestem. - Hello. - köszöntem bizonytalanul.

Apám egyből hátrafordult. - Te mit csinálsz itt? - kérdezett köszönés nélkül. Látszott rajta és lehetett hallani a hangján, hogy megleptem.

- Anya miatt jöttem. - válaszoltam halkan.

- Kint van az előszobában. - mutatott arrafelé.

- Az igaziról van szó. - lettem hangosabb. - Yoora sosem lesz az anyám.

- Oké, oké. - forgatta meg a szemeit, és közelebb jött. - Mit akarsz anyáddal?

Tettem egy lépést hátra. - Először szögezzük le, hogy ne beszélj így anyáról. Legalább ma ne, ma van a szülinapja.

- Akkor gondolom ezért vagy feketében. - nézett végig rajtam. - Hogy néz ki a hajad? - utalt a rózsaszín színére.

- Több, min két éve ilyen. - túrtam a hajamba. - Mindegy. Mielőtt anya meghalt, megkért engem, hogy béküljek ki veled.

- És azt hogy is gondoltad? - támaszkodott fél kézzel a pultnak. Ez mindig arra utalt, hogy kezd ideges lenni.

- Csak... - léptem megint hátra. - Csak meg akartam beszélni a dolgokat. Mondjuk, hogy hogyan keserítetted meg a gyerekkorom. - haraptam el a mondat végét.

- Hogy tessék? - közeledett felém, mire hátrálni kezdtem. Útközben láttam Jimin rémült arcát is. - Azt hiszed, ez az én hibám? Mert akkor tévedsz! Anyád hibája, de legfőképp a tiéd. Ha nem állsz anyád mellé, és normális gyerekként viselkedsz, akkor 20 éves korod előtt nem dobtalak volna ki téged. - én már elértem a falat, de ő csak jött felém. - És most is megérdemelnéd, hogy megverjelek.

- Apa. - dadogtam a falhoz simulva. - Apa, ne csináld!

- Miért ne? - úgy nézett fel rám -kicsit már összement-, mint egy pszichopata. - Én vagyok az apád. Azt teszek veled, amit csak akarok.

- Hagyja őt békén! - szólalt meg Jimin, mire mindketten odakaptuk a fejünket.

- Jimin, ne csináld. - súgtam oda neki.

- Te ki vagy egyáltalán? - fordult felé apám, mire fellélegeztem.

- Jungkook fiúja. - válaszolt Jimin nyugodt hangon.

- Na baszd meg! - sóhajtott apám. - Még meleg is vagy, mi? - nézett felém.

- Bocsánat. - suttogtam.

Apám megindult Jimin felé, de a szőke nem ment sehova. - Van pofád beleszólni a dolgunkba?

- Igen, van. - mosolyodott el a szőke, mire a fejemet kezdtem rázni. - Ne bántsa Jungkookot. Semmit nem tett maga ellen.

Erre apám dühbe jött, és pofonra emelte a kezét. Jimin kicsit összehúzta magát, és becsukta a szemét, várva az ütést. Én is bedühödtem. Apám engem nyugodtan bánthat, de ha Jiminhez egy ujjal is hozzá mer érni, akkor eltöröm a kezét. Mielőtt még apám megüthette volna Jimint, én megfogtam a karját, és arrébb löktem.

- Jimin, jól vagy? - fogtam felkarjaira. - Nagyon sajnálom ezt. Nem kellett volna elhoznom téged.

- Kook, nyugi. - mosolygott rám. - Minden rendben.

- Akkor jó. - megpusziltam a homlokát. - Szerintem menjünk.

- Nem mentek ti sehova! - rántott magához apám. - Békülni akartál, hát rajta. - be akart húzni egyet nekem.

Számítottam rá, hogy apám meg akar ütni. Apám a kora miatt az ilyen hirtelen mozdulatoktól meg szokott szédülni. Most is ez volt. Mikor meg akart ütni, én lebuktam a keze elől. Míg apám megpördült a tengelye körül, én őt átkarolva fogtam le úgy, hogy semmit ne tudjon tenni.

- Ha csak még egyszer hozzá akarsz nyúlni Jiminhez, akkor eltöröm a karod. És nem érdekel, hogy az apám vagy. - fenyítettem. - Elég világosan fogalmaztam? - apám csak bólintott. - Helyes. - elengedtem. - Akkor mi megyünk. - megfogtam Jimin kezét, és kihúztam az utcára. Mikor becsukták mögöttünk az ajtót, szorosan megöleltem a szőkét. - Sajnálom, hogy idehoztalak. Azt hittem bajod esik.

- De nem esett. - egy rövid viszonzás után eltolt magától. - Mehetünk?

- Minél előbb. - kinyitottam neki az ajtót, majd a saját oldalamon beültem. Miután Jimin is beült, elhajtottam a ház elől. - Kár volt eljönni.

- Nem biztos. - gondolkodott a szőke. - Talán apád csak őrült. Már elnézést.

- Semmi baj, szerintem is az. De inkább hagyjuk ezt mára. - megfogtam a szőke combját, és figyeltem az útra. Most nem voltam ideges, inkább féltem. Ez Jiminnek is feltűnt, mert szorosabban fogtam a combját. De nem mondott semmit, csak megfogta a kezemet. Mindig tudja, mivel nyugtathat meg igazán.